Amint a világot jelentő deszkákra lépett, Darvas Lili azonnal magába bolondított mindenkit, vonzerejének és kisugárzásának pedig Molnár Ferenc sem tudott ellenállni.
Az ismert hölgyek között vannak, akik nagy melleikkel, mások tökéletes arcvonásaikkal, kortalan szépségükkel, egyesek pedig tökéletesen gömbölyded hátsó felükkel váltak híressé.
A pletykák egészen a banda alakulásáig visszavezethetők, de még a mai napig sem tudtak leszámolni velük. Az elméletek az Eufória sorozat egyik részében is szerepet kaptak.
Modern környezetben, a legkorszerűbb eszközökkel szolgálja ki a játékosokat a Magyar Posta Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. együttműködésében megvalósított Posta Lottózó. 2025 végéig országszerte összesen húsz új típusú értékesítőhely kezdheti meg működését a legforgalmasabb vidéki postákon. Az első Posta Lottózót Mager Andrea, a nemzeti lottótársaság
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus – közölte az MTI. A kutató évtizedekkel a róla elnevezett Higgs-bozon, más néven az "isteni részecske" tudományos igazolása előtt megjósolta ezen közvetítő részecske létezését.
Manapság már ritkaságszámba megy, hogy egy mozifilm igazán nagy számokat produkáljon a show- és reality műsorokkal telepakolt kereskedelmi csatornákon.
A párizsi olimpia atlétikai versenyeinek aranyérmesei 50 ezer dolláros (~18 millió forintos) jutalomban részesülnek - jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (WA).
Legfeljebb 15 hónapot jósoltak neki, az amerikai nő pedig már búcsúlevelet írt a meg sem született unokáinak is. Aztán az egyik kezelésen egyszer csak elkomorodott a nővér, majd az orvosért szaladt.
A Portfolio 2024-ben is megrendezi a GEN Z Festet: Pénzről. Bátran. Techről. Tudatosan. Jövőről. Őszintén. Május 9-én, az Akváriumban. Középiskolásoknak, egyetemistáknak, pályakezdőknek, annak, aki szeretne tudatosabb és magabiztosabb lenni a pénzügyei terén, és mindenkinek, aki kíváncsi a Z generáció igényeire, kérdéseire.
A színésznő arról mesélt, milyen volt már fiatalon hírnevet szerezni, és így felnőni. De kitért arra is, hogyan reagált Tom Holland a hirtelen rászakadt ismertséggel.