2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
8:06
Kasza Tibi elárulta, hogyan lett belőle álomférj (Blikk)
A Szerencsekerék műsorvezetője elmesélte, hogyan kezeli a dackorszakot, aminek köszönhetően igazi álomférj lett. Kasza Tibi az egyik kisgyermekes apának adott tanácsot a csütörtöki adásban. Kasza-Darai Andreának és Kasza Tibinek egyébként két kislánya van: Lora Bella 2018-ban, Liza Panna pedig 2022-ben született.
aug. 2
8:18
75 éves lett az első magyar űrhajós, a hős Farkas Bertalan (Ripost)
75 éves a nemzet hőse, a kozmosz meghódítója.
aug. 2
8:18
Szörfbolti eladóként, fürdőnadrágban fedezték fel: Jason Momoa azóta szexszimbólum (Life)
Német és indián vér is folyik az ereiben, harci tánccal szerezte meg a leghíresebb szerepét, most ért véget a házassága, és nem véletlenül hunyorog állandóan. 45. születésnapját ünnepli Jason Momoa.
aug. 2
8:24
Vajon miért fényképezték végig Zendaya minden lépését Párizsban ebben a kis ruhában? Ha megnézi a képeket, rájön (Blikk)
Zendaya ismét magára vonta a figyelmet Párizsban. A 27 éves, Golden Globe-díjas színésznő melltartó nélkül, egy igencsak merész felsőben jelent meg az utcán.
aug. 2
8:48
Nem lehet máshová nézni: Tolvai Reni aranyszínű ruhába bújtatta kerek melleit (Metropol)
Mélyen dekoltált ruhája kiemeli dekoltázsát.
aug. 2
8:48
Fülig szerelmes: így ismerkedett meg gyönyörű barátnőjével Tóth Dávid (Ripost)
Tóth Dávid és kedvese közös interjút adtak.
aug. 2
8:48
Kiderült, melyik európai városban a legtisztábbak a szállások: nincs is olyan messze tőlünk (Glamour)
Kétféle utazó van: az egyik típus számára szinte lényegtelen, milyen szálláson száll meg, a hotelben alig tölt időt, szinte csak aludni jár “haza". Az utazók másik fele pedig kifejezetten vágyik a kényelemre, ha kiveszi az éves szabadságát, szeretne pihentetően aludni, jókat enni és élvezni a szálloda extra szolgáltatásait. Egy dologban azonban min
aug. 2
8:48
Különválhatott Szegedi Fecsó és Géczi Bea (BorsOnline)
Nemrég az volt a baj, hogy otthon hagyta Szegedi Fecsó a menyasszonyát. Most úgy tűnik fordult a kocka, és Géczi Bea távozott otthonról.
aug. 2
8:48
3 csillagjegy, amelynek a nyaralásból könnyen szakítás lehet 2024-ben (Life)
A nyaralás általában a romantika ideje, de néhány ember számára ez az időszak komoly próbatételt jelenthet. Van néhány olyan csillagjegy, aki lehet, hogy a vakációról szingliként jön haza.
aug. 2
8:48
Újabb rettenetes részletek Hámori Luca közelgő meccséről, szakértő mondta el a cáfolhatatlan bizonyítékot ellenfeléről (Promotions)
Már az egész világ Hámori Lucáért aggódik, félnek, hogy előző ellenfele sorsára jut.
aug. 2
8:54
Komoly elismerést kapott aranyérme után Kós Hubert: pénteken újabb sikerért úszik a magyar olimpiai bajnok (Pénzcentrum)
Újbuda díszpolgári címet adományoz a friss olimpiai bajnoknak, Kós Hubertnek. Az úszó óriási hajrával zsebelte be az aranyat 200 méteres hátúszásban csütörtökön. Itt még nincs vége, pénteken 100 méter pillangón bizonyíthat.
