2025. március 5. szerda

márc. 5
9:51
Tóth Gabi kitálalt: Rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő (SzMo)
Az énekesnő szerint volt férje teljesen elszigetelte, és mérgező házasságban tartotta. Gabi úgy érzi, nőként és emberileg is megalázták, de most kiáll az igazáért, hogy erőt adjon másoknak is.
márc. 5
9:57
"Nem tudom, hogy mondjam el" – Tóth Vera bejelentésétől rögtön könnybe lábadt a rajongói szeme (BorsOnline)
Tóth Vera közösségi oldalán számolt be a történtekről.
márc. 5
9:57
3+1 pletyka a királyi családokról, amikbe még a palota is belepirult (Life)
Az uralkodók udvara a legzaftosabb pletykák, szóbeszédek szülőhelye. Némelyik pletyka a királyi családokból olyan valószínűtlen, hogy el sem akarjuk hinni.
márc. 5
10:03
Váratlan odaszúrást kapott Majka a perrel fenyegetett cukrászdától, élőben beszélhetik meg a kellemetlen konfliktust (Promotions)
A hódmezővásárhelyi cukrászda lépése zseniális.
márc. 5
10:15
Hatalmas lehet a baj! Aggasztó hírek érkeztek Horváth Éva műtétje után (BorsOnline)
Az egykori szépségkirálynő három és fél hónapja fekszik kórházban.
márc. 5
10:15
Végre kiderült, hogy kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt Vajna Tímea! (Sassy)
Hatalmas a boldogság, hogy annyi gyötrelem és áldozat után valóra válhatott az álma, és anya lehet.
márc. 5
10:21
Jávori Lili több zenész fejét is elcsavarta (Metropol)
Úgy tűnik a Next Top Model Hungary sztárját, Jávori Lilit imádják az énekesek.
márc. 5
10:21
"Kedvencük a meglepetéspalacsinta, és a zenés reggelik." Meghan Markle először engedte be a sajtót a magánéletébe (Ripost)
Meghitt részleteket árult el a családi életükről a hercegné.
márc. 5
10:21
Palvin Barbara az évtized legszebb meztelenruhájában tündököl: káprázatosan gyönyörű a magyar modell (Glamour)
Az elmúlt években Palvin Barbi igazi stílusikonná nőtte ki magát, legutóbbi szettjével pedig nálunk kétségtelenül kiérdemelte a meztelenruhák királynője címet is. A magyar modell ugyanis olyan álomszép, áttetsző kreációban tündökölt, hogy egy tündérmesébe is simán beleillett volna.
márc. 5
10:21
"Már nem vagyok annyira rugalmas, de..." – ki vigyáz Iszak Eszter kislányára, amíg ő dolgozik? (BorsOnline)
A Nagy Duett miatt átalakul a műsorvezető gyermekének élete.
márc. 5
10:21
Tudtad? Ezek a babonák és népszokások köthetők hamvazószerdához – Még nem késő felkészülni! (Life)
A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe, azaz ünnepköre, hiszen nem egyetlen napról beszélünk. A hamvazószerda indítja be, amely 2025-ben a mai napra, vagyis március 5-ére esik, és a pünkösd zárja, amely idén június 8-ára esik. De mi az a hamvazószerda, mi a jelentősége és milyen egyházi és népszokások kapcsolódnak hozzá?
márc. 5
10:27
Áramütést okozhat az IKEA terméke, azonnal vidd vissza! (Ripost)
Fontos figyelmeztetést adott ki az IKEA.
márc. 5
10:27
Katalin és Harry titokban találkozott: ezt csinálta a herceg a sógornőjével fű alatt (Femcafe)
Harry herceg és Katalin hercegné egykor szoros kapcsolata hosszú ideje táptalaja olyan találgatásoknak, miszerint ők ketten talán újra találkozhatnak.
