2023. április 6. csütörtök

ápr. 6
18:09
Gáspár Virág és Molnár Gusztáv exe is a magyar szépségverseny legjobbjai közt (Blikk)
Kihirdették a Miss Influencer Hungary legjobb 100 tartalomgyártóját, s a nevek között pár ismerősen csengő is felbukkan.
ápr. 6
18:18
„Nem számít, milyen életet kaptunk, abból kell kihozni a maximumot" – TikTok-sztár lett a mozgássérült Misi (BorsOnline)
Több, mint húszezer követőjének mesél mindennapjairól.
ápr. 6
18:27
„Nem az én királyom” – Keményen beleálltak a tüntetők Iii. Károlyba a nagycsütörtöki istentiszteleten (Blikk)
III. Károly és felesége, Kamilla királyné uralkodói párként április 6-án először vettek részt a nagycsütörtöki istentiszteleten, ahol 74 nőnek és 74 férfinek ajándékoztak pénzt. Mindeközben monarchiaellenes tüntetők demonstrációt szerveztek, amelyen „Nem az én királyom” szövegű plakátokat emeltek a magasba.
ápr. 6
18:30
Vásáry André nem ért egyet Horányi Julival: "Írjál jó dalokat, kisanyám, meg rezonálj a közönségeddel" (Life)
Horányi Juli Tóth Andival együtt jutott az X-Faktor döntőjébe, ám azóta sem indult be annyira a karrierje, mint amennyire szerette volna. Úgy érzi, nőként nehezebb érvényesülni a zeneiparban. Vásáry André most reagált az énekesnő korábbi szavaira.
ápr. 6
18:33
Elárulta, ebben nem korlátozná lányát soha Ábel Anita (Metropol)
A műsorvezetőtől távol áll, hogy megszabja a gyermekének, mit vehet fel és mit nem.
ápr. 6
18:33
Döbbenet: előkerült egy fotó Terence Hill tinédzser unokájáról, őt még sosem láthattad (Promotions)
Így néz ki a legkisebb "Terence Hill", totál elüt az egész családtól, vagy látod benne a hasonlóságot a nagypapával?
ápr. 6
18:36
4 fantasztikus sorozat, amit bőven ledarálhatsz a hosszú hétvégén (Glamour)
A hosszú hétvége végre alkalmat ad arra, hogy pihenjünk egy kicsit. Ha imádod a sorozatokat, de most inkább egy rövidebb történetre vágynál, a legjobb helyen jársz. Íme 4 minisorozat, amit bőven ledarálhatsz ebben a pár napban.
ápr. 6
19:03
Holdampf Linda: Az apám az én csődöm (Metropol)
A stylist élete mérföldkővéhez érkezett: egy barátjával, Demeter Richárddal karöltve megnyitották a saját üzletüket.
ápr. 6
19:06
Felrobbant egy gázpalack egy lakókonténerben a Gyömrői úton: egy ember megsérült (Life)
Felrobbant egy gázpalack egy lakókonténerben a X. kerületi Gyömrői úton - tudatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 6
19:15
Édesdeden alszanak Cookyék (Metropol)
Szécsi Debóra, Cooky felesége karácsony óta nem osztott meg családi képet, most azonban egy újabb cukiság bombát dobott a követőinek.
ápr. 6
19:15
Hol a legolcsóbb Magyarországon a húsvéti sonka? Itt a válasz, és nem is olyan egyszerű (Promotions)
A húsvéti asztal nem teljes a sonka nélkül.
ápr. 6
19:18
TikTok-sztár lett a kerekesszékes Misi, a fiú példát mutat mindenkinek (Ripost)
Misi erőt ad mindenkinek, nem csak sorstársainak.
ápr. 6
19:18
Ezért olyan veszélyes, ha este 10 óra után eszel (Glamour)
Az, hogy a mai világban mikor eszünk, bizonyos helyzetekben nem rajtunk múlik. Ha viszont olyan szerencsés vagy, hogy rugalmasabban alakíthatod az étkezéseidet, egy dolgot mindenképpen érdemes megjegyezned: egyáltalán nem jó a szervezetednek, ha este 10 óra után eszel, és azt is eláruljuk, miért.
ápr. 6
19:18
Emma Watson beismerte, hogy belezúgott a kollégájába - 10 érdekesség, amit lehet, te sem tudtál a színésznőről (Life)
Az ünnepelt brit színésznő a világ szeme láttára vált bájos kislányból a világ egyik legismertebb sztárjává a Harry Potter-filmek Hermione Grangerjeként. Azóta számos kasszasiker, például A szépség és a Szörnyeteg, a Lopom a sztárom és a Kisasszonyok ikonikus szereplőjeként kápráztatta el a közönséget.
ápr. 6
19:36
Megszületett Lipcsei Betta és Juhász Roland első közös gyereke (Life)
Lipcsei Betta Instagram-oldalán tudatta követőivel: megszületett a gyermeke.
ápr. 6
19:48
Lyukas busz és félig leszakadt kijelző: megdöbbentő videók kerültek fel BKK buszokról a TikTok-ra (Ripost)
Lyukas buszalsó és leszakadt kijelző is előfordul a BKK-n.
