2024. március 10. vasárnap

márc. 10
14:30
Madonna olyan bunkó volt, hogy az a közönségének is fájt (AC News)
Világraszóló bunkóságról tett tanúbizonyságot az énekesnő, amikor rákiabált a kerekesszékes rajongójára, hogy álljon fel.
márc. 10
14:33
Pataky Attila: 50 éve az Edda az életem! (BorsOnline)
Kevés olyan csapat van ma Magyarországon, amely elmondhatja magáról, hogy ötven év óta töretlen a sikere, s amelynek tagjai ennyi év után is tudnak közösen alkotni, együtt dolgozni. A rajongótábor sem morzsolódott le, az Edda dalai ugyanúgy megérintik a mai fiatalokat, mint ahogy annak idején a szüleiket.
márc. 10
14:45
Összeszorul a szív: mosolyra fakadt a 4 hónapos kislány, amikor kiderült, egy névtelen adományozó megmentheti az életét (BorsOnline)
A remény mosolya: a 4 hónapos kislány életét egy névtelen donor mentheti meg.
márc. 10
14:48
Van valami nagyon furcsa a Katalinról készült legfrissebb családi képen (Sassy)
Aki keres az talál. És a hercegné fotóján nem is kell nagyon keresni.
márc. 10
14:51
Elkezdődött az ünnepség: beiktatják az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást (BorsOnline)
A Szent György téren került sor Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes beiktatására. A frissen megválasztott államfő március 5-én vette át a pozíciót a lemondott Novák Katalintól.
márc. 10
15:15
Az anyaság jelenti a nőiességet Gubás Gabinak (Metropol)
Munka és két gyerek mellett nincs olyan nő, aki könnyen találna magának énidőt. Gabi is küzd ezzel a problémával.
márc. 10
15:15
Heti horoszkóp: A Vízöntő megtalálja álmai férfiját, a Halak bátran csillogtassa meg a tehetségét - március 11 - március 17. (Glamour)
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
márc. 10
15:15
"Én egy igazi Barbie vagyok - a szépségem ajándék az egész világnak" (BorsOnline)
Havi több ezer dollárt költ szépészeti beavatkozásokra, de állítja, ő természetes szépség.
márc. 10
15:30
Kibékültek Tóth Andiék? - Ez is kiderült a héten (Ripost)
Ismét eltelt egy hét, és ez sem volt éppen eseménytelen a magyar sztárvilágban.
márc. 10
15:30
A 6 legjobb magyar szuperélelmiszer: egészséges ételek helyi alapanyagokból (Sassy)
Amikor szóba kerülnek a szuperélelmiszerek, gyakran egzotikus, távoli földrészeken honos növények jutnak eszünkbe, mint az acai bogyó vagy a chia mag.
márc. 10
15:33
Beiktatták: íme, Magyarország új köztársasági elnöke (BorsOnline)
Ünnepélyes keretek között beiktatták hivatalába Magyarország új köztársasági elnökét, Sulyok Tamást.
márc. 10
15:39
Orbán Viktor 19 éves lánya egy 600 ezres Gucci táskával a vállán köszöntötte Trumpot (SzMo)
A táska a Gucci Horsebit 1955 kollekciójának egyik darabja, amely 600 ezer forintba kerül. Ez még a kollekció olcsóbb darabjai közé tartozik.
márc. 10
15:45
"Bepereltem a szüleimet az egyetemi tandíjam miatt, de most az egész család utál" (BorsOnline)
A nő nem érti, miért utálja most az egész családja, miután beperelte a saját szüleit.
márc. 10
15:45
3 kg mínusz 1 hét alatt - itt a zellerdiéta! (Life)
Egyetlen hét alatt három kilót fogyni nem könnyű, de ha olyasmit eszünk, ami nem csak egészséges, hanem finom is, akkor nem lehetetlen.
márc. 10
15:48
A Jóbarátok után visszatért a képernyőkre a brit hercegné (hirado.hu)
Sára yorki hercegné, a néhai Erzsébet királynő menye visszatért a filmvászonra.
márc. 10
16:03
Gáspár Evelin mindent megmutatott: brutál szexi fotók készültek róla (Metropol)
Egyszerűen megőrülnek a férfiak Evelinért.
márc. 10
16:15
Megszólalt a herceg: így érzi magát most III. Károly király (Metropol)
Nehéz idők járnak a brit királyi családra...
