Egy kisbaba feküdt Taylor Swift párizsi koncertjén a a dühöngő padlóján, ami felhábíorította az embereket. Most megszólalt az aréna és az össztűz alá került szülők egy rokona is.
Az eset még tíz évvel korábban történt. Náray felidézte azt a pillanatot, amikor egy öltözéses főpróbája volt egy show-műsornak az egyik, meg nem nevezett televíziócsatornán, és durván ordibáltak vele.
Még csak tegnap kezdődött el az idei cannes-i filmfesztivál, de nekünk máris megvan a vörös szőnyeges megjelenések első helyezettje, ugyanis Jane Fonda - mint mindig, most is - lenyűgözően festett!
Korábban is ismert volt, hogy a Mad Max: A harag útja című film két főszereplője nem jöttek ki egymással, de most újabb részletek derültek ki. Charlize Theron és Tom Hardy között súlyos feszültségek húzódtak.
A héten evőversenyen járt a CashTag, a helyszín sokaknak lehet ismerős a TikTok-ról. A versenyzőknek Tung 3 kilós pad thai tálját kellett időre benyomni, de ez csak egyvalakinek sikerült - aki első ránézésre nem tűnik hatalmas zabagépnek. Mint megtudtuk, már hivatalos szövetsége is van a hazai evőversenyzőknek, de az igazi, amerikai profikhoz képes
Lelőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt szerdán. Az eset Handlová községben történt, a kulturális központ előtt, ahol korábban a szlovák kormány ülésezett.
Hivatalos, de barátságos hangvételű üzenetben tudatta Simon András, Karácsony Gergely főpolgármester kommunikációs igazgatója az ATV vezetőségével, hogy Karácsony nem vesz részt a csatorna vitáján.
Blake Lively és Ryan Reynolds a fővárosba érkezik. Számos hollywoodi sztár felbukkant már Budapesten, és többségüket teljesen elvarázsolta a város szépsége.