aug. 2
9:06
Legyőzheti Hámori Luca az olimpiai ringben a biológiailag férfi bokszolót? (Blikk)
Óriási vitát váltott ki az olasz Angela Carini és az algériai Imane Helif mérkőzése. Ismert: a két versenyző a 66 kilogrammos női ökölvívók versenyén ütközött meg, ám az olasz sportolónő 45 másodperc után feladta a meccset, miután Helif olyan ütéseket mért rá, amilyeneket még életében nem kapott. Hozzá kell tenni: Helifet tavaly kizárták az ökölvív
aug. 2
9:06
Dagad a bokszbotrány az olimpián: a NOB megvédte Imane Helif indulását, a magyar szövetség tiltakozik (Pénzcentrum)
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos tiltakozást nyújt be a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottságnál, amiért Hámori Lucának az algériai Imane Heliffel kell összecsapnia, akit tavaly túl magas tesztoszteronszintje miatt kizártak a világbajnokságról, és a nemzetközi sportági szövetség elnöke azt mondta róla, hogy XY kromoszómája van, ami a f
aug. 2
9:06
Valami nagyon nem stimmel Sharon Stone arcával: a színésznő a frászt hozta a követőire (Femcafe)
Az Elemi ösztön egykori főszereplője óriási meglepetést okozott a híveinek.
aug. 2
9:12
Iq teszt: Csak a kivételesen intelligens emberek képesek megoldani (Life)
Neked sikerül rájönnöd a helyes megfejtésre 8 másodperc alatt? Ez az Iq teszt nagy kihívást jelent és csak keveseknek sikerül megoldani.
aug. 2
9:18
Ilyen becenevek vannak a királyi családban (Metropol)
Katalin hercegné a szigorú protokollok ellenére a gyerekeiket ugyanúgy becenevükön szólítja, mint bármelyik másik, hétköznapi családban.
aug. 2
9:18
Ilyen nagyok Sarah Jessica Parker gyerekei – közös családi képen mutatta meg őket (Joy)
Míg sokan körmüket rágva várják az És egyszer csak… 3. évadát, addig a Carrie Bradshaw-t életre keltő Sarah Jessica Parker a forgatások mellett a családjára is igyekszik időt szánni.
aug. 2
9:18
Igazi csoda történhet veled augusztusban a numerológus szerint (Glamour)
Vannak olyan dolgok, amelyeket tudsz befolyásolni, és vannak olyanok is, amelyeket nem. Felkészülhetsz azonban egy adott időszakra, amelyet az éppen érvényesülő energiák határoznak meg. Megkérdeztük a Sohonyai Ibolya numerológust, mire számíthatunk a következő időszakban. Az augusztusi előrejelzést a numerológia jegyében olvashatod.
aug. 2
9:18
Kitálalt a férfi, akit Jennifer Aniston ajándékozott Brad Pittnek a 40. születésnapjára (Life)
A születésnapi ajándék mindig kemény dió, pláne, ha olyan embert akarsz meglepni, akinek mindene megvan. Jennifer Aniston is sokat törhette a fejét, mire kitalálta, mit, azaz kit ad Brad Pittnek.
aug. 2
9:20
Katalin hercegné újra a nyilvánosság elé állhat (Life)
Ha egészségi állapota engedi, szívesen részt venne a párizsi olimpián. Katalin hercegné Vilmossal és nagyobb gyerekeivel szurkolna a sporteseményen.
aug. 2
9:48
Kiderült az igazság: Katalin hercegné miatt romlott meg a viszony Vilmos herceg és Harry herceg között (Ripost)
A veszekedés után már sosem volt ugyanolyan a kapcsolatuk.
aug. 2
9:48
Micsoda változás: Földes Eszter döbbenetesen átalakult a szakítás óta (BorsOnline)
A színésznő és férje, Lovasi András 10 év után döntöttek a válás mellett. Földes Eszter azóta fennen hirdeti a szingli lét örömeit, és külsőleg is látványosan átalakult.
aug. 2
9:48
Magyar Péter és Karácsony Gergely titkos megállapodásáról pusmognak, vállt vállnak vetve folytathatja a két politikus? (Promotions)
Azt pletykálják, hogy Magyar Péter és Karácsony Gergely összefoghat. De mi az igazság?
aug. 2
9:54
1 hunyt el Sandra Bullock szerelme: ilyen állapotban van most a színésznő (Femcafe)
Sandra Bullock egy évvel ezelőtt vesztette el nagy szerelmét, Bryan Randallt, a tragédiáról pedig ő maga eddig nem igazán nyilatkozott, ám egy bennfentes nemrég elárulta, hol tart most a gyászfeldolgozási folyamatban a színésznő.