márc. 10
16:15
"Ne sírj miattam anya!" - segítségre van szüksége a rákkal küzdő kamasz fiúnak (BorsOnline)
A 16 éves Dávidnak borzasztó fájdalmakat kell kiállnia.
márc. 10
16:18
Zámbó Krisztiánnak nem kell milliós ajándék a boldogsághoz (Ripost)
Nem a pénz számít Zámbó Krisztiánéknál.
márc. 10
16:24
Bodrogi Gyula tudja, mi a titka a hosszan tartó szerelemnek: "Hosszan kell élni hozzá" (Sassy)
A 89 éves művész életében négy fontos nő volt, el is sorolja, kik azok.
márc. 10
16:27
Hol és mikor követheted magyarul a 2024-es Oscar-díjátadót? Mutatjuk! (Glamour)
Elérkezett az a nap, amire azok, akik kifejezetten szeretik a filmeket, minden évben várnak. Kiderül, hogy idén mely filmművészeti alkotásokat díjaz a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia, amely több mint tízezer elismert, a filmművészetben dolgozó művész, filmkészítő és szakember döntése alapján ítéli oda a díjakat. De nézzük, hol tudod egészen
márc. 10
16:39
Itt vannak a hatoslottó nyerőszámai, vajon elvitték a főnyereményt? (SzMo)
A 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki. A jövő heti várható főnyeremény már bő félmilliárd forint.
márc. 10
16:45
Pásztor Erzsi őszintén beszélt az elmúlásról (Metropol)
Kitűnő egészségnek örvend, de gondol az elmúlásra. Pásztor Erzsi őszintesén beszélt arról, mit kért lányától, ha az ő ideje is eljön...
márc. 10
16:45
Elege lett a lottónyertesnek: kirakta a házból ingyenélő férjét (BorsOnline)
A férjnek nem volt munkája, de az asszony pénzét imádta szórni.
márc. 10
17:00
Friss fotót közölt a palota Katalinról - mutatjuk műtét után a hercegnét (ATV)
Közzétették az első hivatalos fotót Katalinról, mióta januárban megműtötték.
márc. 10
17:00
Közzétette a palota Vilmos herceg fotóját, megnyugodhatnak a Katalinért aggódók (hirado.hu)
A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette.
márc. 10
17:15
Szabó Zsófi visszatért a TV2-höz, ilyen volt az első hete (BorsOnline)
A műsorvezető 15 év után tért vissza a Tv2-höz. Mutatjuk Szabó Zsófi mokkás szettjeit!
márc. 10
17:15
Újra Oscar-díj! 15 érdekesség, amit tudnod kell az idei gáláról és a jelöltekről (Life)
Ismét szurkolhatunk magyar alkotónak, Steven Spielberg és Martin Scorsese már most rekordokat döntöttek, de a valaha volt legidősebb Oscar-jelölt is szerepel az idei gálán. Cikkünkből kiderül minden, ami fontos!
márc. 10
17:21
Ez Angelina Jolie kedvenc parfümje: az ikonikus színésznő egy 70 ezer forintos, igazán különleges illatért rajong (Femcafe)
Egy biztos: mélyen a pénztárcába kell nyúlnia annak, aki olyan illatot szeretne árasztani, mint Angelina Jolie.
márc. 10
17:45
Ezt nem lehet könnyek nélkül bírni: III. Károly szívmelengető fotóval emlékezett meg az édesanyjáról (Metropol)
A brit király másfél éve veszítette el az édesanyját.
márc. 10
17:45
"Még halálában is elárulja Diana hercegnőt" - egykori szeretője elárverezi a szerelmes leveleket (BorsOnline)
Diana hercegnő sajnos nem nyugodhat békében.
márc. 10
18:06
2 figyelmeztető jel a lábujjakon: így ismerheted fel, ha magas a koleszterinszinted (Sassy)
Az emberek 60 százalékának magas a koleszterinszintje, mégis milliók vannak, akiknek fogalmuk sincs erről. Van azonban két árulkodó jel, amire érdemes odafigyelni - és ezek a lábujjaiddal vannak kapcsolatban.
márc. 10
18:09
"Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet" (BorsOnline)
Ezt mondta a beiktatáson az új köztársasági elnök.
márc. 10
18:15
Máris megvan a következő James Bond? Oscar-jelöltről pletykálnak (Metropol)
Daniel Craig távozásával megürült a 007-es pozíciója, de Pierce Brosnannek lenne javaslata.
