2018-as megalakulása óta, a Magyar Divat & Design Ügynökség felhelyezte a divattérképre Budapestet, számos divat- és formatervezőnek segített beindítani és új szintre emelni a karrierjét, és rengeteg programot szervezett azért, hogy a világ megismerje a magyar tehetségeket és az iparágban rejlő gazdasági erőt.
Az egykori szépségkirálynő kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni.
Felmérések szerint a stroke világszerte egyre gyakoribb egészségi probléma, ami nagy eséllyel rokkantságot vagy halált okoz. Szakértők most rávilágítottak arra, hogy életmódbeli változtatásokkal mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük kialakulását. Nézzük, mi az, amit mindenképp iktassunk ki életünkből és mi az, amiből fogyassz
Dudás Miki szerdán közölte a borzalmas hírt a közösségi oldalán. Az édesapját megtámadták egy benzinkútnál, ami után kórházba került, most pedig kómában fekszik. A kajakozó azt írta, hat bokszoló verte össze az apját. Dudás most arról számolt be, hogy az atrocitás pedig egy pletykából indult. Azt is elárulta, hogy az édesanyja egy hónapja sír és ny
Az énekes és felesége a Meglepetés magazinnak adtak páros interjút, melyből egyebek mellett az is kiderül, hogy szüleik intő példája miatt még erősebbé vált amúgy is eltéphetetlenül szoros kötelékük.
Vannak olyan ikonikussá vált magyar filmek, amelyeket mindenkinek illik ismernie, látnia. Te tudod, melyik mű nyert például Oscar-díjat? Tisztában vagy vele, kik a leghíresebb, nemzetközileg is ismert rendezőink? Felismered a színészlegendáinkat? Tarts velünk és töltsd ki kvízünket!
Szerdán került fel társadalmi egyeztetésre az igazságügyi minisztérium törvénytervezete, amely szerint a parlament újfent felhatalmazná a kormányt a háborús veszélyhelyzet 180 napos meghosszabbítására. A törvény elfogadásához a jelenlévő képviselők kétharmados többsége kell majd. A kormány szerint Magyarországon továbbra is biztosítania kell a haté
Magyarként külföldön járni nem feltétlenül kellemes a sokkoló árak miatt. De van egy ország tőlünk alig 1000 kilométerre, ahol mi is urak lehetünk a pénzünkből.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga egy évvel ezelőtt váltak el hosszú és nehéz pereskedés után, amelynek során a gyerekelhelyezés és a vagyonmegosztás is vita tárgya volt. Bár végül sikerült megegyezniük, Kinga édesapja, Körtvélyessy Zsolt szerint a zenész magatartása nehezítette a folyamatot. A rapper most megkapta a magáét egykori apósától.
Mindenkinek megvan a maga oka arra, miért vesz hamisítványokat. Valaki többnek szeretne tűnni, mint ami; más a legfelsőbb elit köreibe szeretne ezzel bekerülni és felmászni a társadalmi ranglétrán. Olyan is akad, akinek csak maga a táska vonzó, de nem engedheti meg magának a több milliós kiadásokat, ezért inkább egy másolat mellett dönt.
Többek között amerikai és izraeli zászlókat égetve, hatalmas utcai bulit csapva ünnepelték Iránban az Izrael elleni kegyetlen támadást. Teheránban rengetegen vonultak utcára szerdára virradóra, miután Irán több mint kétszáz rakétát lőtt ki a zsidó államra. A tömegben többen libanoni lobogókkal voltak jelen, illetve a Hezbollah terrorszervezet megöl
Brutálisan megverték a világbajnok kajakos, Dudás Miklós édesapját. Az 56 éves, rokkantnyugdíjas férfi a védekezésre is képtelen volt: egyszerre hatan támadtak rá, és noha az incidens nem tartott tovább másfél percnél, Dudás édesapja súlyos sérüléseket szenvedett.
Krausz Gábor Mikes Anna helyett ideiglenesen Szuperák Barbarával került össze az Ázsia Expresszben, s a sztárséf meglehetősen rosszul viselte, hogy új partnert kapott, akinek ráadásul az volt a feladata, hogy minden fronton hátráltassa. De nem ez volt a legkellemetlenebb élmény, amit a híresség mostanában szerzett a népszerű produkció forgatása köz
Hódmezővásárhelyen a Márki-Zay Péter vezette városvezetés döntése értelmében elbontják a mártélyi "kalandparkot", amelyet még Lázár János polgármestersége idején 50 millió forintos beruházással hoztak létre. A jelenlegi polgármester szerint a létesítmény nem felel meg a játszótér funkciójának sem, ezért új, fenntarthatóbb játszótér építése várható
Csupán egy-két paparazzifotó készült Katalin hercegnéről azóta, hogy bejelentette, véget értek kemoterápiás kezelései. Most azonban Vilmos herceg felesége részt vett egy hivatalos eseményen is, ami azt bizonyítja, folyamatosan igyekszik visszatérni munkájába. A fotók tanúsága szerint ezúttal is csodásan festett.
Szeptemberben közölte a nagyérdeművel a jó hírt Katalin hercegné, miszerint kemoterápiás kezelésének végéhez ért, ám a munkába csak fokozatosan tervez visszatérni, emiatt pedig egyelőre továbbra is csak ritkán láthatjuk – éppen ezért örültek nagyon a rajongók, amikor a palota a minap közzétett róla egy friss fotót.
Már több mint 7 millióan lájkolták Millie Bobby Brown és Jake Bongiovi esküvői fotóit a közösségi oldalon. A siker nem véletlen, a rajongók már hetek óta vártak arra, hogy végre betekintést nyerhessenek a pár nagy napjába. Az eseményre Olaszországban került sor romantikus környezetben.
Szerinte lánya és a rapper kapcsolata azért ment tönkre, mert Junior öntörvényű ember, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek. Ő tudná kezelni a helyzetet, de a lánya ezt nem akarja.
A DK-s Kiss László, Óbuda újraválasztott polgármestere már augusztus óta letartóztatásban van vesztegetés vádja miatt, azonban az óbudai önkormányzati élet ezzel nem áll meg. A polgármester kérelmezte az ügyészségtől, hogy a jövőhét hétfőn esedékes önkormányzati alakuló ülésre engedjék el.
Lassan egy éve, hogy nincs közöttünk Matthew Parry, a halálával kapcsolatos nyomozás pedig azóta is tart. A nyomozók most újabb fejleményről számoltak be: nemcsak a színész asszisztense, hanem a drogterjesztéssel vádolt orvosa, Dr. Mark Chavez is bűnösnek vallotta magát.