Nem tervezi a visszavonulását Harrison Ford, ugyanakkor arról is beszélt, hogy Indiana Jonest utoljára alakította az Indiana Jones és a sors tárcsája című, a magyar mozikban jövő héttől vetítendő filmjében - számolt be róla vasárnap a deadline.com hollywoodi hírportál.
Kesha pár napja adott interjújában a nemrég diagosztizált autoimmun betegségéről, az egy évtizednyi pereskedéséről, és arról beszélt, hogy miután lefagyasztatta petesejtjeit, majdnem meghalt.
Civil aktivisták fekete nejlonban csomagolták a hétfőn felavatott orosz katonai emlékművet Csákberény határában, a szoborra pedig még egy '56-os lyukas magyar zászlót és egy ukrán, valamint egy uniós zászlót is elhelyeztek.
Svájci tanárok aggodalmuknak adtak hangot nemrégiben amiatt, hogy rendkívül sok, akár 11 éves diák pelenkában jár az iskolába – még nem tanulták meg ugyanis a WC-használatot.
Kisiklott egy hullámvasút vasárnap a stockholmi vidámparkban, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek - közölte a Gröna Lund parkot üzemeltető cég szóvivője.
Galambos Dorina volt a Palikék világa by Manna vendége. Az énekesnő őszintén beszélt a mögötte álló nehéz időszakról, kiderült ugyanis, hogy endometriózisa van.
Tragédia történt a Jetline nevű hullámvasúton, ami 90 kilométer óránkénti sebességgel száguld egy 800 méter hosszú, helyenként 30 méter magas hullámpályán.
Közellenséggé lett Brian Szasz, a magyar felmenőkkel rendelkező brit aranyifjú, akinek nevelőapja, Hamish Harding a Titanichoz tartó búvárhajó egyik áldozata.
Egy férfi 603 éjszakát töltött fizetés nélkül az indiai Delhi egyik ötcsillagos hotelében, a rendőrség csalás ügyében indított nyomozást - jelentette csütörtökön a The Guardian című brit napilap.
A szúnyogok alaposan el tudnak rontani egy pikniket vagy nyáresti vacsorát. Sokan sokféle szerrel, eszközzel és trükkel próbálkoznak elriasztani őket - több kevesebb sikerrel -, ám most az is kiderült, hogy az öltözékünkkel is megzavarhatjuk a vérszívókat.
Bár a céljai elérése érdekében szinte mindenkivel előfordul, hogy manipulál másokat, de vannak, akiknek ez nehezére esik, ők általában nem is járnak sikerrel. Bizonyos állatövi jegyben születettek azonban a megtévesztés mesterei címet is megkaphatnák, ugyanis szuggesztivitásukkal szinte bárkit, bármiről meggyőznek. Nézzük, melyek ezek a csillagjegy
Ismét egy eseménydús héten vagyunk túl - az elmúlt napok legfontosabb hírei közé tartozott, hogy eltörlik a CSOK-ot a városokban, miközben a falvakban megemelik a keretösszeget, emellett a Babaváró hitel is jelentős változásokon ment keresztül. Arról többször is írtunk, hogy ez a két esemény várhatóan hogyan fogja átalakítani az ingatlanpiacot. De
Január közepén tűnt el Julian Sands angol színész, aki a Szoba kilátással című filmmel vált ismertté. Keresését azóta sem adták fel, ám a családja már akkor tudta, hogy nincs életben, amikor a férfi autóját hét nappal az eltűnése után megtalálták.
Életük során közel 160 ezer kilométert teszünk meg gyalog, nem mindegy tehát, mivel és hogyan tartjuk formában a „futóművünket"! A munka javát a talp végzi: ez cipeli a test szinte teljes súlyát. Ha ezt a hatalmas megterhelést még egy nem megfelelő felépítésű, kényelmetlen lábbelivel is tetézzük, könnyen kialakulhat bőrkeményedés, bütyök, tyúkszem,
Itt van a nyár, amikor is végre pihenhetnek a gyerekek. De kell-e sutba dobni a tankönyveket ebben az időszakban vagy nem árt frissen tartani a tudást? Fazekas Vivien, a Nyerő Páros sztárja szerint érdemes a nyári hónapokban is játékosan tanulnia a gyereknek.
Szeretnél boldogabb lenni, tisztábban gondolkodni, javítani az egészségeden és minél tovább élni? Nos, mindezekért rengeteget tehetsz azzal is, ha minden egyes nap időt szánsz arra, hogy a friss levegőn legyél. Ez pedig már csak azért is egy igazán kedvező befektetés, mert teljesen ingyen van, és nem kell hozzá semmilyen különösebb erőfeszítés.
Adrielly Lima annyira tökéletes, hogy az emberek nem akarják elhinni, hogy valódi. Az erotikus modellt azzal vádolják, hogy fotóit mesterséges intelligencia szerkeszti, ezért sok időt tölt azzal, hogy bebizonyítsa ennek ellenkezőjét.
Jocelyne rövid élete ellenére beírta a nevét a francia könnyűzene történetébe, ám ez nem minden: énekesnőként sikerült világhírnévre is szert tennie a yé-yé irányzat képviselőjeként.
Tóth Andi nemrég egy podcastben mesélt arról, hogy a Sztárban Sztár zsűritagjának kritikája miatt fogalmazódott meg benne végleg a visszavonulás gondolata.
Három évvel azután, hogy Meghan Markle, Harry herceg és a Spotify között született egy 20 millió dolláros megállapodás, miszerint a pár podcastje itt érhető majd el, a felek kölcsönösen úgy gondolták - vagyis a kommunikáció ez volt - hogy egy évad után elválnak útjaik.