2024. december 16. hétfő

dec. 16
13:48
100 disznó kényszerítette a pilótát leszállásra (AC News)
Annyira büdösek voltak a disznók a repülőgépen, hogy sem az utasok, sem a pilóták nem kaptak már levegőt.
dec. 16
13:49
Magyar Péter egy konkrét hazugságot terjesztett, és ezzel veszélybe sodorta Magyarországot (ATV)
A Tisza Párt elnökének botránya is előkerült az Országgyűlésben.
dec. 16
13:51
Norvégia 240 millió dollárt ad Kijevnek az ukrán flotta megerősítésére (ATV)
A norvég kormány 2,7 milliárd koronát (242 millió dollár) utal ki az ukrán flotta megerősítésére és az orosz haditengerészeti erők elrettentésére a Fekete-tengeren – jelentette be hétfőn Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök.
dec. 16
13:51
Nemzetközi karrier, vezetői pozíció, család és gyerekek mellett? Nem lehetetlen - Dr. Deli-Gray Zsuzsa szerint a munka-magánélet egyensúlya kemény munka, de… (Glamour)
A munka-magánélet egyensúly anyaként és nemzetközi karriert építő nőként nem könnyű feladat, de egyáltalán nem lehetetlen mindkettőben kiteljesedni. Dr. Deli-Gray Zsuzsa professzernő, igazgatónő és anya példája arról tesz tanúbizonyságot, hogy egy nő életében egyszerre több álom megvalósítása is lehetséges, sőt, a gyermekvállalás és a karrier jól k
dec. 16
13:51
Érzéki fotó: hosszú, meztelen combokkal jelentkezett be Hunyadi Donatella (BorsOnline)
A szépséges magyar modell nosztalgiázott egyet.
dec. 16
13:51
Ryan Reynolds szívszorító vallomása: "Kicsit belehalok, amikor meglátom az arcukat" (Life)
A színészpár közel sem olyan luxuskörülmények között nőtt fel, amit most a gyerekeiknek biztosítani tudnak. Ryan Reynolds és Blake Lively igyekeznek megtalálni a gyerekeik számára a középutat és óvják őket a nyilvánosságtól.
dec. 16
13:51
Rémisztő esti szikraeső hullott a főútra Szolnok közelében, nagyon nagy baleset lehetett volna belőle (Promotions)
Erre nem lehetett számítani, mégis mindenki tökéletesen megoldotta a dolgát.
dec. 16
13:53
Népbetegség hódít a magyarok körében, sokan csak későn veszik észre a tüneteket (ATV)
Népbetegség ütötte fel a fejét az emberek körében, és jelentősen érinti a fiatalokat.
dec. 16
13:55
Orbán Viktor a soltvadkerti nyerteseknek nyitott új utat (ATV)
A hétvégi soproni útavató után Bács-Kiskun vármegyében járt a kormányfő, hogy új utat adjon át.
dec. 16
13:57
Törőcsik Franciska ezt gondolja harmadik helyéről (Metropol)
A színésznő a terveiről mesélt.
dec. 16
13:57
Megtámadták Bolla Bendegúz osztrák csapattársát (ATV)
Bécs belvárosában egy ismeretlen férfi megtámadta Guido Burgstallert, a magyar válogatott Bolla Bendegúz klubtársát. A Rapid Wien 35 éves osztrák labdarúgóját kórházban ápolják.
dec. 16
13:59
Cserepes növények, amelyek túlélik a telet odakint (ATV)
A hideg beköszöntével a legtöbb kerti kaspót kiürítik, mivel a benne lévő növény nem bírja a jeges időt és a fagyot.
dec. 16
14:01
Átlépte az 50.000 kilogrammos álomhatárt azoknak az adományoknak a súlya, amelyek a Mikulásgyárba érkeztek (ATV)
Mindez a vártnál jobb eredmény, közölte Zsolnai Endre, az akció szervezője. Mint mondta, a jótékonysági eseményen főleg tartós élelmiszereket gyűjtenek. A Mikulásgyár azt javasolja nézzünk körül a konyhában, melyek azok
dec. 16
14:03
Négy érv, hogy miért nézz el Bukarestbe (ATV)
Már azon túl, hogy szerintem minden szomszédos országnak legalább a fővárosát (igen, Kijevet is, ha nem is feltétlenül mostanában) látni kell ahhoz, hogy egyáltalán kapizsgálni lehessen, hogy mi Közép-Európa, és azon belül hol van Magyarország.
dec. 16
14:06
Kilő a benzin és a gázolaj ára kedden (AC News)
Szomorú keddre ébrednek az autósok holnap, véget ért a jó világ, a MOL jelentősen megemeli az üzemanyag árát.
dec. 16
14:18
Varga Mihály elmondta, mikor érkezik az euró (AC News)
Kiszámítható, stabil árfolyam az elsődleges cél, utána pedig jöhet az euró bevezetése Varga Mihály pénzügyminiszter elmondása szerint.
dec. 16
14:21
Varga Viktor: Én így sírok (Metropol)
Új oldalát mutatta meg a folyton megújuló énekes.
