Audrey Hepburn 1993. január 20-án távozott az élők sorából a Genfi-tó melletti házában, ami mindig is különleges helyet foglalt el a szívében, ennélfogva keserédes volt számára a tudat, hogy ha már el kell mennie, olyan helyen hunyja le örökre a szemét, ahol mindig boldognak érezte magát. Volt azonban egy dolog, ami miatt óriási fájdalmat érzett a
Ki gondolta volna, hogy még az apácák is fent vannak a TikTok-on. Claudette Powell, aki a @nunsenseforthepeople néven található a közösségi médiában évek óta szívesen mesél bármiről, amiről csak kérdezik, még a bőrápolási rutinjáról is.
Egyre élesebb a verseny, ma már a A Dal utolsó válogatóját izgulhatják végig a nézők a Dunán. Érthető, hogy minden előadó, együttes célja a döntő, így mindenki szavazásra biztatja azokat, akiknek tetszik a produkciójuk.
A közel egy éve fennálló, sikeres együttműködés után a PENNY Magyarország és a Munch országszerte elérhetővé tette az élelmiszermentő szolgáltatást. A teljeskörű lefedettséggel, minden vármegye lakói fenntartható módon spórolhatnak.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének véleménynyilvánítása után a futball szabályalkotó testülete (IFAB) úgy döntött, hogy nem tesztelik a kék lap bevezetésének lehetőségét.
Amikor leszületünk, általában azt a csillagjegyet választjuk, ami a 12 energiamintázat közül a legnagyobb spirituális fejlődést teszi lehetővé számunkra. A csillagjegyünk ennek fényében olyan tulajdonságokat hordoz, amelyekkel leginkább szeretnénk azonosulni.
Hiába jár már az ötvenes éveiben Catherine Zeta-Jones, mintha az idő rajta sosem hagyna nyomot – ez azonban nem csupán a jó genetikának köszönheti a színésznő.
A hazánkba látogató külföldiek rengeteg magyar ételt kipróbálnak, de nem mindegyik nyeri el a tetszésüket. Vannak, amik számukra túlságosan szokatlanok vagy az alapanyagok párosítása miatt, vagy a teljes ízvilág áll tőlük távol, esetleg a textúra.
A vörös szőnyeg atmoszférája az, ami miatt az Oscar-gála nem csupán a kedvenc sztárjainkkal teli nézőtér, hanem egy kihagyhatatlan "látvány". Amellett, hogy ki nyeri meg a kis szobrocskát, egyértelműen főszerepet kap az is, hogy a hírességek melyik tervező darabját választják a szőnyegre lépéshez. És mi az, amit minden sztár ki akar próbálni, de so
Makranczi Zalán márciusban A renitens című magyar bűnügyi vígjátékában tűnik fel az RTL-en, aminek első két epizódját az RTL+ előfizetői már láthatják. Ebben egy olyan nyomozót alakít, akinek a rendszer és a hierarchia az élete, aki szerint ha nincs rend, akkor semmi nincs. A színész ezzel a szereppel egyik gyerekkori álmát valósíthatta meg: végre
Mindenki jó valamiben, az alábbi csillagjegyek például intelligenciájukkal emelkednek ki a többiek közül. Egyesek a maximalizmusok, mások a tudás iránti vágyuk miatt érdemelték ki a helyüket a listán. Nézd meg, kik a legokosabbak.