Autizmus diagnózisával együtt élni nem egyenlő azzal, hogy valaki nem lehet legalább annyira sikeres, mint egy neurotipikus társa, sőt. Nem egy olyan autista híresség van, aki nem törődött azzal, hogy a sors milyen lapot osztott számára, és csak azért is bebizonyította, hogy a tehetség és a siker nem a neurotipikus-létnél kezdődik.
Kis Grófo néhány hónappal ezelőtt döntötte el, hogy diétába kezd és megszabadul 12 kilótól. Az énekes életmódváltása a jelek szerint nagyon jól halad, mostanra ugyanis már 6 kilótól sikerült megszabadulnia.
Meghan Markle személyes levelet írt III. Károlynak a királyi családon belüli rasszizmus miatti aggodalmai miatt. Úgy tudni, Sussex hercegnéje az Oprah Winfrey-nek adott botrányos interjú után küldte el a levelet.
Köszönj szépen új sorozatunknak, melyben a GLAMOUR vezető divatszerkesztője, Pintér Judit segít neked kialakítani egy okos és nagyon stílusos kapszulagardróbot. Mi ennek az alapja? Hogy egymással jól kombinálható alapdarabokat szerezz be, tanuld meg a játékszabályokat, hogy aztán belevethesd magad a játékba!
Imádjuk, hogy közeleg a jó idő, kettőt pislogunk, és máris nyár lesz. Az arcápolást most sem teheted félre, hiszen a bőrödnek a nagy melegben is ugyanúgy szüksége van a hangolódásra és a megfelelő hidratáltságra, mint a hidegben. Készülj fel arcmaszkok segítségével!
Minden jel arra utal, hogy hosszas huzavona után hamarosan ténylegesen bevonul a börtönbe Galambos Lajos. A zenész szabadsága utolsó időszakát a nyilvánosságtól teljesen elzárkózva, a barátai és a szerettei társaságában tölti.
Tökéletes harmónia, minőségi együtt töltött idő, romantikus pillantások, majd snitt – és soha többé nem hallasz az illetőről. Ismerős? Akkor már te is tapasztaltad a „ghosting”-jelenséget.
Gesztesi Károly lánya, Panka már kész nő. A gyönyörű lány, aki rengeteget változott az elmúlt években, tinédzser évei elején veszítette el az édesapját. A közösségi oldalán most egy soha nem látott képpel emlékezett meg a színészről.
Az upcycling kezd megkerülhetetlenné válni divatiparban, sokan ebben látják a jövőt, hiszen megvalósítja a körforgásos gazdaságot, és még újfajta kreatív gondolkodásra is ösztönzi a tervezőket. A Secondland és a Borbála tervezőivel beszélgettünk az egyik legizgalmasabb újhullámos mozgalomról.
Nagy Melanie úgy döntött, új színre festeti át a haját. A kétgyermekes édesanya végül a szőke mellett tette le a voksát, az eredményt pedig a közösségi oldalán mutatta meg.
Ivana Baquero nevét A faun labirintusa című filmnek köszönhetően ismerte meg a világ, a hazai közönség azonban talán nem is tudja, milyen vonzó nővé érett azóta.
Balogh Levente döntését két versenyzője is megkérdőjelezte, amikor megtudták, hogy visszahívta egy korábban kiesett jelöltjét. Egy személy fel is adta emiatt a játékot.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyen anya válik a víz elemű csillagjegyekből, vagyis a Rákból, a Skorpióból és a Halakból.
Roy Orbison az egyik legnépszerűbb rock and roll és popénekes volt, aki bár sikert sikerre halmozott, bőven volt oka a szomorúságra, az élet ugyanis korántsem bánt vele kegyesen.
Már javában forog A korona című Netflix-sorozat 6. évada, ami azt jelenti, hogy hamarosan popcornnal a kezünkben követhetjük le a nagyszabású royal-történetfolyam utolsó évadát, benne olyan fontos momentumokkal, mint például Károly király (akkor még herceg) és Kamilla királyné (akkoriban egyszerűen hercegné) esküvője.
Horváth Gréta végre abban a testben éli a mindennapjait, amelyre már régóta vágyott. Kemény hónapok munkája, de az édesanya végre meg van elégedve az alakjával. Megmutatta, mennyire sokat fogyott.
Csonka András különleges személyekkel töltötte a napot, amelyről nem volt rest képet megosztani a közösségi oldalán. Összefutott a Família Kft. egykori sztárjaival. Nézze meg, mennyit változtak az évek során!
Nádai Anikó kendőzetlen őszinteséggel mesélt az anyaság árnyoldalairól. Úgy érzi, sosem tud mindenkinek megfelelni, így folyamatosan kudarcok éri őt a gyerekei nevelése során.
Sáfrány Emese sokat sejtető fotókat és videókat posztolt az Instagram-oldalára, amelyekből arra lehet következtetni, hogy még – vagy ismét – egy párt alkotnak a TNT együttes tagjával, Intivel.
Zámbó Adrián már hónapok óta szerelmes, viszont egészen idáig nem mutatta meg a barátnőjét. Zámbó Jimmy fia most először mesélt a Biankával való megismerkedéséről és a kapcsolatukról.