Katalin hercegné és Vilmos herceg Birminghambe látogattak, ahol walesi hercegné ismét csak úgy ragyogott, míg a trónörökös walesi herceg még egy éttermi foglalást is segített lebonyolítani telefonon keresztül.
Április 19-én a hírességek összegyűltek New Yorkban, hogy megnézzék a Mugler x H&M kollekciójának bemutatóját. A sok sztár között ott ült az elsősorban a csodálatos Pamela Anderson is, aki a legrafináltabb meztelenruhát viselte, amit valaha láttunk.
Anett az óvodapedagógusi munkájából nem tudta volna összegyűjteni a szükséges kétmillió forintot, ezért döntött az éjszakai keresetkiegészítés mellett.
Magyarország képes volt egyfajta biztonságos hellyé válni a konzervatívok számára - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Washingtonban.
A fáma szerint újra egy párt alkot Tolvai Reni és Kállay-Saunders András. A két énekest még a Megasztár ötödik szériája hozta össze, szerelmük több mint tíz évig tartott, ám 2021-ben szakítottak egymással. Lehet, hogy a döntés mégsem örökre szólt?
Űgy tűnik, a zöld lesz az új divatszín. Legalábbis egyre jellemzőbb, hogy a divatcégek is igyekeznek környezettudatosan gondolkodni, vagyis környezetkímélőbbé tenni gyártási folyamataikat. Utánanéztünk, milyenek az „ökoruhák”.
Az egész felsőoktatás megváltozhat a mesterséges intelligencia miatt, mert a hallgatók a szakirodalom helyett inkább a ChatGPT-t használják a beadandójuk, de még a szakdolgozatuk megírásához is.
Vilmos herceg és Lorraine Kelly közös erőkkel indították el #NoButts bélrák elleni figyelemfelhívó kampány harmadik évét. A műsorvezető számára különösen fontos a kezdeményezés, ugyanis tavaly júniusban elveszítette barátnőjét, aki akkor már hat éve küzdött a végzetes betegséggel.
Kathryn Morris alakította a nagysikerű Döglött akták című sorozatban a szépséges Lily Rush nyomozót, mostanra azonban szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Vajon mi minden történt vele a sorozat befejezése óta?
Selma Blair 2018-ban jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel diagnosztizálták – a Kegyetlen játékok színésznője most a brit Vogue májusi címlapján büszkén mutatja meg botját, ezzel is képviselve a gyógyíthatatlan betegséggel együtt élő társait.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy borkirályság, Magyarország. Ez nem is kérdés, hiszen itt van otthon a borok királya, a királyok bora, a híres aszúkirály.
Gondoltad volna, hogy a világ első női plasztikai sebésze már az 1910-es években megkezdte működését, ráadásul a tudását nemcsak kozmetikai célokra fordította? Ismerd meg közelebbről Suzanne Noëlt.
Sokkoló Dobó Ági számára az idő múlása! A kétgyermekes édesanyának nem könnyű elfogadnia azt a tényt, hogy szeptembertől kisebbik fia is megkezdi az iskolát.
Mezei Mária a múlt század egyik kiemelkedő művésze volt, aki sikerei ellenére hivatalos szakmai elismerésben alig részesült – sőt, volt idő, amikor hosszú ideig kellett tűrnie a méltatlan mellőzöttséget.
Nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a Harangzugi I. csatornába Öcsödnél, amely jelenleg mintegy öt kilométeres szennyeződés formájában jelentkezik - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere a közösségi oldalán.
Hat hónapnyi börtön után ismét saját lakásában hajthatta álomra a fejét Herczeg Zoltán, akit csütörtök este szállítottak budapesti, belvárosi lakásába a rendőrök. A kábítószer-kereskedelem vádjával letartóztatott divatgurut kedvese, Mariann várta, végre átölelhették egymást.