53 éves korában életét vesztette Hadas Kriszta, a hazai televíziózás meghatározó alakja. A lesújtó tragédia egy emberként kavarta fel az országot, a hazai hírességek pedig megható sorokban tisztelegtek a szerkesztő-riporter előtt.
Valószínűleg te is szorongtál már a pénz miatt, és arra is nagy az esély, hogy ezt nem mondtad ki, nem verted nagy dobra. A legtöbb ember titkolja, amikor szorult helyzetbe kerül, és nem szívesen osztja meg, hogy egész nap az ezresek körül járnak a gondolatai. Pedig nincs ennél természetesebb, nagyobb tömeget érintő probléma, ugyanis az emberek nag
Vomberg Frigyes a Séfek séfe legutóbbi részében nem bírta tétlenül nézni, hogyan tálal a csapata. A piros séfkabátban főzők ugyanis merőkanállal kezdték el kiszedni a nokedlit a tányérra, amitől vérszemet kapott Vomberg. Odament és kiöntötte, amit addig kitálaltak, majd keményen rápirított a versenyzőkre.
Imádjuk a munkásságukat, és valószínűleg szuper izgalmas emberek lehetnek élőben, de azért arra nem számítottunk, milyen különleges kapcsolatot ápolnak a vízzel és a szappannal.
Volodomir Zelenszkij izlandi útjáról visszatérve Kárpátaljára látogatott. Az ukrán elnök Telegramon számolt be arról, hogy tárgyalt a helyi közösségek vezetőivel, és ígéri, segítenek megoldást találni. Szerinte az elmúlt néhány évben sikerült Kárpátalját az ukrajnai ellenállás egyik pillérévé tenni.
Rendszeresen 11:11-kor pillantasz rá a digitális órádra? A kedvenc zeneszámod pont 2 perc 22 másodperc hosszú? Talán már hallottál róla, hogy a három vagy négy számjegyből álló számsorozatokat angyali számoknak szokás nevezni, hiszen a velük való találkozás isteni üzenetet hordoz, melynek feladója maga az univerzum.
Valószínűleg nem véletlenül jeleznek tudatalatti receptoraink, ha az érezzük, hogy valaki nem teljesen őszinte. De nem kell teljes mértékben a megérzéseinkre hagyatkoznunk, a hazugságról több apró jel is árulkodik, amelyeket könnyedén kiszúrhat, ha jól figyel. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy érheti tetten a füllentést.
Egy hétköznapi utazás, ami sokaknak teljesen magától értetődő, a fogyatékossággal élő emberek számára megalázó, kínkeserves próbatétellé válhat. Felmerül a kérdés: miért a kerekesszékes utasnak kell szégyenkeznie mások előtt, ha technikai hiba miatt késik a vonat? A kérdés költői, a válasz természetesen az, hogy nem neki, mégis ő érzi magát felelős
Kim Kardashian idén igazán különlegesre vette a figurát Halloweenkor: egy albínó aligátornak öltözött, ami úgy tűnik, hogy rengeteg időt, türelmet és persze pénzt igényelt.
Kicsoda Victoria és mi a titka? Bár a világ nem tudja a választ, a Victoria’s Secret éves nagy bemutatói három évtizede a divatvilág legnagyobb eseményei közé tartoznak. Itt vonulnak fel a leghíresebb fehérneműmárka angyalai – erre utal a visszatérő szárny motívum a modelleken –, akik ördögien csinosak. Persze ez nem téveszthet meg senkit, a fehérn
Nem semmi félmeztelen poszttal örvendeztette meg az internet népét a sztárműsorvezető. Kommentjében szerénykedik, pedig egészségesebbnek tűnik, mint valaha.
A versenyzők nokedlit próbáltak a tányérra pakolni – merőkanállal. Az éttermi stílustól fényévekre, az üzemi konyha szintjén tálaltak, amit Vomberg nem bírt szó nélkül hagyni.
És végre megtörtént, amire egy éve várunk: Heidi Klum felfedte idei halloweeni jelmezét. A bemutatóra egy nagyszabású, vörös szőnyeges eseményen került sor New Yorkban, ahol a modell családján kívül még néhány híresség is tiszteletét tette.
A műsorvezető most teljesen új fejezetet kezdett az életében. Az elvált édesanya most ismét közelebb érzi magát Istenhez, amit egyfajta stabilitásként él meg a mindennapokban.
Sokak számára eddig talán nem volt egyértelmű, hogy mindannyian kissé másképp látjuk a színeket, vagyis a világ annyiféle számunkra, ahányan vagyunk. Teszteld magad!
Olykor vannak olyan reménykeltő jelek, amelyekből az alattvalók arra következtetnek, Vilmos herceg és Harry herceg talán elsimítják a problémáikat, de egészen idáig ez nem történt meg, és valószínűleg egy ideig még nem is fog. Békülésük egy kulcsfontosságú lépésen múlhat a szakértők szerint.
A két televíziós együtt nőtt fel, majd egész életükben barátok maradtak. "Ahogy évtizedekkel ezelőtt ő a babakocsimat, nekem most a koporsóját kell majd cipelnem" – fogalmazott a műsorvezető.
A főpolgármester beszélt arról is, hogy már felszerelték az új sebességmérő kamerákat Budapesten: október 30-ától már büntet is az a 46 sebességmérő kamera, amit a főváros helyezett ki.
Már több mint öt éve gyászolja szeretett férjét Vajna Tímea, akiről korábban sokan azt hitték, hogy csak a jómód és a hírnév miatt jött össze a filmproducerrel. Valójában azonban a modellt győzködni kellett, hogy adjon esélyt Andynek. Néhai kedvese sírjához mindenszentek napján is kilátogatott, ahol váratlan dolog fogadta.
A hírek szerint talán bármikor eljöhet az a pont a közeljövőben, hogy Meghan úgy dönt, elválik férjétől, ez pedig egy bizonyos dolog miatt van így a szakértő szerint.
Ez lehet egyik Michelin-csillagos séfnek sem esik jól, mivel a műsoron kívül nagy barátságban vannak egymással. Azonban Sárközi Ákos rajongói ismét fellázadtak.
Kylie Jenner egyszerűen megoldotta a kérdést, mit is vegyen fel idén halloweenra. A válasz: semmit! A 27 esztendős modell Demi Moore 1996-os Sztriptíz című filmjéhez készült pucér fotóját alkotta újra.
Az énekesnő ledobta halloweeni jelmezét, bedurrantotta az All I Want for Christmas Is You-t, így nem kérdés, hogy megkezdődött a visszaszámlálás az ünnepre.
Az egész országot megrázta Hadas Kriszta halálhíre. A népszerű riporter megdöbbentően fiatalon, tragikus hirtelenséggel távozott. Ma előkerültek a róla készült utolsó képkockák.