aug. 2
10:18
Hoppá: Kőgazdag Metta az Adrián szórja a pénzt, súlyos összegért hajókázik (Ripost)
Nem olcsó mulatságokat szeret Kőgazdag Metta.
aug. 2
10:18
Kiderült, miért nem láthatjuk Harry herceg és Meghan Markle gyerekeit a nyilvánosság előtt (Life)
Egy barát szerint Sussex hercege aggódik gyermekei biztonsága miatt, ezért óvja őket a nyilvánosságtól.
aug. 2
10:18
Botrány Gellénházán: elítélték a csaló jegyzőt, mégis dolgozik (AC News)
Kirúgták a botrányt leleplező ügyintézőt, bezzeg a csalásért elsőfokon elítélt jegyző még mindig a hivatalában dolgozhat.
aug. 2
10:24
Rémisztő, mire fogja György herceget kötelezni a királyi család: ezt a morbid szabályt neki is be kell tartania (Glamour)
A királyi család egyes hagyományai felett nehéz napirendre térni, mert vannak köztük nagyon furcsák, mi több, egyenes morbidok is. Ez a kötelezettség kifejezetten hátborzongató, és György herceg sem mentesül alóla.
aug. 2
10:30
Rihannáék megmutatták második gyermeküket is, aki nemrég ünnepelte első születésnapját (SzMo)
Immár négy főre bővült a család, amire az énekesnő és a rapper bizonyára nagyon büszke, és a jelek szerint teljes mértékben élvezik a szülői szerepet.
aug. 2
10:48
Zámbó Krisztián plasztikai sebészhez fordult (Metropol)
Zámbó Krisztián kés alá fekszik, ugyanis zavarja az öregedés.
aug. 2
10:48
Mindenkit felháborított, hogy Hámori Lucának egy férfi bokszolóval kell megküzdenie az olimpián (Ripost)
A NOB védelmébe vette az algériai sportolót.
aug. 2
10:48
Emléktáblát állítottak a Miskolcon elégetett boszorkányoknak (BorsOnline)
Emléket állítottak az igrici boszorkányoknak Miskolcon.
aug. 2
10:48
Vajna Timi harcol a kisbabáért – Újabb lombikbeavatkozásra vállalkozott (Life)
Hiába a vagyon és a fényűző életmód. A luxus mögött sokszor könnyek és mély fájdalom húzódik meg. Ahogy Vajna Timi esetében is: kétségbeesetten küzd azért, hogy végre kisbabája születhessen.
aug. 2
10:48
Kegyetlenül megalázták a népszerű modellt a Disneylandben, látogatók százezrei röhögtek a fenekén (Promotions)
Ő volt a legnagyobb látványosság a vidámparkban, de nem jó értelemben, kemény üzenetet küldött a park üzemeltetőinek.
aug. 2
10:48
Hámori Luca megvív bokszoló ellenfelével, aki férfinak született (AC News)
"Valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány" – vélte a bokszmérkőzése előtt Luca.
aug. 2
10:54
Olimpia 2024 Párizs: Nem bírt a magyar csapat a dánokkal, ez vár a férfi kézisekre a továbbiakban (Pénzcentrum)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re kikapott Dánia csapatától pénteken a párizsi olimpia csoportkörének negyedik fordulójában. Így az utolsó körben dől majd el, hogy továbbjutunk-e a negyeddöntőbe.
aug. 2
11:18
Ilyen sorsjegy még nem volt Magyarországon: gigantikus főnyereményt lehet kaparni vele (Pénzcentrum)
Minden idők legnagyobb nyerési esélyű sorsjegyét bocsátja ki a Szerencsejáték Zrt. A nemzeti lottótársaság legújabb terméke, a Sorsjegymánia minden tekintetben TOP1 kategória: a jelenleg elérhető sorsjegykínálatból a legnagyobb főnyereménnyel rendelkezik, 250 millió forinttal, és a legtöbb, összesen 16 játékkal.
