Lengyel Tamás, azaz "Magyar Csongor" senkit sem kímélt a Kormányinfó+ új részében. A színész új plakátot is ígért azoknak, akik a Fideszre szavaznának, de a háborút is szeretik.
Számos kötelezettségünk van, mind a munka, mind a magánélet terén, amelyek között egyensúlyozni nem egyszerű. De vajon hogyan vihetünk be egy kis fittséget az életünkbe?
Magyarázatot nem, de bocsánatkérést kapott Marics Peti a menedzsere szerint, miután Gáspár Győző kampányfogásként őt ígérte a szavazóknak. "El vagyunk képedve" – tette hozzá a menedzser.
A rododendron egy csodálatos növény, amely sok kertben megtalálható, de megfelelő gondozás nélkül nehezen virágzik. Tudtad, hogy egy egyszerű konyhai hulladék segíthet abban, hogy a te bokrod legyszebb az utcában?
Újabb jogi gondokkal kell szembenéznie Madonnának, miután a Celebration című, világ körüli turnéja egyik koncertje után perelte be az egyik résztvevő, aki azt állítja, hogy figyelmeztetés nélkül mutattak pornográfiát az eseményen.
Megdöbbenve hallhattuk hétfő reggel Balázsék műsorában a történetet, miszerint egy fiatal nő, miután kirepült a családi házból, a szülők cserébe a felneveléséért 30 millió forintot követelnek tőle törlesztés gyanánt. Mit lehet ilyen esetben tenni?
Nemcsak a nők, a férfiak is nehézségekkel küzdenek, amikor párkapcsolatot szeretnének. A következő 5 férfitulajdonság minden nőnél alap a párválasztáskor, érdemes erre is odafigyelnie az uraknak.
Egy egyszerű optikai illúzió segítségével feltárhatod rejtett szexuális vágyaidat. Nézd meg jól az alábbi képet, és olvasd el a személyiségteszt elemzését.
Ha valakire, hát Jakupcsek Gabriellára biztosan nem igazak az anyósviccek. A műsorvezető egyáltalán nem az a típusú anya, aki beleszól a gyermekei magánéletébe, párválasztásába. Azt az elvet vallja, hogy míg a gyermekein azt látja, hogy boldogok, elfogadja azt, aki azzá teszi őket.
Jennifer Lopez, Ben Affleck vagy éppen Brad Pitt: mindegyiküknek jól állna az 1800-as évek Angliája. A legnagyobb sztárokat helyeztük A Bridgerton család világába.
Will Smith és Jada Pinkett-Smith először jelentek meg együtt nyilvánosan azóta, hogy a színész 2023 októberében bejelentette, hogy hét éve külön élnek.
Lassan két éve történt, hogy II. Erzsébet királynő utoljára lépett ki a Buckhingam-palota erkélyére a platina jubileumi ünnepsége során. A napokban kiderült, hogy a néha királynő már akkor sem érezte jól magát, de fia, Károly telefonban meggyőzte az édesanyját, hogy mindenképpen jelenjen meg az erkélyen.
Tóth Gabi kislánya rájött, hogy mivel is foglalkozik az édesanyja. Ezért Hannaróza kívánságára Gabi Disney-dalokat énekelt, amit a követőivel is megosztott.