Az álom az alvás természetes velejárója. Nem tudjuk irányítani, sosem tudhatjuk, hogy amikor lehunyjuk a szemünket, édes álmok vagy rémálmok várnak ránk. Bár a legtöbb esetben csak a hétköznapjainkra reflektálnak, az is előfordulhat, hogy az előző életünk emlékei villannak fel bennük.
Ha a világszerte népszerű sorozatokra gondolunk, akkor elsőre rögtön az amerikai produkciók ugranak be. Persze, nem véletlenül, hiszen az olyan örök kedvenceinket, mint a Szex és New York, a Gossip Girl vagy A Bridgerton család nekik köszönhetjük. Azonban akad jó néhány nem amerikai sorozat, is ami olyan zseniális, hogy szinte kötelező megnézned.
Ábel Anitának gyökeresen megváltozott az élete: vidékre költözött, olaszul tanul, és újra iskolapadba ült. A színész-műsorvezető arról is vallott, hogyan találta meg a harmóniát a mindennapokban.
Az elhunyt színésznő fia azt állítja, hogy édesanyja vagyona, amit 110 000 dollárra becsültek, tulajdonképpen semmire sem elég. Anne Heche tragikus autóbalesete után annyi pénzt követelnek a károsultak, hogy azt soha nem tudja teljes egészében kifizetni.
Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas lányának legutóbbi mutatványával rendesen ráijesztett az édesanyjára. A nem mindennapi pillanatot a büszke anya osztotta meg a közösségi oldalán.
Egy olyan top20-as listára került fel Budapest, amire nagyon büszkék vagyunk, és ami újból eszünkbe juttatta, hogy miért is imádjuk annyira a magyar fővárost. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy az elismerésnek a gasztronómiához, azon belül is a kávézáshoz van köze...
Az elnök elleni merényletek mindig is izgalmas és megrendítő témát kínáltak a filmipar számára. Vajon melyek voltak azok a merényletek, amelyek igazán megihlették a filmkészítőket?
Vilmos herceg nemrég fontos eseményen vett rész, ahol felesége, Katalin hercegné, illetve közös gyermekeik nem tudtak megjelenni, de még így is gondoltak rájuk.
A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) nevű állatjogi szervezet a minap levelet kapott a Buckhingam-palotától, amelyben az állt, hogy Kamilla királyné a jövőben nem fog több valódi szőrmét vásárolni.
Fásult vagy, kimerült, és úgy érzed, egyre kevésbé tudsz megbirkózni az anyasággal járó feladataiddal? A kiégés a szülőkre nézve is komoly veszélyt jelent.
Millie Bobby Brown kislányként robbant be a köztudatba, debütálása óta viszont már jó pár év eltelt, ő pedig mostanra igencsak vonzó fiatal nővé érett.
Meglőtték a szlovák miniszterelnököt a kormány nyitrabányai kihelyezett ülését követően. Úgy tudni, hogy Robert Ficót testőrei vitték el a helyszínről.
A megtörtént eseményeken alapuló izgalmas, 12 részes sorozat ritmikus és szórakoztató formában meséli el az európai történelem egyik legmegdöbbentőbb gazdasági csalását. Az évszázad csalása kapcsán összegyűjtöttünk öt olyan filmet, amelyek középpontjában szintén valamilyen gazdasági, pénzügyi visszaélés áll.
Ahogyan arról a Life.hu is beszámolt szerda délután merényletet követtek el a szlovák miniszterelnök ellen. Az elkövető egy 71 éves férfi, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vettek. A kormányfőt élveszélyes állapotban szállították kórházba. Robert Fico édesanyja évekkel ezelőtt kérte fiát, hogy intsen búcsút a politikának.
Anno Marics Peti csak álmodozott a hírnévről, és abban sem volt biztos, hogy a Valmar be fog futni zenekarként. Visszaemlékezett a régi időkre, amikor még buszjegyre is alig volt pénze.