Sebestyén Balázsék a rádióműsorukban árulták el, hogy az éjszaka közepén egy őrjöngő férfi akart betörni a Rádió 1 székházába, de nem járt sikerrel. Kiderült, hogy az illető célja az volt, hogy valamit bemondhasson élő adásban.
Hihetetlen gyorsasággal repül az idő, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a kis Sarolta hercegnő már nem is olyan pici. Katalin hercegné és Vilmos herceg 8. születésnapjának alkalmából egy édes fotót tettek közzé róla.
Néhány nappal ezelőtt Lénárt Évi parapszichológus azt állította, Berki Krisztián megjelent az ágyánál és arról beszélt, hogy a gyermeke közelében akar lenni, ezért újra "le akar születni" a Földre.
Serena Williams már egy 5 éves kislány, Olympia édesanyja, most azonban bővül a család. Terhespocakját a Met-gálán, egy fantasztikus ruhában mutatta meg a nyilvánosságnak.
Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Ez az a Femcaféval közösen indított sorozatunk, amelyben hazugságvizsgálóra kötünk sztárokat. A hazugságvizsgálat Mariann számára is újdonság volt, de mennyire járatos abban, hogy felismerje, ha valaki nem őszinte? Egyáltalán mit gondol a hazugságról? Erről kérdeztük.
Oké, hogy a rövid haj menő, na de ennyire? Úgy tűnik, igen, és az összes sztár közül Florence Pugh ment eddig a legmesszebbre, ugyanis a 2023-as Met-gála szőnyegére teljesen leborotvált hajat villantott. És igen, határozottan jól áll neki!
Legyen a családi múlt erőforrás – vallja az Örökölt sors és a Szabad akarat szerzője, aki olyan kártyákat készített, amelyek inspiráló módon segítik a tartalmas beszélgetéseket, ezáltal támogatva a mélyebb önismeretet és a múlt feltárását.
A népszerű rádiós műsorvezető, túl az ötvenen ismét szerelmes. Új párja, Lara olyannyira fontos számára, hogy három hónapos ismeretség után bemutatta neki a gyermekeit.
Ha úgy három évszázaddal időszámításunk előtt néhány kecske nem kezd el piros bogyókat legelni kíváncsiságból, majd nem sokkal később a Káldi nevű pásztoruk nem figyel fel arra, hogy ezek a jószágok sokkal élénkebben mozognak, mint a társaik, akkor ma nem lehetne egyik kedvenc időtöltésünk a kávézás. És nem mellékesen: a koffein jótékony hatásai is
Közzétették a koronázás hivatalos menetrendjét. Míg Harrynek semmilyen szerep nem jut, addig bátyját Vilmost, megtisztelő feladatra kérte fel a király.
Jogi lépéseket kezdeményezett a Heritage Foundation nevű amerikai konzervatív agytröszt azért, hogy kiderüljön, hogyan maradhatott Harry herceg az Egyesült Államokban azután, hogy saját bevallása szerint drogot használt.
Serena Williams és férje, Alexis Ohanian öröme felhőtlen, ugyanis hamarosan új taggal bővül a család. A gólyahír bejelentése meglehetősen emlékezetesre sikeredett: a 2023-as New York-i MET-gálán, illetve az Instagramon osztották meg, hogy úton van a második baba.
Az Egyesült Államok olyan szenzorrendszert telepít Ukrajnában, amely képes érzékelni egy nukleáris vagy piszkosbombából eredő sugárzást, továbbá azonosítani a támadót.
Az év legrangosabb divateseménye idén sem okozott csalódást. A 2023-as Met-gála fehér szőnyegén ismét a divat- és szórakoztatóipar legstílusosabb alakjai vonultak fel, köztük a csodás Amanda Seyfried színésznővel.
A Met-gála a divat ünnepe, így a vörös szőnyegén gyakorlatilag bármi megtörténhet. A sztárok minden évben megpróbálják túlszárnyalni a korábbi évek felhozatalát, ami idén Jared Leto színésznek sikerült is.
Illés Fanni Istagram oldalán osztotta meg, hogy mennyire szárnyal a boldogságtól. A paralimpiai, világ-és Európa-bajnok úszónő 31 éves lett, a képen pedig éppen tündéri kisfiát öleli.
Galambos Lajos múlt szerdán foglalta el celláját a baracskai börtönben, ahol 3 év 6 hónapos szabadságvesztését tölti. Ingatlanjai közül többet is árul, köztük az híres kastélyát is, melynek irányára közel 5 milliárd forint.