Károly király és Kamilla királyné idén ünnepelték a 19. házassági évfordulójukat, de a love story-juk valójában évtizedekkel korábbra nyúlik vissza. Tudtad, hogy már jóval Diana hercegné felbukkanása előtt egymásra találtak? Akkor a távolság és a királyi család szétválasztották őket, azonban később újra fellobbant köztük a szerelem.
A mai szülők zöme még látott havat gyerekkorában. Nem úgy a gyerekeik. Manapság, ha havat akar látni a gyerek — márpedig melyik gyerek ne akarna? —, utazni kell érte. Mutatjuk, hova vidd a gyerkőcöt, ha szeretnéd, hogy lásson igazi telet.
10-ből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat. Többségük (78%) úgy gondolja, hogy ezen termékek népszerűsége legfőképpen a könnyű és gyors elkészíthetőségben rejlik derül ki egy friss, országos reprezentatív kutatásból. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogyan kell tökéletesen elkészíteni a magyarok egyik kedve
A brit Glamour szerkesztőjének elege lett abból, hogy pillanatok alatt képes elkapni bármilyen fertőző betegséget. Úgy döntött, itt az ideje annak, hogy letesztelje, a legendás nyers gyömbér valóban képes-e megerősíteni az immunrendszert. Több mint egy év után most beszámolt a tapasztalatairól.
A 18 éves Marcus augusztusban utazott családjával Dubajba, de az álomnyaralás rémálommá vált, miután a rendőrség letartóztatta a szállodájukban. A vád: a fiú házasságon kívüli kapcsolatot létesített egy lánnyal, aki néhány hónappal fiatalabb volt nála.
Idén húszéves a GLAMOUR, a kerek évforduló pedig visszatekintésre és önreflexióra adhat okot. Rúzsa Magdi énekesnőt csaknem húsz évvel ezelőtt ismerte meg Magyarország: a vajdasági lány nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is levette a lábáról. Bár Magdi identitása alapvető változásokon esett át az elmúlt években, a lelke mélyén az maradt, aki volt
Katalin hercegnét évekig cikizték azzal, hogy mennyit kell várnia arra, hogy Vilmos herceg végre megkérje a kezét. A nagy esemény végül mégis megtörtént, a hercegi pár azóta is nagyon boldog, és végre arra is fény derült, mi oka volt a trónörökösnek arra, hogy halogassa a lánykérést.
A régi pécsi bőrgyár épületébe belépve a Bauhaus kesztyű-kiállításban elmerülve a folyosón Hornicz Bernadett, a KARMA Pécsi Kesztyű tulajdonosa hatalmas lendülettel és mosollyal fogad, először körbevezet a raktárban, majd a gyártási részleg következik. A Hornicz család kesztyűvállalkozása hasonlóan indult mint a Gucci ház története, ráadásul a cég
Az utóbbi években egyre nagyobb visszhangot kapott a menopauza körüli tabuk felszámolása. Mi több, mára számos munkáltató is felismerte, hogy milyen jelentősége van a változókorban lévő nők támogatásának. Bár még mindig sok kihívás áll az érintett nők előtt, fellélegezve mondhatjuk, hogy elindult valami. Bemutatjuk, mit tesznek egyes munkahelyek a