márc. 5
10:33
ByeAlex kormánykritikájától lefordulunk a székről, sokan igazat adtak neki (Promotions)
Az utóbbi időben több dolgot is keményen kritizált.
márc. 5
10:33
Kórházi ágyról jelentkezett be Kőgazdag Aurél, a rajongói találgatják, mi baja (Sassy)
Vajon jó hírt vagy rossz hírt kapott? A fotóból semmi nem derül ki.
márc. 5
10:39
Hatóvadászatot indított a rendőrség: fényes nappal, a nyílt utcán végeztek egy 16 éves fiúval (BorsOnline)
Az elkövető még szabadlábon.
márc. 5
10:39
Magyar sorozatgyilkos: sztárok börtönébe került Zsólyomi Zsolt, Justin Bieber is itt ült (Life)
A 26 éves Zsólyomi Zsolt két gyilkosságot is elkövetett Floridában, jelenleg egy olyan börtönben várja sorsát, ahol korábban hírességek is ültek.
márc. 5
10:45
Aggasztó: Horváth Éva rettenetes hírt közölt, újra megtörténik (Ripost)
Horváth Éva a kórházi ágyából jelentkezett be.
márc. 5
10:51
Panaszkodnak a szomszédok az erkélyen dohányzó lakóra, aki szerint joga van a pöfékeléshez: ön szerint kinél az igazság? (Blikk)
Megosztó kérdés a dohányzás, hiszen a cigarettázó a környezetére is kihatással van. Főleg egy sűrűn lakott városban nehéz helyzet ez. Egy cseh blogger szomszédai például arra panaszkodnak, hogy amíg ő az erkélyén cigizik, a füst a többiek lakásába is beszűrődik, ennek ellenére a delikvens nem hajlandó változtatni, mert úgy érzi, joga van a saját tu
márc. 5
10:51
Beleszálltak Marco Rossi egyik legjobbjába, a példaképen verik el a port (Ripost)
Orbán Willi tehet az RB Leipzig idei mélyrepüléséről?
márc. 5
10:51
Nyári időszámítás: kiderült, hogy mi lesz az óraátállítás sorsa (BorsOnline)
Örökös vitának számít, hogy jó-e vagy sem az óraátállítás.
márc. 5
10:51
Meghan Markle lebukott: színpadi csókot alkalmaz férjével a testbeszéd szakértő szerint (Life)
A testbeszéd szakértő szerint fontos következtetéseket lehet leszűrni Meghan Markle és Harry herceg intim pillanataiból. Mutatjuk, mik azok!
márc. 5
10:51
Zsigmond Angin szörnyülködnek a redditezők, mert a gyűszűre azt hitte, hogy kávékapszula (Sassy)
De azon is kiakadtak, hogy 11 ezer forintot fizetett egy csokiért.
márc. 5
11:03
Megrendítő adatokat közölt az Országos Mentőszolgálat, egészen hihetetlen (Ripost)
Rengeteg dolguk volt februárban is a mentősöknek.
márc. 5
11:03
72 éves Insta-modellt videózhatott a zuhany alatt a Barcelona aranylabdás legendája (Promotions)
Értjük, hogy nemrég még zseniális focista volt, aki mindent megengedhetett magának, de azért ez már túlzás.
márc. 5
11:09
Szin 2025: újabb sztárfellépőket jelentettek be (Life)
Tovább bővült a Szin idei nemzetközi fellépőinek listája. Becky Hill és Lost Frequencies mellé a napokban csatlakozott a Grammy-jelölt olasz Dj formáció, a Meduza, Sam Feldt, vagy a Magyarországon először fellépő, jellegzetes szőnyegmaszk mögé bújó titokzatos fiatal művész, Carpetman.
