Gáspár Laci és Majka mellett Valkusz Milán, a ValMar zenekar egyik tagja lesz az X-Faktor harmadik férfi zsűritagja – tudta meg a Blikk! Így a duó két tagja más-más csatornánál folytatja a munkát, hiszen míg Milán az RTL húzóműsorának számító tehetségkutató ítészei közé került, addig a társa, Marics Peti a konkurens csatorna egyik vezető arcává vál
Nem indul rózsásan a hét, feszült pillanatokból nem lesz hiány, így nem árt óvatosan kommunikálni, hogy elkerüljük a felesleges félreértéseket. Napi horoszkóp következik.
A ValMar zenekar tagja ezzel csatlakozott Gárpár Lacihoz és Majkához. Az is kiderült, hogy a népszerű együttes két tagja két konkurens csatornán fog szerepelni.
A színésznő minden bizodalmát a lányába, vagyis a mostani kiskamaszokba fektette. Köllő Babett úgy érzi, Milla generációja teheti majd jóvá azt a sok hibát, amit mi, vagyis az idősebbek elkövettünk.
Napjaink egyik legnagyobb hatású amerikai filmkészítője május végén ünnepli majd 94. születésnapját, és egyelőre nem kacérkodik a visszavonulás gondolatával.
Ha arról van szó, hogy melyek minden idők legnépszerűbb és legelismertebb alkotásai a fantasy műfajában, sokunknak egyből be is ugranak a Harry Potter-filmek és a Trónok harca. Na de mit válaszolnál akkor, ha azt kérdeznék, mely színészek játszottak mindkét alkotásban? Nos, az igazság az, hogy jó néhányan vannak olyan szerencsések, hogy ezt elmondh
Ruhavásárláskor a legtöbben csak arra figyelünk, hogy az adott darab jól nézzen ki, esetleg kényelmes legyen. De hogy milyen hatással van az egészségünkre, az valószínűleg eszünkbe se jut!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A 18 éves Mihály Balázs Ipolyvecén él, egy kis Nógrád vármegyei településen, nem messze a Szlovák határtól. Balázs még csak egy éve próbálta ki magát fodrászversenyeken, de már most osztatlan sikert arat, szinte mindenhol elhozva az első helyet. Állítja: tehetség, alázat és kitartás kell hozzá.
Elsöprő győzelmet aratott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely a vasárnap este 7 órakor zárult kétnapos ellenzéki előválasztáson Budapest XII. kerületében: háromszor annyi szavazatot kapott, mint a második helyen végzett Visi Piroska.
A walesi hercegné legutóbb akkor szólt a nyilvánossághoz, amikor bejelentette, hogy - apósához, III. Károly királyhoz hasonlóan - nála is daganatos betegséget fedeztek fel az orvosok. Most egy hasonlóan szomorú apropóból posztolt.
Marci költő, műfordító, a slam poetry ismert alakja. Rutai Gáborral a japánok sajátos gondolkodásmódjáról, a gyereknevelésről és a világról beszélgettek.
A világhírű színész barátnőjével, Alexandra Granttel együtt tűnt fel egy Los Angelesben rendezett művészeti eseményen, és mindenkit alaposan meglepett új külsejével.