Czutor Zoltán szerint egy évben egyszer ki lehet bírni a 25 perces tűzijátékot, és ilyenkor szerinte a kutyákért a gazdik felelősek, hiszen nem lehet mindig tekintettel lenni mindenkire.
Megszületett Rihanna és A$AP Rocky második gyermeke. Információk szerint az énekesnő még augusztus elején adott életet gyermekének, aki szintén kisfiú lett.
Bruce Willis lánya nem fél betekintést nyújtani rajongóinak a legintimebb mama-baba pillanatokba: meztelenül szoptat a közösségi médiában, döntögetve a női testet rabságban tartó irracionális tabukat.
A gasztroblogger azzal próbálta jóvátenni, hogy annak idején szó nélkül eltűnt Pintér Vivien életéből, hogy beállt mellé segíteni a tálaláskor. A lány végül tovább is jutott a versenyben.
Lábass Juci a budapesti operettszínpadok egyik legtündöklőbb csillagaként vonult be a történelembe. A feltűnő szépségű és óriási tehetséggel megáldott primadonna sikert sikerre halmozott, sajnálatos módon azonban nem adatott meg neki sok idő ezen a Földön…
A neve norvég eredetű, plasztikai sebészeten dolgozott, íróként jelölték Oscarra, és 46 évesen lett anya. 50. születésnapját ünnepli a Koszorúslányok sztárjaként ismert Kristen Wiig, akiről összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet.
Tóth Andi gyönyörű, és ezzel senkinek nem mondunk újdonságot. Az üzletasszonnyá avanzsált énekesnő nem először döntött úgy, hogy smink nélkül mutatja meg arcát rajongóinak, de minden alkalommal csak ámulunk természetes szépsége láttán.
Számodra mi a legfőbb mozgatórugó egy kapcsolatban? Az elsöprő szenvedély, a mély intimitás vagy a biztonság és az elkötelezettség? Egy elmélet szerint az életünkben összesen háromféle szerelmet élünk át, és mindegyik más-más alapokra épül. Azonban egy közülük sokkal nagyobb boldogságot hozhat, mint a többi.