márc. 10
18:15
Gyomorforgató szavakkal támadják Kulcsár Edina családját, zseniálisan vágott vissza (Glamour)
Kulcsár Edina néhány órája posztolt magáról egy tündéri kismama fotót, amin csak úgy sugárzik a boldogságtól, és látszik, mennyire élvezi a babavárás pillanatait. Az öröm mégsem felhőtlen, mert a gyűlölködő kommentelők még egy ilyen áldott időszakban sem tudják visszafogni magukat - erre reagált most Edina, méghozzá vérprofi módon!
márc. 10
18:15
Újabb celeb, aki magát buktatta le: Jolly 177 km/h-val száguldozik, és ki is posztolta (BorsOnline)
Egy új, nem éppen követendő divathullám kezd kibontakozni a hazai celebek körében.
márc. 10
18:18
Zengett a stúdió: Rákóczi Feri kiosztotta Papp Szabit (Ripost)
A sztársegítők nem szoktak összeveszni.
márc. 10
18:45
Kiderült, hogy ez volt Diana hercegné kedvenc fotója önmagáról (Joy)
Nem egy kedves családi pillanat, valami egészen más volt Diana kedvence.
márc. 10
18:45
Megizzaszt ez a helyesírási teszt: mennyit találsz el a 10 kérdésből? (BorsOnline)
Tíz kérdésre kellene tudni helyesen válaszolni, ám hibátlanul csak keveseknek sikerül a teszt.
márc. 10
18:51
3 klasszikus sminkelési hiba, amelyektől öregebbnek tűnsz (Life)
Neves kozmetikai szakértő osztotta meg a leggyakoribb sminkelési hibákat, amelyek öregítik a nőket. Tanácsokat is adott arra, milyen technikákat használhatunk ezek helyett.
márc. 10
19:15
Éjszaka valóra válhat Matthew Perry titkos álma (Metropol)
Az elhunyt színészről újabb és újabb részletek derülnek ki.
márc. 10
19:30
Ezek a magyarok nyertek eddig Oscart, Mihalek Zsuzsa lehet a következő (Ripost)
Már csak néhány óra, és kiosztják a 2024-es Oscar-díjakat.
márc. 10
19:45
Ételek, amelyekkel legyőzheted a menopauza tüneteit (Life)
Cékla a hőhullámokra, szeder az éjszakai izzadásra - bármilyen tünetek is gyötörnek menopauza idején, a megfelelő érkezéssel enyhítheted azokat.
márc. 10
19:51
Kiderült! Ennyi pénzt keres Varga Judit új szerelme, ő a legjobban kereső állami tisztviselő (SzMo)
Azt is lehet tudni, hogy már hónapok óta tart a kapcsolatuk. A baráti társaságukban nem is titkolják, hogy együtt vannak.
márc. 10
20:03
Magyar Péter a friss fotóján egy pólóslegenda lányát puszilgatja - "Csak együtt sikerülhet!" (SzMo)
Kiderült, hogy kivel jár Varga Judit válófélben lévő férje: egy válogatott vízilabdázó lányával jött össze.
márc. 10
20:15
Szulák Andrea iyen kapcsolatban van lányával (Metropol)
Az énekes-színésznő ritkán beszél 17 éves gyermekéről. Most kivételt tett, és elárulta, milyen a kapcsolata imádott lányával, Rozival.
márc. 10
20:18
"Szokatlan helyeken szexelünk" - pikáns vallomást tett a futballsztár felesége (Ripost)
Kat Kerkhofs nyíltan beszélt arról, mi indítja be.
márc. 10
20:45
"Ó, azok az ikrek csodaszépek!" – Összekaptak a rajongók Nemazalány Fanni mellein (Metropol)
Halastyák Fannit melltartó nélkül fotózták.
márc. 10
20:51
"A családunkban a nőiesség mindig is jelen volt, soha nem kellett tanítani" (Life)
Tordai Terit a mai napig dívaként ünneplik, szépsége vitathatatlan. Szintén gyönyörű lányával, Horváth Lilivel beszélgettünk nőnap alkalmából, aki elárulta nekünk, mit jelent számára nagybetűs nőnek lenni.
márc. 10
20:57
Furcsa részletet szúrtak ki a szemfülesek Katalin új fotóján: nem ez az első, hogy a walesiek családi képén ez a bizarr dolog látható (Femcafe)
Korábban is előfordult már, hogy Vilmos és Katalin családi portréján a sasszemű rajongók észrevettek egy különös dolgot – nem volt ez másképp most sem a hercegné anyák napi fotóját illetően.

Keresés