márc. 5
11:21
Tóth Gabi nekiment a Tv2-nek: Méltatlanul bántak velem, simán fel­áldoztak, odadobtak, mint egy rongyot (Blikk)
Újabb drámai részletek láttak napvilágot Tóth Gabi és Krausz Gábor válása kapcsán. Az énekesnő elmondta, hogyan élte meg azt a néhány évet, amikor már zátonyra futott a kapcsolatuk a séffel, de még mindig nem tudott szabadulni a házasságából. Arról is kitálalt, mit nem nézett jó szemmel a TV2-nél a botrány kapcsán.
márc. 5
11:21
Nagy baj van: aggasztó hírrel jelentkezett Horváth Éva (Metropol)
Ismét műteni kellett az egykori szépségkirálynőt.
márc. 5
11:21
Ezt minden nőnek látnia kell: Millie Bobby Brown úgy vágott vissza a külsejét kritizálóknak, ahogy korábban egy híresség sem (Glamour)
A 21 éves Millie Bobby Brownt az utóbbi időben rengeteg kritika érte a külseje miatt. Igen, tudjuk, hogy most mire gondolsz: a színésznő egyszerűen gyönyörű, mégis mit kifogásolhattak rajta az emberek? Nos azt, hogy idősebbnek tűnik a koránál. Most azonban kőkemény videóval vágott vissza az őt kritizálóknak.
márc. 5
11:21
A testbeszédszakértő elárulja: így érezte magát Adrien Brody párja a Halle Berrys csók után (Life)
Az idei Oscar-gála egyik legkellemetlenebb pillanata volt, amikor párja szeme láttára csókolta szájon Adrien Brodyt Halle Berry. Bár Georgina Chapman látszólag mosolygott, a testbeszédszakértő felfedte, hogyan érezhette magát valóban.
márc. 5
11:21
Ma veszi kezdetét a nagyböjt, de ki ehet mégis húst (AC News)
Március 5-re esik idén a hamvazószerda, ezzel pedig kezdetét veszi a nagyböjt. Az önmegtartóztatás azonban nem vonatkozik mindenkire.
márc. 5
11:27
Változás a magyar benzinkutakon, ennek rengetegen fognak örülni (Ripost)
Kiderült, hogyan alakul csütörtöktől az üzemanyag ára.
márc. 5
11:33
A Kiképzés: Harc közben kapott vérző sebet Dóri (BorsOnline)
Haszonics Dóra nem tagadja, nagyon megrémült.
márc. 5
11:33
Sokkoló információk: így teltek Gene Hackman és felesége utolsó napjai (Life)
Miközben a rendőrök azon fáradoznak, hogy rekonstruálják, mi okozta a hollywoodi sztár és felesége tragikus halálát, barátaik azon keseregnek, hogy a színész és párja az utolsó éveiben egyre inkább elszigetelődött. Gene Hackman és Betsy Arakawa vendégeket sem fogadtak.
márc. 5
11:33
Nagy változás jöhet a Ferencvárosnál, nyíltan beszélnek róla, hogy mi lehet az ok (Promotions)
Ezért mehet nehezebben a Ferencvárosnak a magyar bajnokságban, elemezték a csapatot, közben jöhet változás is.
márc. 5
11:39
A tavasz legújabb körömtrendje: ezért imádja mindenki a Baby Chrome-ot (Life)
Ha elegáns de mégis kifinomult tavaszi körmöket szeretnél, akkor most adunk neked pár ötletet. Így hódít a Baby Chrome a körmökön!
márc. 5
11:51
Márió nem szívesen rakta ki ezt a fotót (Metropol)
Márió, a harmonikás furcsa okból nem posztolt szívesen.
márc. 5
11:51
MNB: nagyon megnőttek az emberek banki költségei - Így lehet faragni belőle! (Ripost)
Mutatjuk hogyan lehet a banki kölségeket mérsékelni!
márc. 5
11:51
Mikor lesz vége ennek az átoknak? - újabb csapás érte a sztrók után Gabit (BorsOnline)
Gabi mögött nehéz évek vannak. A sztrók után hű társa a bajban Luna a magyar vizsla volt, akit most elveszítette a szeme világát.
