A szakértők szerint pofonegyszerű oka lehet annak, ha hanyatlóban van az intim életed. Előfordul, hogy a jó szex érdekében csak egy picit kell változtatni a szokásaidon.
Amikor a tudósok tesztelték a Kínában talált múmiák fejét és nyakát, kiderült, hogy egy átlagos, hétköznapi tejtermékről van szó. A világ legrégebbi sajtját Kínában balzsamozásra használták.
Egy új tanulmány szerint az emberiség elérte a várható élettartam felső határát. A kutatók, akik szerint a legmagasabb átlagéletkorral rendelkező országokban is a hosszú élettartam csökkenő növekedését tapasztalták, nem arról számoltak be, hogy ugrásszerű növekedésre számíthatnánk...
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, ez pedig még ésszerű kompromisszumokkal is azt jelenti, hogy fel kell készülnöd olyan kiadásokra, amelyek igencsak megterhelőek egy átlagos családi kassza számára.
November 11-én startol a TV2 csatornáján a S.E.R.E.G. című sorozat – a hat epizódból álló akciódús katonai történet premier előtti sajtóvetítésén lehetőségünk nyílt beszélgetni a szereplőkkel, akiktől sok érdekességet megtudtunk az érkező produkcióról.
Egy anyuka erős kiritkákat kapott a közösségi médiában, miután feltöltött egy videót, amelyben kislánya szemöldökét gyantázza. A kommentelők kiakadtak, mert az édesanya káros szépségnormákat erősít meg a gyermekében.
A Stanford Egyetem híres szociálpszichológusa 91 éves volt. Zimbardo nevét az 1971-es, világhírűvé vált Stanfordi börtönkísérlet vezetőjeként ismert meg a világ.
Tragikusan fiatalon, 31 éves korában hunyt el Liam Payne. Az énekes halálának körülményei egyelőre nem tisztázottak, csupán annyit lehet tudni, hogy egy argentin szálloda harmadik emeleti erkélyéről zuhant ki. A hír az egész világot megrázta, egykori együttese, a One Direction most közleményt adott ki.
A One Direction egykori énekese 31 éves korában hunyt el, miután kizuhant egy szálloda harmadik emeletéről Argentínában, ahol barátnőjével, Kate Cassidyvel nyaralt.
Csütörtök este kiderült, hogy melyik páros fog távozni elsőként a Nyerő Párosból. A versenyben lévő pároknak Palácsik Lilla-Visváder Tamás és Szőke Krisztina-Hujber Feri közül kellett eldöntenie, hogy melyiküket küldenék inkább haza a villából. Végül azonban nem sikerült dűlőre jutniuk, így a verseny egyik fontos szabálya döntött a kérdésben.
A máj létfontosságú szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében. Akárcsak a tápanyagok anyagcseréjében és a kritikus testfunkciók szabályozásában. A helytelen táplálkozás azonban jelentősen károsíthatja a máj egészségét, és olyan állapotokhoz vezethet, mint a zsírmájbetegség, a májzsugor és a májkárosodás.
A jelmezkérdés a Mila Kunis-Ashton Kutcher házaspár gyerekeinél is központi kérdés. A színésznő a Jimmy Kimmel Live-ban árulta el, hogy hétéves fia milyen vicces jelmezzel készül október 31-ére.
Hujber Feri már többször tisztázta, hogy kedvesével nincsenek közöttük tabukérdések. A színész szerelméről, Szőke Krisztináról ismert, hogy a modell szakmából a felnőttfilmezés világába keveredett - véletlenül. A pár most A Nyerő Párosban teszi próbára kapcsolatát, ahol sor került az ominózus játékra, mely Puskás-Dallosékat is meggyötörte annak ide
Önmagaddal együtt könnyebben megérted a környezeted, nagymértékben csökkented a szorongásod, még a traumafeldolgozásod is hatékonyabb lesz és fittebbé, éberebbé válsz ecsettel a kezedben.
A divat mindig képes meglepni és újragondolni a klasszikus elemeket. Ebben a szezonban a Kazar kollekciója újraírja a romantika és a luxus fogalmát, egyedi részletekkel és váratlan megoldásokkal. Nézd meg te is a klasszikus, mégis modern darabokat, és válaszd ki a kedvencedet!
Önmagaddal együtt könnyebben megérted a környezeted, nagymértékben csökkented a szorongásod, még a traumafeldolgozásod is hatékonyabb lesz és fittebbé, éberebbé válsz ecsettel a kezedben.
Vilmos herceg ritkán beszél családjáról, illetve arról, hogyan is nevelik Katalin hercegnével három közös gyermeküket, György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget, most azonban kivételt tett. Elárulta, mi az, amit mindig megtesz, mielőtt hazatér otthonukba.
Harry herceg és Meghan Markle új otthont vásároltak Portugáliában. Hogy mi állhat a döntés hátterében, arról egy királyi szakíró mondja el a véleményét.
Mark Cuban amerikai milliárdos élesen bírálta Donald Trump tervét, amelyben vámokat vetne ki a kínai árukra, mondván, hogy ezek terheit végül az amerikaiak fogják megfizetni, nem Kína. Cuban szerint Trump jelenlegi kereskedelmi politikája ártani fog a fogyasztóknak és a kisvállalkozásoknak is az USA-ban, ezért a milliárdos Kamala Harrist támogatja
Az 58 éves férfi azt állítja, hogy nevelőanyja, aki Ii. Erzsébet királynőnek dolgozott, halálos ágyán bevallotta neki, hogy ő Károly király és Kamilla királyné fia.
Különleges klasszikus és könnyűzenei élményekkel várják az őszi-téli időszakban is a zeneművészet szerelmeseit az Mvm Classic&Club koncertjei. A nagy sikerű eseménysorozat ezúttal is színes tematikát vonultat fel kiváló művészek előadásában. A szeptemberi koncertektől kezdődően – amelyek alkalmával Junior Prima-díjas művészek mutatkoztak be, valami
Kutyáinkkal ellentétben a menhelyen élő kutyák nem kapják meg azt a szeretetet, amit érdemelnének. A Pedigree épp ebben segíti az állatokat, többek között a Rex Kutyaotthonon keresztül.
Victoria Beckham kedvenc ételeiről a fehér húsú halakról és zöldségekről már korábban beszélt David Beckham, ám most felesége újabb étkezési titkait árulta el a volt sztárfocista.