aug. 2
11:18
A házi paradicsomszósz tuti siker egy finom bolognaihoz, vagy pizzához: így készítsd el! (BorsOnline)
A finomsághoz mindössze pár alapanyagés három egyszerű lépés kell.
aug. 2
11:18
Hollywoodi hírességek, akiket megtámadtak a rajongóik (Life)
A reflektorfény árnyékában a sztárokra sötét veszélyek is leselkednek. A hollywoodi hírességek sokszor rajongóik támadásaival is szembesülnek, akik a legváratlanabb pillanatokban törhetnek rájuk.
aug. 2
11:18
Szikora Róbert kendőzetlen véleménye a Valmar fiúkról mindenkit meglepett, de Azahriah munkássága is porondra került, a poplegenda kimondta őszinte gondolatait… (Promotions)
Hiába a közös munka, ő kimondta amit róluk gondol.
aug. 2
11:18
Izrael és az Usa komoly támadásra készül (AC News)
A Hamász politikai vezetőjének teheráni meggyilkolását követően Izrael és az USA felkészült Irán és szövetségesei megtorló csapásaira.
aug. 2
11:18
Ez a férfi az Olimpia sztárja: Mintha egy civil besétált volna és elvitte volna az ezüstérmet (Sassy)
A török sportlövőről már mémek is születtek, mindenki imádja.
aug. 2
11:24
Az olimpiai bajnok Kós Hubert édesanyja is tündökölt a párizsi olimpián (Blikk)
Kós Hubert a 200 méter hátúszás döntőjében tegnap megszerezte Magyarország első idei aranyérmét a 2024-es párizsi olimpián. A 21 éves úszó fantasztikus hajrával diadalmaskodott egy profi, taktikus úszás végén, és győzelmével nemcsak az olimpiai aranyat, hanem Budapest II. kerületének díszpolgári címét is elnyerte. A finálét Hubert családja a helysz
aug. 2
11:24
Cardi B babát vár, és ezt nem akármilyen fotóval jelentette be (Glamour)
Cardi B harmadik gyermekével várandós, amit álomszép fotókkal jelentett be. A 31 éves világsztár épp aznap osztotta meg a gólyahírt, amikor beadta a válókeresetet férje, Offset ellen.
aug. 2
11:24
Kimondták az orvosok: Horváth Lajos Ottó soha nem fog teljesen felépülni a Nemzeti-s balesete után (Sassy)
Megérkezett az orvosi szakvélemény, sajnos beigazolódott, amire számítottak.
aug. 2
11:30
"Géppel felnyírt, szolid frizurát csináltam neki" - fodrásza nem szedi le a Till Tamást kereső plakátot, amíg nincs bizonyosság (BorsOnline)
Még ma is ki van téve a Till Tamást kereső plakát.
aug. 2
11:36
Olimpia 2024: Bejutott a legjobb 16 közé 100 m pillangón Milák Kristóf és Kós Hubert (Pénzcentrum)
Férfi 100 m pillangón Milák Kristóf és Kós Hubert ugrott péntek délelőtt a medencébe az előfutamon. Milák 50,19 másodperccel verte a mezőnyét, Kós negyedikként úszott be a célba saját futamában. Ezzel Milák elsőként, Kós 14. helyen jutott be a középdöntőbe. A szám középdöntőjét 21:05 órakor rendezik, a finálé szombaton lesz.
aug. 2
11:48
Polgárék drága ajándékot adtak a követőjüknek (Metropol)
A milliomos házaspár úgy döntött nem aprózza el, több százezret adtak ki egy rajongójuk nyaralására, amiről egy Youtube csatornájukon számoltak be.
aug. 2
11:48
Már a 150 sem elég, 200 évig szeretne élni Rippel Feri (Ripost)
150 után itt van Rippel Feri új terve: 200 évig akar élni.
aug. 2
11:48
Hámori Luca és Imane Helif a ringen kívül is üzenget egymásnak – felháborodott külföldiek milliói fognak szurkolni a magyarnak (Femcafe)
Nincsen kibúvó a párizsi olimpián, és nagyon úgy néz ki, hogy Hámori Luca és a botrányba keveredett Imane Helif össze fognak csapni egymással. A magyar szövetség még próbálkozik.

Keresés