A Cápák között 8. évadának 10. adásában több Cápa is lecsap az egyik vállalkozóra, aki mindenáron Balogh Petyához ragaszkodik. Hogy miért? Kiderül vasárnap 20 órától az RTL-en.
Magyarország egyik legismertebb és legtehetségesebb énekesnője március 3-án ünnepli születésnapját. Tóth Vera több mint húsz éve a hazai zeneipar élén van, az évek során rengeteget változott külsőleg és belsőleg egyaránt.
Adrien Brody számára emlékezetes marad az idei Oscar-gála, hiszen elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. A nagy pillanatot azonban egy furcsa mozdulat árnyékolta be, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.
Tagadja bűnösségét a karateedző, de az RTL által megkérdezett szakértő szerint pont ezért kaphat súlyosabb büntetést. A felvételek meg magukért beszélnek.
Bár az Országos Étterem Hét elsődleges célja, hogy kedvező áron mutassa meg a hazai vendéglátás legjobbjait, hosszabb távon is komoly hatása van az iparágra. Kiss Zoltán, a rendezvény szervezője szerint a vidéki éttermek és a budapesti túlkínálat is komoly kihívások elé állítja a vendéglátósokat. A fogyasztói szokások gyorsan változnak, sokan inkáb
A Z-generáció tagjait sem kímélik a testképzavarok, a szakértő szerint a fiatal lányok 70%-a elégedetlen a testével. A trendeket a nem megfelelő közösségi média használat csak súlyosbítja, ezzel kapcsolatos saját élményét Nyáry Luca is megosztotta.
Javában folyik a nyomozás. Gene Hackman és felesége titokzatos módon hunyt el otthonukban. A nyomozók pedig most újabb nagyon fontos bizonyítékot találtak.
Ma hajnalban gazdára találtak az Oscar-díjak. A 97. Oscar-gála díjazottjai közül kimaradt ugyan Demi Moore, aki első jelölésének örülhetett, viszont A szer című testhorror így sem maradt Oscar-díj nélkül.
Döntő hetéhez ért a Magyar Honvédség és a Tv2 közös katonai sport realityje. A Kiképzésben a versenyben lévő négy rajra minden eddiginél keményebb kihívások várnak, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb és ki viheti haza a verseny fődíját.
Fordulatokkal és meglepetésekkel teli díjátadó volt az idei. A 97. Oscar-gála – amellett, hogy két rekordot is hozott – nem volt hiányában a hűha pillanatoknak.
Egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e következő évada a Tv2 műkincsek köré épült sikerműsorának, de ha igen, árgus szemekkel figyeljük majd a Tankcsapda dobosának beígért, új külsőjét. A Kincsvadászok rockere ugyanis egy tárgy kapcsán érdekes ígérettel rukkolt elő.
Március 2-án lett volna 80 éves a világhírű magyar prímás, hegedűművész, ifjabb Sánta Ferenc. Az emlékezést azonban a régi történetek felelevenítése mellett még könnyek kísérik, hiszen a Kossuth-nagydíjas, Liszt Ferenc-díjas, Prima Primissima-díjas művész mindössze néhány hónapja, 2024 októberében hunyt el. A 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapítója,