A horrorsztoriba torkolló kutyasétáltatás után évekkel egy új, végtelenül cuki kölyökkutyus került az énekesnő ölébe, akit már meg is mutatott a nagyvilágnak.
Te is imádod a rózsákat, és szeretnél bennük gyönyörködni még az ősz beköszöntével is? Ne aggódj, van egy egyszerű módszer, amellyel a rózsák az őszi hónapokban is ragyogni fognak.
Judy és párja, Krisztián a napokban közös interjút adtak Palik Lászlóék Ilyen az élet című műsorában. Elmesélték, hogy öt-hat évvel ezelőtt találkoztak először, amikor Judy házassága megromlott. Arról is beszéltek, hogyan mondták el az énekesnő lányának, hogy egymásba szerettek.
A walesi herceg és hercegnő szeretné, ha fiuk minél tovább élvezhetné gyermekkorát. Viszont egyre több jel utal arra, hogy György herceg felkészült a királyi szerepre.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a mai nap folyamán a Facebookon kért bocsánatot Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő, miután verekedésbe keveredett Budapest belvárosban. Információink szerint garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás a történtek miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Kulcsár Edina a kisfia születése óta ritkán jelentkezik be a közösségi oldalán, hiszen még meg kell szoknia a négygyermekes édesanya szerepét. Ezúttal egy cuki videót töltött fel, miközben a kis Dion kezét simogatja.
Lajsz András igen nehéz hónapokon van túl. A koktélkirály idén májusban veszítette el imádott feleségét, Barta Zsuzsát, a gyász pedig teljesen maga alá temette őt, lelkileg és testileg is. Mint kiderült, augusztus elején ismét kórházba kellett szállítani a neves mixert, miután hatodszorra kapott szívrohamot.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig a HungaroMet előrejelzése alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a Bm Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken
Mi is megírtuk tegnap a hírt, miszerint életének 86. évében elhunyt a Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze. A teátrum mély fájdalommal tudatta, hogy saját halottjának tekinti Berczelly Istvánt, aki még 1968-ban mutatkozott be először, ráadásul vendégként, Valentin szerepében. Az op
A 38 éves énekesnő új kiskutyát kapott 3 évvel azután, hogy elrabolták korábbi kedvenceit. Lady Gaga 2021 februárjában súlyos traumát élt át, amikor kutyát sétáltató barátját meglőtték, két francia bulldogja, Koji és Gustavi pedig eltűnt.