Elhunyt Csapó Benő, Prima Primissima díjas neveléstudományi kutató, egyetemi tanár, Szeged díszpolgára - számolt be róla az Mti. Az egyetemi tanár egy külföldi motorbalesetben vesztette életét.
A Titan tengeralattjáróban elhunyt Suleman Dawood édesanyja cáfolta, hogy 19 éves fia csak azért szállt fel a Titanra, mert apák napján indult az expedíció, és édesapjának akart volna örömet szerezni. Christine Dawood elárulta: fiának saját céljai voltak az utazással.
Lajos herceg kétségkívül az egyik legkedveltebb tagja a brit királyi családnak, és nem véletlenül. Katalin hercegné és Vilmos herceg legkisebb gyermeke cukiskodásával rendszeresen hívja fel magára a figyelmet a királyi eseményeken, és úgy tűnik, hogy azokon túl is.
A humorista famíliája igazi mozaikcsalád. Gyurinak két fia, feleségének, Zsuzsának két lánya van az előző házasságukból. Lilit még együtt nevelték, a nagyobbik lány, Jenny hosszú idő után végre hazajött Amerikából, így minden elmaradt programot bepótolhattak: ezek közül az egyik első egy családi bowlingozás volt.
A zenész és társa, Nagy Boglárka a két évtizedes korkülönbség ellenére is hamar egy hullámhosszra hangolódtak, valami mégsem működhetett köztük, hiszen egy ideje külön utakon járnak.
Szinte mindenkinek van kedvenc idézete Bud Spencer – és állandó társa, Terence Hill – filmjeiből, amik annyira beleégtek a mindennapjainkba, hogy már-már a közbeszédben is használjuk vagy idézzük azokat egy-egy helyzetben.
A cardiffi Seren Lewist a nagyszülei nevelték fel és taníttatták ki hatalmas áldozatok árán. A fiatal lány a TikTokon mutatta meg, milyen érzelmeket váltott ki családjából, mikor megtudták, hogy megszerezte az ügyvédi minősítést. Megható képsorok.
Kendall Jenner különleges, felhőszerű szettben vonult végig a Jacquemus versailles-i divatbemutatójának kifutóján, a rajongókat azonban inkább egy scrunchie hajgumira emlékeztette a szerelés.
Megtalálta álmai otthonát Emilio és Tina. A pár 2021 októberében kezdte el árulni 110 millió forintért a gyáli ingatlanát, ezzel együtt pedig új lakás után néztek. A keresgélés eredménye az lett, hogy a sztárpár nem költözik sehova: maradnak a jelenlegi házban, s azt alakítják álomotthonná.
Elakadt a lélegzete Szenes Andreának, amikor meglátta, hogy trélerre pakolják édesapja egykori, legendás autóját. Az 1984-es Buick Roadmastert még a kilencvenes években látta meg Szenes Andrea egy csepeli autópiacon, s azonnal beleszeretett a grandiózus amerikai járgányba, amit egymillió forintért meg is vásárolt, és amelyet az ikonikus slágerek sz
Kevesen vannak, akik veszik a bátorságot arra, hogy bevallják az érzéseiket a személynek, akibe beleszerettek, ezért ha te is köztük vagy, már most le a kalappal előtted! Ha már ilyen ügyesen elhatároztad magad, segítünk, hogy sikeresen megugorhasd ezt a cseppet sem könnyű kihívást.
Négy hónnappal ezelőtt, 56 centivel és 3535 grammal jött világra Sebestyén Katja haramdik gyermeke, Patrícia, aki az édesanyja elmondása szerint egy csodagyerek.
Ha nehezen alszol el vagy nem jól alszol, akkor annak számos oka lehet. Gondoltad volna, hogy az alvás problémáért a jobb oldalad is felelhet? Egy felkapott TikTok-videó magyarázatot ad arra, hogy miért kritikus azon a bizonyos jobb oldalon feküdni.
Kutatások kimutatták, hogy egyre rosszabb az emberek alvásminősége, egyre többen panaszkodnak álmatlanságra, gyakori ébredésre, csökkent alvásidőre. Ennek számos oka lehet, ám azokat megszüntetni a mai modern világban csak részben tudjuk.
Egy második emeleti lakásban tartott titkos gyűlésen figyelte meg az állambiztonsági szolgálat Demszky Gábort, Budapest későbbi főpolgármesterét. Egy „Költő” fedőnevű titkosügynök írt részletes jelentést arról, hogy Nagy Imre kivégzésének 25. évfordulóján, 1983. június 13-án este nyolc órától gyűlést tartottak a Lengyel Gyula utca 6. szám alatti h