Fodor Zsóka 81 éves, és bár kitűnő egészségnek örvend, el kell gondolkodnia azon is, mi lesz vele, ha esetleg romlik az állapota. Egy biztos, a színésznő a jelenlegi anyagi helyzete mellett nem tudná magának megengedni, hogy nyugdíjasházba vonuljon.
Egy magas rangú amerikai hírszerző tiszt azt állítja, az amerikai erők 1933-ban Olaszországban egy rejtélyes UFO-t láttak lezuhanni, olasz kutatók pedig azt mondják, náluk vannak az ezt bizonyító dokumentumok.
Bejárta az országos sajtót, amikor Cegléden megszüntettek két sportpályát, mert néhány lakót zavart. Most Budapesten, Újpalotán is elbontottak egyet, ám az ott élők szerint ők nem ezt kérték, erre nem volt szükség.
Daniel Radcliffe végre lerántotta a leplet gyermeke neméről: három hónappal ezelőtt neki és a párjának, Erin Darke-nak – akivel már több mint 10 éve alkotnak egy párt – kisfiuk született.
A kánikula beálltával még több vitaminforrásra van szükségük az utcán, netán az ilyen-olyan átmeneti szállásokon élőknek. A Budapest Bike Maffia már régóta készít és szállít ki szendvicseket a rászorulóknak. Ezekben a forró napokban a FISH! zenekar tagjai és rajongói is beszálltak segíteni. A civil szervezet ferencvárosi bázisán nagyjából félszáz e
Rendbe lehet ezt még hozni? Egyre több jel mutat arra, hogy a végéhez közeledik Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita házassága. A sztárpár kapcsolata hónapokkal ezelőtt került válságba, több mint fél éve pedig Anita el is költözött közös, Pest vármegyei otthonukból egy fővárosi lakásba.
Éjszaka előbb a Dunántúl nyugati és középső részén alakultak ki nagyobb területen záporok, reggelre átterjedt az ország középső, északkeleti részére is.
Beköszöntött a nyár, ami a legtöbb ember számára a napsütés, a szórakozás és a hosszabb nyaralások időszaka. Vannak azonban, akiket a felszabadult, örömteli pillanatok helyett magával ragad a szomorúság és a nyári depresszió.
A szégyen az egyik legnegatívabb, önmagunkra reflektáló érzelem, ami a motiváció elvesztésével, bizalmatlansággal, értéktelenséggel és önbüntetéssel párosul. Bár valamennyire hasznos, bizonyos dolgok miatt soha nem kellene pironkodnunk.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Tóth Vera arra buzdítja a kommentelőket, nézzék meg, milyen Gabi egy koncerten, máris megváltozna a negatív véleményük. Kiállt a testvéréért az énekesnő.
Bánsági Ildikó 75 évesen is olyan életvidám, mint évtizedekkel ezelőtt: a lányával koncertekre, a barátaival pedig zumbára jár. A színésznő szerint az édesanyjától örökölte azt a tulajdonságát, hogy még a hetvenes éveiben is ragyog.