dec. 16
14:21
Kiderült Michael Jackson titka, sötét helyről került elő a bizonyíték (BorsOnline)
Egy San Fernando völgyi raktárban lapult minden.
dec. 16
14:21
100 malacot tettek fel egy utasszállítóra, az út felénél megtört a személyzet: kényszer-leszálltak az elviselhetetlen szag miatt (SzMo)
Aztán a kényszerleszállásra is 45 percet várniuk kellett a bűztől fuldokló utasoknak. Botrány lett Hollandiában a földre kényszerült KLM-gép ügyéből.
dec. 16
14:21
5 szobanövény karácsonyra, ami pont decemberben virágzik a legszebben (Life)
Ha ránk hallgatsz, káprázatos színekben fog pompázni az otthonod az ünnepekre, ráadásul ez az 5 szobanövény nemcsak remek dekorációs elem, hanem szuper ajándék is. Mutatjuk!
dec. 16
14:21
Ezt te se hiszed el: Diddy és Luigi Mangione ügyvédei házasok (Sassy)
Az internet népe bizarr romantikus kapcsolatot vélt felfedezni a két legbotrányosabb bűntény közt. Luigi Mangione és Diddy ügyvédei ugyanis házasok, és ez el is indította az összeesküvés-lavinát.
dec. 16
14:27
Delhusa Gjon újrázott - megint tilosban parkolt (BorsOnline)
A zenész tilosban parkolása óriási botrányt okozott a múlt héten, de úgy fest, hogy ez őt egy cseppet sem viselte meg, sőt! Delhusa Gjon vasárnap este megint olyan helyen állt meg a fehér Mercijével, ahol nem szabad. Másodszor is feljelentik.
dec. 16
14:33
Kádár János utolsó szavaitól meghűl a vér az ereinkben, az egykori pártfőtitkár élete iszonyatosan ért véget (Promotions)
Hosszú évekig volt papíron az ország első embere, utolsó hónapjai iszonyatosak lehettek.
dec. 16
14:48
Bosszúból gyorskötözővel bénították meg a félvak bácsit Vecsésen (AC News)
A 75 éves bácsi biciklijét a karbantartó kikötözte az SZTK  korlátjához, hogy ne tudjon hazamenni a vizsgálat után.
dec. 16
14:51
Gyászolnak a Star Trek-rajongók, sokak kedvence hunyt el (Metropol)
70 éves korában érte a halál.
dec. 16
14:51
Máshol is roskadásig tömik az asztalt, de mivel? Ezek a karácsonyi menük más országokban (Life)
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mit esznek karácsonykor azok a népek, akiknél nem halászlé, töltött káposzta, sült hal és bejgli kerül az ünnepi asztalra?
dec. 16
14:57
Nem hiszed el: Delhusa Gjon megint tilosban parkolt Újbudán (SzMo)
A zenész bevállalta, ezúttal is szabálytalanul állt meg a fehér Mercijével. Körülbelül ötven méterre attól a helytől, ahol az előző parkolási balhéja kipattant.
dec. 16
15:03
Megint megdobálták Billie Eilish-t - videón, ahogy valaki hozzávág egy nyakláncot (Sassy)
Az énekesnőt koncertje közben dobta fejbe egy rajongója egy karkötővel, majdnem be is fejezték a műsort.
dec. 16
15:09
Életveszélybe kerülhetsz, ha ilyen tejet fogyasztasz - Orvosok figyelmeztetnek (Life)
Egyre több jel utal arra, hogy veszélyes lehet pasztőrözetlen tejet fogyasztani. A "nyers" tej komoly egészségügyi kockázatokat rejt, különösen a védtelenebb csoportok számára.
dec. 16
15:15
Nem tudtad: a Yellowstone-ban játszott a világ egyik leggazdagabb nője, felfoghatatlan a vagyona (Promotions)
A 34 éves színésznő a világ egyik leggazdagabb családjának tagja, mégis meglehetősen visszafogott életet él.
dec. 16
15:18
Ekkor kötelező szerződést is írni a karácsonyi ajándékhoz (AC News)
Egyre nő az értéke a karácsonyi ajándékoknak. Azonban azt már kevesen tudják, hogy jobb, ha szerződést írunk a párunkkal.
dec. 16
15:21
"Ez a kép tökéletesen tükrözi a kapcsolatunkat" – Király Viktor meglepő fotóval üzent a feleségének (Metropol)
"Most már nem szabadulsz!" – jelentette ki az énekes.
dec. 16
15:21
Szabó Zsófi és Suti András reagált WhisperTon Dancing with the Stars győzelmére: végre valaki, aki nem kliséket puffogtat (Glamour)
Bár a döntőben második lett, nem lehet vita tárgya, hogy Szabó Zsófi a Dancing with the Stars idei évadának egyik legnagyobb győztese: nem elég, hogy a nulláról kezdte a felkészülést, de a műsor egyharmadánál kénytelen volt új partnerrel próbálni, mindössze két nappal az élő adás előtt. Zsófi pedig minden létező akadályt megugrott, hogy a legmegérd
dec. 16
15:21
Családi titkot fedett fel Vilmos herceg, a gyerekek is be vannak avatva (BorsOnline)
Nem épp úgy telik a karácsony, ahogy gondoltuk.
