Látványos, ám veszélyes hivatás az övék. A Vági Bence által létrehozott Recirquel társulat három női artistája, Horváth Zita, Wittmann Csilla és Yevheniia Obolonina nap mint nap dacol a fizika törvényeivel, testi és mentális határaikat feszegetve gyakorolják trükkjeiket, mindig újabb és újabb kihívás elé állítva önmagukat.
A Kardashians reality legújabb részében vallott arról Kim, hogy az anyaság nem mindig egyszerű. Az vesse rá az első követ, akit érzelmileg néha nem terhel meg a feladat.
Közleményt adott ki az érintett ügyészség Dobrev Klára, Sulyok Tamás ellen irányuló feljelentésével kapcsolatban. A vizsgálatok szerint a jelenlegi köztársasági elnök nem követett el csalást vagy visszaélést az érintett ügyben.
A csípőnk és az érzelmeink között erőteljesebb kapcsolat húzódik, mint azt gondolnánk. A testünk rengeteg elnyomott félelmet, stresszt, szorongást és traumát raktároz a csípőnk tájékán, ezeknek a területeknek a megfelelő átmozgatása azonban szerencsére segíthet feloldani a felgyülemlett feszültséget.
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a 450 grammos Auchan gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbabot az Auchan Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Selma Blairnél 2018-ban diagnosztizáltak szklerózis multiplexet, azonban friss fotóit látva örömmel konstatáljuk, hogy jól van, sőt! Bárki megirigyelhetné, ahogyan az idei Tribeca Filmfesztiválon festett.
Döbbenetes dologra derült fény Drew Barrymore műsorában, az egyik férfi bosszúálló bizony nemcsak fegyverével, hanem a szájkontúrceruzákkal is profi módon bánik.
Üzenetek és értesítések százai naponta, rengeteg fontos tennivaló, amiket már nem halogathatsz tovább és még egy csomó plusz külső inger, amit muszáj elviselned – ez a manapság egyre jellemzőbb túlterhelt állapot, amit túlstimulációnak hívnak. És, ha egyet tanácsolhatunk, ne hagyd figyelmen kívül, mert bizony elősegítheti a krónikus stressz kialaku
Megfigyelhető, hogy a lányok sokkal apásabbak, mint a fiúk. Az apák és lányaik közötti mély kötelék egész életükön át kíséri őket. Vajon miért van ez így? Mi áll ennek hátterében? Kiderítjük!
Bár Ben és Christine lánya, Ella csinos nővé érett az évek során, az amerikai színész feleségét még neki sem sikerül túlszárnyalnia szépség tekintetében.
Jennifer Aniston haja az elmúlt évtizedekhez képest az utóbbi időszakban viszonylag drasztikus változásokon megy keresztül. A színésznő a napokban annyira rövid bob frizurával jelent meg, ahogyan még sosem láthatták a rajongók.
Vajon csak fotózkodós kedvében volt, vagy esetleg más is áll a képsorozat hátterében, amit Katy Perry nemrég feltöltött Instagram oldalára? A válasz mindegy is, hiszen nagyon dögösen festett rajtuk!
Egy párkapcsolatban gyakran az első közös nyaralás jelenti az utolsót is. A kérdés azonban az, hogy a vakáció, miképpen tud randikatasztrófává válni a szerelmesek életében? Szakértő segítségével körbejártuk a témát, és most mindent elárulunk.