márc. 5
11:51
Ufótámadás és egyszarvúak a Holdon: a történelem 3 legnagyobb átverése (Life)
Az átverések végigkísérték a történelmet, és bár az idők során sokat változtak, egyvalami állandó maradt: a tömegek félrevezetésének ereje. Bemutatunk három hírhedt megtévesztést, amelyeknek egykor sokan hittek – te bedőlnél nekik?
márc. 5
11:51
Trump riadalmat keltett birodalmi fenyegetéseivel (AC News)
Donald Trump amerikai elnök a kongresszus mindkét háza előtt tartott beszédében vázolta világbirodalmi terveit.
márc. 5
11:57
Felföldi József azokon a régi szép időkön nosztalgiázik, amikor az édesanyja pofon vágta a barátnőjét (Sassy)
A vállalkozó azt írja, az anyja szigora, az ő szeretetteljes, de határozott keze kellett ahhoz, hogy most ott tartson, ahol.
márc. 5
12:03
Trump döntött: Grönland Amerikáé lesz, kiszivárgott a szupertitkos terv (Promotions)
Határozott tervei vannak az amerikaiaknak Grönlanddal, ijesztően felgyorsulhatnak az események, hogy minél előbb teljesíthessék Trump kívánságát.
márc. 5
12:15
"A kiskocsma a falu lelke!" - ez a kocsmárosok véleménye a kormány pályázatáról (Ripost)
Kocsmaprogramot indított a kormány.
márc. 5
12:15
Hónapok óta kórházban van Horváth Éva a balesete miatt, 12 kilót fogyott azóta (Sassy)
Még mindig nem értek véget a megpróbáltatásai: "Én úgy járok a műtőbe, mint más a közértbe."
márc. 5
12:21
Ezzel az egy mondatával talán végleg leírta magát Meghan Markle, tömegek akadtak ki a gesztusán (Glamour)
Meghan Markle főzőműsora csak néhány napja startolt el a Netflixen, de az egyik megjegyzésével máris sokaknál kihúzta a gyufát. Harry herceg felesége ugyanis teljesen elképedt, miután a barátnője Meghan Markle-nek szólította, majd felhívta a figyelmét arra, hogy az ő neve hivatalosan már sussexi hercegné.
márc. 5
12:21
Shrek: Gesztesi Károly hangjáról vallott a népszerű énekesnő (BorsOnline)
Népszerű énekesnő beszélt Gesztesi Károly ikonikus szinkronszerepéről. Sári Évi is szerepet kapott a legújabb Shrek-produkcióban.
márc. 5
12:21
A történelem sosem volt még ilyen szexi– Mutatjuk a Hunyadi sorozat legvonzóbb pasijait (Life)
Ha eddig a történelemre gondoltál, a véres háborúk, kegyetlen csaták és a szegényes higiénia jutott az eszedbe? Búcsúzz el ezektől a gondolatoktól, mert az új Hunyadi sorozat olyan szexi férfiakkal áraszt el minket, akiktől garantáltan felforr a véred!
márc. 5
12:21
Öszeomlik a tavasz – jön a fagy és az eső (AC News)
Hazánk időjárását továbbra is egy kiterjedt anticiklon alakítja. Marad még a napsütés, a tavaszias meleg. De már nem sokáig…
márc. 5
12:33
Kovács Patrícia a 15 évvel fiatalabb párjáról vallott: "Amikor Balázzsal találkoztam, akkor éreztem először, hogy itt és most jó" (Blikk)
A Blikk elsőként számolt be arról, hogy Kovács Patrícia egy nála 15 évvel fiatalabb férfiba szeretett bele. A kedvese nem más, mint egy másik színész, Medveczky Balázs, akivel már jó ideje egy párt alkot és nem is titkolják a kapcsolatukat. A 46 éves színésznő őszintén beszélt a szerelmükről és arról, mit szólt az édesanyja a párjához.

Keresés