dec. 16
15:27
Hajdú Péter keményen megsorozta a fideszes politikust (BorsOnline)
Egy nagyon, nagyon őszinte beszélgetést ígér a műsorvezető azoknak, akik a frissen megjelent ajánlóvideó alapján most azt találgatják, ki az a magyar politikus, aki elfogadta a tévés meghívását. Hajdú Péter az ígérete alapján kemény kérdésekkel bombázta a honi politika egyik jelentős prominensét. De ki lehet ő?
dec. 16
15:27
"Nem tudom, mennyi időm van hátra" – Elton John elárulta, mit szeretne, ha a sírkövére írnának (SzMo)
77 éves korára műtétek során esett át, lassan pedig már csak a bal csípője maradt meg neki – idézi fel a halálról megnyílva Elton John.
dec. 16
15:39
Hatalmas magyar sikerek: Brasch Bence és Berki Mazsi is kiütötte ellenfeleiket (Ripost)
Vasárnap este ismét teltház volt a miskolci DVTK Arénában.
dec. 16
15:39
Madonna túltolta: Ferenc pápával készített Ai-képeket, a kommentelők kiakadtak (Life)
A fotók ugyan nem valódiak, a mesterséges intelligencia készítette mindet, de a rajongók és a Vatikán szerint az énekesnő ezzel nagyon sok embert megsértett.
dec. 16
15:45
Súlyos veszélyekkel jár a sztárok közkedvelt ránctalanító eljárása, amitől eleve hüllőszerű szemük lesz (Sassy)
Az orvosok figyelmeztetnek a kozmetikai trendek kockázataira, most előtérbe került az eljárás, amely hüllőszemet kölcsönöz a páciensnek úgy, hogy a szemkörnyéken pikkelyszerű képződményeket okoz. Emellett maradandó károsodásokat is el lehet szenvedni néhány ránc kifeszítéséért cserébe.
dec. 16
15:51
Továbbra sem enyhül a gyász: neves színészt hibáztat az anyuka lánya haláláért (BorsOnline)
A felfoghatatlan tragédia 9 évvel ezelőtt történt.
dec. 16
15:51
Súlyos veszélyekkel jár a sztárok közkedvelt ránctalanító eljárása, amitől eleve hüllőszerű szemük lesz (Sassy)
Az orvosok figyelmeztetnek a kozmetikai trendek kockázataira, most előtérbe került az eljárás, amely hüllőszemet kölcsönöz a páciensnek úgy, hogy a szemkörnyéken pikkelyszerű képződményeket okoz. Emellett maradandó károsodásokat is el lehet szenvedni néhány ránc kifeszítéséért cserébe.
dec. 16
15:57
Várkonyi Andrea megmutatta Mészáros Lőrinccel közös otthona egy lehengerlő részletét, így él az ország leggazdagabb embere a feleségével (Promotions)
Várkonyi Andrea még sohasem engedett bepillantást a luxusotthonába.
dec. 16
16:03
A kagyló gyors és ízletes vacsora lehet: könnyebb elkészíteni, mint gondolnád (Life)
Sokan félnek attól, hogy kagylós fogásokat készítsenek otthon, pedig gyors és ízletes vacsorát varázsolhatunk belőle.
dec. 16
16:09
Hatalmas magyar sikerek, Brasch Bence és Berki Mazsi is kiütötték ellenfeleiket (Metropol)
Elődöntőjéhez érkezett a Hell Boxing Kings.
dec. 16
16:21
Házasság első látásra: micsoda szenvedély, ez hozta össze a két évad két szereplőjét (Metropol)
Erre senki sem számított a TV2 sikeres reality-je kapcsán!
dec. 16
16:21
Horoszkóp: erre a három csillagjegyre rámosolyog a szerencse a héten (Ripost)
A heti horoszkóp elárulja, hogy kik a mázlisták.
dec. 16
16:21
"Most már csak futunk az idővel" – drámai döntést hozott SMA Nárcisz (BorsOnline)
Nárcisz tudja, hogy ez az egész életét befolyásolja.
dec. 16
16:21
Megszólalt Till Tamás feltételezett gyilkosának barátja: "Kitekerném a nyakát" (Life)
F. János, Till Tamás feltételezett gyilkosáról egyre több részlet kerül ki. A Bors megtalálta a férifi gyermekkori barátját, Norbert, aki részletesen beszélt a közös múltjukról, és arról, hogy nem lepte meg az, ami F. Jánosról kiderült.
dec. 16
16:39
Tragédia: 12 ember halt meg szén-monoxid-mérgezésben a síközpontban (BorsOnline)
A holttesteken nem találtak semmilyen erőszakra utaló jelet.
dec. 16
16:39
Balesetek az ünnepek alatt: így kerüld el őket! (Life)
Így kerüld el a karácsonyi baleseteket

Keresés