Bár utólag sokak fejében megszépül a régi emlék, Nagy Feró, a Kossuth-díjas magyar énekes nem félt bevallani: neki nem sikerült jól az első csókja. 16 éves volt akkor, és azt hitte, elrontottak valamit.
A tetoválás művészetének a világ minden táján komoly kulturális múltja van, ennek ellenére sokan a mai napig visszakoznak tőle. Szerencsére ahogy mindenben, a társadalom ebben is fejlődött az idő múlásával, így az elmúlt évtizedekhez képest ez a művészeti-, és önkifejezési forma is kiemelkedett az underground státuszából.
Visszatér a Győzike Show! Új műsor indul ugyanis a Dikh TV-n, ahol Gáspár Győző a szórakoztatás mellett olyan fiatal roma tehetségeket mutat majd be, akiknek a helyzetükből adódóan nincs lehetőségük kitörni.
Básti Juli hatvanöt évesen is kirobbanó formában van, éveket tagadhatna le a korából. A Kossuth-díjas művész szerint örök fiatalságának egyik titka, hogy viszonylag későn alapított családot második férjével, Puskás Tamás rendezővel.
Megérkezett április, a Sárkány hónapja: jókedvűek és optimisták leszünk. Áprilisban megtanítjuk egymásnak az optimista szemléletet, hogy minden úgy jó, ahogy van, a haragtartás pedig teljesen hiábavaló. Figyeljünk a vitákra, a meggondolatlanul kimondott szavakra!
Vajon a kilógó melltartópánt, vagy a csípőfazonú farmer alól kikandikáló alsó az kevésbé szexi? És melyik fehérneműtől őrülnek meg a férfiak? Na, és ezek tényleg mind számítanak, ha az erotikus vonzerőről van szó?
Annak a ténynek, hogy a rajongók mennyire imádnak egy színészt, sokszor nem sok köze van ahhoz, hogy ugyanazt a sztárt a szakma, vagyis a rendezők, producerek és a többi színész már nagyon nehezen tudja elviselni.
Sok fiú álmodik olyan életről, ami a profi focistákat veszi körül. Hatalmas pénzeket keresnek, világszerte rajonganak értük, és szebbnél-szebb nők áhítoznak a kegyeikre. De többen nem tudják kezelni az ezzel járó nyomást, nem csoda, hogy mindig akad egy szaftos-focistabotrány.
A négynapos hosszú hétvége második napja igazán nagyszerűen alakul a bolygók szerint. Lelkesen és örömmel várhatjuk a húsvéti ünnepeket. Igazából szombaton bármi megtörténhet...
A rendkívül alapos és szakszerű keresés ellenére sem találták meg Győrffy Ákos magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős nyomait Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon - közölte pénteken a Kalifa Alpin Csapat.
Teljesen másképp éli meg a szakítást Tóth Andi és Marics Peti. Andi magányosan dolgozza fel a történteket, Peti pedig rengeteg időt tölt a barátai társaságában.
Nincs olyan nő a világon, aki ne álmodozna egy Birkinről. A Hermès ikonikus darabja a luxus és kifinomultság jelképe, nem véletlenül imádják a sztárok sem. Nevét véletlenül kapta Jane Birkin színésznőről, aki maga is annyira karakteres, mint a róla elnevezett táska.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Lassan itt a húsvét, amit főleg a legkisebbek várnak már nagyon. Ilyenkor mindenki tojásokat fest, locsolóverset tanul és természetesen várja a nyuszit, valamint a nyuszi által tojt finomságokat. A várakozás igazán izgalmas időszak a gyerekek szemében, de vajon mivel tudnánk még különlegesebbé tenni számukra - és persze magunk számára is - a húsvét
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a rapper asztmája játszhatott közre abban, hogy szívrohamot kapott, a hivatalos halottkémi vizsgálat azonban mást mond.
Horváth Gréta egyik rajongójának az szúrt szemet, hogy még a húsvéti sonka is reklámnak minősül a sztáranyuka oldalán. Szóvá is tette ezt a problémát, azonban biztos nem számított arra a válaszra amit kapott...
Nap mint nap hallhatjuk, mennyire fontos a kellő mennyiségű folyadékfogyasztás, ahogyan azt is, hogy a legjobb, ha ennek jelentős részét vízből visszük be. Első ránézésre az is teljesen jó opciónak tűnik, ha szénsavas vizet iszunk ilyen célból, hiszen pont olyan ártalmatlannak tűnik, mint a kis buborékok, amelyek felszállnak a pohárból. De vajon té
A spanyol Sport című lap arról számolt be, hogy Gerard Piquét megcsalta fiatal barátnője, aki miatt otthagyta Shakirát. Clara Chia Marti a focista korábbi edzőjével, Pep Guardiolával bújt ágyba.