Veled is előfordult már, hogy hazaértél a bevásárlásból, majd a táskádat kipakolva elbizonytalanodtál, hogy hova kerüljön a tojás, a lekvár vagy más finomság? Sajnos gyakran nem egyértelmű, hogy melyik ételt, hol tároljuk, egy-egy rossz döntés pedig az idő előtti megromlásukhoz vezet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Amikor Arni visszanézte az Éden Hotel részeit, Szani bosszúvágya is meglepte, de sokkal inkább az, hogy barátai miért nem avatták be a lány tervébe. Adri viszont nem igazán csodálkozott azon, hogy mit mondtak róla a többiek a háta mögött, hiszen már a luxushotelben is érezte a szúrós tekinteteket és a "sziszegő kígyókat". A páros nemcsak Mexikóban,
Szani izgatottan lépte át először az Éden Hotel kapuját, majd a játék teljesen kibillentette a mindennapjaiból. "Ez egy folyamatos hullámvasút volt" – mondta Szani, akit az Arnihoz fűződő érzelmei teljesen magával ragadták, így nem tudott csak a taktikára összpontosítani. Szani az rtl.hu-nak többek között azt is elárulta, megbánta-e, hogy Janinak a
Tizenöt éve, rendkívül fiatalon robbant be a köztudatba. Szabó Zsófi műsorvezető, színésznő egy igazán bátor, sokszínű személyiség, aki mindig képes megújulni.
A jordán hercegnő a minap talpig fehérbe öltözve kápráztatta el a népet, amikor is édesanyja és testvére társaságában jelent meg egy nyilvános eseményen, tőle szokatlanul egy meglehetősen laza szettben.
Charlie szerelmes balladáját választották a Csináljuk a fesztivált! győztes slágerévé a showműsor január 27-i döntőjében. A Freddie előadásában versenyző szerzemény a zsűrit és a közönséget harmadjára is lenyűgözte.
Tűzhelyen felejtett étel miatt keletkezett tűz vasárnap hajnalban Cegléden, a lakásban a tűzoltók egy embert találtak, aki valószínűleg füstmérgezés miatt vesztette életét - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.