"Visegrádon, egy hangulatos egészségügyi intézményben" tölt most el néhány hetet, azt írja, ráfér. Minden programját lemondta, de tervei továbbra is vannak.
Tóth Andi tegnap ünnepelte 25. születésnapját, aminek az alkalmából meglátogatta Skócia fővárosát, Edinburgh-ot, amiről egy rendkívül hangulatos videómontázst is megosztott.
Egy 23 éves, eddig nem sokat látott videó került elő Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban, melyben a Király közeli barátai, illetve a testőre beszélnek közvetlenül a tragédia után.
Egy tanulmány szerint, ha eltávolítanák a nagyméretű borospoharakat a vendéglátó egységekből, az emberek sokkal kevesebb alkoholt fogyasztanának. Ebből következik, hogy otthonra sem érdemes hatalmas, öblös poharakat venni.
Egy elméjét és testét a legszélsőségesebb körülmények között is uralni képes exkatona tanácsai a mentális edzettségről. Egészséges testben egészséges gondolkodás. Nagyjából így lehetne összefoglalni Middleton könyvét, mellyel férfiaknak és nőknek, vezetőknek és beosztottaknak, családosoknak és gyerekteleneknek is segít abban, hogy az élet minden te
Jakupcsek Gabriella Lilu Makeup/Down című műsorában vendégeskedett, ahol arról beszélt, hogy műsorvezetőként fontosabbnak tartja a televíziózásban a tartalmat, ám elismeri, hogy annak fontos része a kinézet és a megjelenés is.
Arról, hogy mikor a legjobb túrázni, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a nyári melegben nem szívesen vállalják be a kaptatókat, másokat télen nem lehet rávenni arra, hogy mozgassák meg magukat a természetben. Ősszel a gyakori eső nehezíti a túrázni vágyó dolgát, tavasszal pedig a változékony időjárás döntheti dugába a terveinket. Nos, ha a kir
Visszautazott Londonba vidéki birtokáról az uralkodó, aki a jövő hét elején fekszik be ugyanabba a kórházba, ahol pár napja Katalin hercegnét műtötték.
Megműtötték Király Viktort! Az énekes jó ideje bal oldali lágyéksérvvel küzdött, amely már szinte mindenben akadályozta, így nem lehetett már tovább húzni a beavatkozást. Csütörtök délután sor került az egyórás operációra, ami után másfél hónapig tart majd a felépülés.
Visszatér a nagysikerű Varázslók a Waverly helyből, amely televíziós produkció a Disney Channel kétezres évekbeli fénykorának egyik alapsorozata volt. Selena Gomez, többek között ezen sorozatnak köszönheti azt, hogy hírnévre tett szert.
Megvan, kik térnek vissza a szereplők közül, és kiket nem látunk többé az Eufória harmadik évadában. Csak azt nem tudni, hogy folytatódik-e a történet.