Courtney Love szerint Taylor Swift nem egy tényező sőt, szakmailag már-már jelentéktelen. Több sztár körül is nagyobbnak tartja a felhajtást, mint amennyit valóban letettek volna az asztalra, bár azt elismeri, hogy a rajongó lányoknak mentsvárak lehetnek.
Rubint Réka nem is lehetne büszkébb a férjére, akinek számos próbát kellett kiállnia az eddigi élete során. Hatalmas meglepetéssel köszöntötte fel őt a szülinapján.
A brit királyi család legnépszerűbb tagja maga a két lábon járó stílusosság. E megtisztelő titulust nagyrészt következetességének és pontosságának köszönheti.
Zendaya elképesztő sikere és szerethetősége annak is köszönhető, hogy tökéletes pompában is meg tud jelenni a vörös szőnyegen, és a szerethető szomszédlány szerepét is hitelesen hozza a Z-generáció tradicionális utcai szettjeiben.
Egészen pazar nyereményt ért el múlt hétvégén egy Tippmix-játékos, aki 12 fogadási esemény kapcsán állt elő hibátlan megérzésekkel. Tippsorát kombinációban és összesen tízszer kötésben is játékba küldte, össznyereménye így meghaladta az 51 millió forintot.
Pumped Gabó kőkeményen nekimegy a hölgyek által imádott FaceAppnak, szerinte a helytelen önértékelés egyik oka lehet. Aggódik, hol lesz a "szépítő" program által generált párhuzamos világ rombolásának vége.
A kiégés egy egyre elterjedtebb fogalom, amit mindenki igyekszik elkerülni. Érdemes észben tartani azonban, hogy nem csak a munkahelyi stressz és túlzott elvárások okozhatják!
A tehetséges színész április 4-én töltötte volna be még csak a 45. életévét, de már 16 éve nincs köztünk a filmcsillag. Az utolsó róla készült fotó még ma is sokkolja a rajongókat, hiszen nem a színész legvidámabb oldalát mutatják.
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteletbeli tagja ismét bebizonyította, hogy csak a tudományos fejlődést tartja szem előtt.
Meghan Markle meglehetősen elhamarkodottan vágott bele egy új brand indításába, mivel a közösségi oldalának debütálása után hosszú ideig síri csönd követte a nyitást, de most végre felbukkant az első termék: egy eperlekvár.
Hamarosan új műsorvezető párokkal, köztük Marics Petivel tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska című game-show. A keddi sajtótájékoztatón a ValMar duó énekese a forgatáson szerzett élményei mellett magánéleti kulisszatitkokat is megosztott a Femcafe.hu-val.
R korhatár besorolást kapott Todd Phillips második Joker filmje, és ezzel hivatalosan is befejezettnek tekinthető a film készítése. A tesztvetítésen résztvevők szerint döbbenetes lett a film, tele kaotikus megoldásokkal és persze látványos véres jelenetekkel.
Nagy-Britannia egyik legünnepeltebb színésznője, Sarah Waddingham úgy kiosztott egy fotóst az Oliver Awards vörös szőnyegén, hogy az köpni-nyelni nem tudott. A tiszteletlenséget Waddingham hosszan kérte ki magának.
Harry herceg az Egyesült Királyságból való távozása után is vágyott az adófizetők pénzéből fenntartott rendőri kíséretre, de nem kapott. Perelt, majd elbukta, majd megtámadta a döntést. A csörte most új fejezetébe lép.
Szerencsétlenségek sorozata nehezíti meg mostanában Kárpáti Rebeka életét, ráadásul a TV2 csatornáján futó Zsákbamacska sajtótájékoztatójára is mankóval érkezett – sérüléséről bővebben mesélt a Femcafe.hu-nak.
Bár a sztárok között gyakorta szövődnek elszakíthatatlannak tűnő kötelékek, sajnos a hírességek barátságai is megszakadhatnak olykor akár a hírnév, a rivalizálás vagy éppen személyes problémák miatt.
A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töret
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is megmutatta, hogy profikkal vetekszik a tánctudása – ráadásul hamarosan újabb területen láthatják a rajongói, méghozzá a Zsákbamacska műsorvezetőjeként.
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is akármilyen szerepet…
Oláh Gergő többször beszélt már arról, hogy mélyszegénységben élt a családjával, ám most a feleségével közös estjükön azt is elárulta, mire költötte az első millióját.
Ha a néhai Erzsébet királynőre gondolsz, akkor két szó valószínűleg neked is rögtön beugrik: a rend és a fegyelem. Egykori asszisztense szerint azonban Erzsébet egyáltalán nem bánta, ha néha nem a terv szerint alakultak a dolgok. Sőt, kimondottan élvezte a zűrzavart!
Azt tudjuk, hogy Palvin Barbara simán bevállalja a merészebb ruhadarabokat, azonban olyan mély dekoltázst még ő is ritkán villant, mint amilyet a legfrissebb fotóin. Sőt, a melltartóját is játszi könnyedséggel mutatta meg a nagyközönségnek - és milyen jól tette!