Minden beszélgetés azzal kezdődik, hogy Dél-Afrikából érkezett, és nehezen beszél magyarul – de ezen a ponton általában változik a téma. Pedig a Next Top Model Hungary versenyzőjének nagyon sok mondanivalója van ezeken kívül.
A születésnapokat gyerekként nagyon szeretjük, majd az idő múlásával szép lassan nyomasztóvá válhat, hiszen nem minden csillagjegy tud azonosulni az öregedés fázisaival. Vannak azonban bizonyos csillagjegyek, akiken mintha nem fogna az idő.
Szinte elképzelni sem lehet, mit érzett Kis Grófo, akkor megtudta, hogy lelketlen gazemberek megszentségtelenítették édesapja síremlékét, feltörték a csodálatos kriptát, hogy tán elrejtett ékszerekben reménykedve kifosszák idősebb Kozák László, azaz Nagy Grófo koporsóját.
A fogyni vágyók körében a cukor ellenségnek számít, ráadásul az is elterjedt, hogy a gyümölcs éppen a cukortatalma miatt nem egészséges: ezt cáfolja most egy orvos.
A Momentum két politikusa azzal vádolja Tóth Vera palkonyai családi cégét, hogy szabálytalanul kapott 39 millió forintos támogatást a Magyar Falu Program keretében.
Amikor valakihez elkezdesz vonzódni, akkor izgatott vagy, ha az illető közelében lehetsz, de ugyanakkor félsz is attól, hogy ő nem érez így veled kapcsolatban, ezért egy ideig próbálod visszafogni magad a társaságában. Neked is ismerős a helyzet, igaz? Most lerántjuk a leplet arról, milyen jelekből szúrhatod ki, ha valaki éppen ebben a szakaszban t
Minden szervnek megvan a maga működési és pihenési ciklusa. Ez azt jelenti, hogy cseppet sem mindegy, hogy mikor eszünk, mikor pihenünk, alszunk, vagy mozgunk.
Marcy D'Arcy Peggy Bundy legjobb barátnője volt az Egy rém rendes család című sorozatban - nos, az őt alakító színésznő igencsak megöregedett az évek alatt, így nem csoda, hogy ma már sokan elmennének mellette az utcán.
Amikor egy szakításról beszélünk, sokak lelki szeme előtt azonnal lepereg egy jelenet: záporozó könnyek, összetört szív, rosszabb esetben viharos viták és dráma. Viszont akár hiszitek, akár nem, vannak olyan kapcsolatok, amik nem “tányércsapkodással" érnek véget. Vagy ha mégis, egy idő után új szintre emelkedik a kapcsolat, azaz: barátok lesznek. H
Az Egyesült Államokban olyan égi jelenség megfigyelésére készülnek, amelyre itthon utoljára 1999-ben volt példa: teljes napfogyatkozás lesz április 8-án. A ritka égi jelenség a szervezetre is hatással lesz.
Az esküvő minden lány életében a legfontosabb nap, ami ünnep az egész család számára. Ám számos oka lehet, hogy a szerettek nem osztoznak a boldogságban, és ez néha nehéz pillanatokhoz vezet.