Tóth Dávid úgy érzi, most minden a helyére került az életében: pár nappal ezelőtt eljegyezte a szerelmét, nemrégiben pedig felkérték a kajakos szakág szövetségi kapitányának. A sportoló most mesélt a romantikus lánykérésről, amely Budapest egyik mesés részén történt. Az olimpiai ezüstérmes kajakos hónapok óta várt a tökéletes pillanatra.
Bakos Gyöngyi első kötetének, a Nyolcszáz utca gyalognak az olvasása közben szinte lobog a hajunk, ahogy országról országra, utcáról utcára robogunk az elbeszélővel. Gyöngyi második könyve nemrégiben jelent meg Nixon nem tud lépcsőzni címmel, ismét a Magvető Kiadó gondozásában.
Cindy Crawford közel 60 esztendősen is pont olyan lehengerlően néz ki, mint pályafutása csúcsán – azt pedig szerencsére nem is titkolja, minek köszönheti ezt.
Jennifer Lawrence és férje, Cooke Maroney nemrég együtt sétáltak New Yorkban – és úgy tűnik, a színésznő már meg is szülhette második gyermekét. A rajongók ugyanis rögtön kiszúrták, hogy a színésznő babapocakja eltűnt!
Március 16-án, vasárnap kezdetét vette a hét év kihagyás után visszatérő A Nagy Duett legújabb szezonja, melyben hazánk legismertebb hírességei csillogtatták meg énektudásukat, nagyszerű párosokat alkotva.
Meglepetés a leggazdagabb magyar települések listáján! Az eddigi éllovas kiszorult a top 10-ből, miközben egy váratlan hely hódította meg az első helyet.
Katalin hercegné és Vilmos herceg házassága komoly próbatételeken ment keresztül az elmúlt évben, miután a hercegnéről kiderült: rákbetegségben szenved. Most, egy évvel később, a hercegi pár kapcsolata erősebb, mint valaha – az elmúlt időszak nehézségei pedig még közelebb hozták őket egymáshoz.
Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este elstartolt A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a Tv2-n. Hegyes Berci és Mihályfi Luca mesébe illő produkciójukkal azonnal elvarázsolta a nézőket és a zsűrit.
Az énekesnő főzős műsorában a sorkatonaságról és a férfiak neveléséről is kifejtette véleményét. Szerinte a társadalom már gyerekkoruktól elvárásokkal nyomja el az érzelmeiket, ami komoly problémákhoz vezet.
Zendaya új szerződést írt alá az HBO-val, amely minden idők legjobban fizetett fekete színésznőjévé tette őt a televíziózás történetében. Az Eufória harmadik évadában epizódonként csillagászati összeget keres majd – ezzel új szintre emelte karrierjét.
Mi a különbség a szingli és az egyedülálló között? Milyen sztereotípiák övezik ezt az élethelyzetet, és miért olyan nagy kihívás a mai világban társat találni? Nőnap alkalmából az Egyenlítő Alapítvány konferenciáján jártunk, amelyen számos kérdésünkre választ kaptunk, többek között arra is, miért annyira nehéz szinglinek lenni 2025-ben.
A világon nincs még egy olyan cipő, mint a divatlegenda, Manolo Blahnik Hangisi magassarkúja. Bár a Szex és New York Carrie Bradshaw-ja tette híressé, Katalin hercegné és Victoria Beckham is rajong érte – akárcsak az egész világ. De mit tud ez a cipő, amit más nem? Most eláruljuk, hogyan vált ez a lábbeli milliók vágyálmává és klasszikus, topkategó
Emma Heming megható bejelentést tett Instagram-oldalán: Bruce Willis felesége könyvet írt arról, min ment keresztül a férje betegségével való küzdelmük során. Heming őszintén bevallotta, hogy a könyv írása borzasztóan megterhelő volt számára érzelmileg – a végső fejezet szerkesztésekor a könnyeit sem bírta visszatartani.
A zenész arra utalt a műsorban, hogy Balázs Klári nem tud énekelni. Gyuri bácsi ezen eléggé felhúzta magát, sőt nem is hajlandó egy levegőt szívni Hajóssal.
Justin Theroux nyolc évvel Jennifer Anistontól való válása után újraházasodott. A 53 éves színész és Nicole Brydon Bloom színésznő hétvégén egy meghitt tengerparti ceremónián mondták ki a boldogító igent Mexikóban.
A GLAMOUR Women of the Year gála az egyik legfontosabb esemény a magyar divat- és szépségiparban, ahol az év legtehetségesebb és leginspirálóbb nőit ünneplik. A résztvevők gyönyörű ruhákban, elegánsan megtervezett frizurákkal és sminkben jelennek meg, reflektorfénybe állítva nemcsak a saját stílusukat, hanem a professzionális szépségszakemberek mun