ápr. 6
20:03
Katherine Heigl totál fehér bugyira vetkőzik a szemünk láttára a kamera előtt, ledobott magáról majdnem mindent (Promotions)
Az imádott színésznő nagyon sokszor szabadult már meg a ruháitól, íme a pár alkalom.
ápr. 6
20:12
Szombatig Madeirán rekedtek a Wizz Air magyar utasai (Life)
Legkorábban a szombati menetrend szerinti járattal térhetnek haza a Wizz Air Madeirán rekedt magyarországi utasai, akik kedden indultak volna vissza Budapestre, de járatukat a rossz idő miatt törölték – mondta el az MTI-nek a Wizz Air kommunikációs igazgatója.
ápr. 6
20:18
„Hatalmas tévhit, hogy nekünk bárki jó" - ilyen kerekesszékes nőként Tinderezni - 2. rész (Glamour)
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
ápr. 6
20:24
Gelencsér Tímea közel egy év után vállalta fel a párját: „Egy nagybetűs férfit kerestem” (SzMo)
A modell nem a saját korosztályából keresett magának párt. Elmondta, számára mik a legfontosabb belső tulajdonságok.
ápr. 6
20:39
Megszületett Lipcsei Betta és Juhász Roland gyermeke: „Beragyogja az életünket!” (Blikk)
Két héttel ezelőtt egy kislánnyal bővült a sztárpár, Lipcsei Betta műsorvezető és a volt válogatott focista, Juhász Roland családja. A boldog édesanya egy szívet melengető fotóval jelentkezett.
ápr. 6
20:39
Fontos bejelentést tett a MÁV, ezt minden magyarnak tudnia kell (Promotions)
A vonatok menetrendjében húsvéti módosítások várhatóak, de a buszoknál is lesz változás.
ápr. 6
20:42
Gyász a Fővárosi Állat- és Növénykertben: népszerű lakójukat veszítették el (Life)
A Fővárosi Állat- és Növénykert a közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, hogy elhunyt idős borjúfókájuk, Sween.
ápr. 6
20:48
"Azt állítják, rossz szülő vagyok" – Verstappen apját azzal vádolják, hogy verte világbajnok fiát (Ripost)
Korábbi pedagógia módszerei miatt vették tűz alá.
ápr. 6
20:48
Már csak napjai maradtak hátra – nászútja helyett temetésére készül az álomszép feleség (BorsOnline)
Sajnos nem győzhet a halálos kórsággal szemben.
ápr. 6
21:00
Kitálalt Harry herceg korábbi barátnője: "Meghan csak maguknak árt" (Life)
Harry korábbi barátnője, Catherine Ommanney azt mondja, Meghan nem való a herceg mellé. Teljesen más a személyiségük, és egyértelműen a színésznő miatt romlott meg a viszonyuk a királyi családdal.
ápr. 6
21:18
Zengett a lakótelep: három autó tört össze a sajátján kívül a béna sofőr (BorsOnline)
Lehet, hogy dodzsemről váltott autóra a bénázó sofőr?
ápr. 6
21:21
Óriás baki? Élő adásban rohant a stúdióba egy idegen férfi, a magyar műsorvezető nagyon meglepődött (Promotions)
Hihetetlen látvány, és valójában élő adásban meglepetést is okozott.
ápr. 6
21:24
Halálos beteg a 35 éves színész, csak néhány évet adtak neki (BorsOnline)
Az élet minden percét szeretné kiélvezni.
ápr. 6
21:36
Vasvári Vivien nem lassít: edzőszettben villantotta meg gömbölyödő pocakját (Ripost)
Ilyen nagy már Vasvári Vivien pocakja.
ápr. 6
21:36
Megszületett Lipcsei Betta és Juhász Roland kislánya (SzMo)
Az is kiderült, milyen nevet kapott a sztárpár első közös gyermeke.
ápr. 6
21:48
Brutális dekoltázst villantott Pap Dorci – Majka és Pápai Joci sem bírta levenni róla a szemét (Ripost)
Pap Dorci mindenkit levett a lábáról.
ápr. 6
21:48
„Szenvedélyt akarok, nem udvariaskodó udvarlást” (Glamour)
Az első randevúk bájával semmi sem ér föl. Különösen, ha két ember látványosan egy hullámhosszon van. De hogyan juthatunk el a romantikus kézfogástól a vad és szenvedélyes szeretkezésig?
ápr. 6
21:48
„Arany szíve volt” – Legyőzte a rákot a 18 éves lány, most mégis gyászol a családja (BorsOnline)
Összetörtek a fiatal lány szerettei.
ápr. 6
21:57
Döbbenetes dolgokra derült fény a dicsőséges Isaszegi csatáról: 174 éven át csak kevesen tudtak róla (Promotions)
A magyar történelem egyik legdicsőbb csatájának története nem csak háborús titkokat rejt.
ápr. 6
22:09
Nem adja fel a Zsákbamacska versenyzője: „Addig megyek tovább, amíg nem nyerek egy autót!” (Blikk)
A főnyereményért indult a Zsákbamacskában, végül egy fényképezőgépet és egy fotónyomtatót nyert Gémesné Nyitrai Anett.
ápr. 6
22:18
Megdöbbentő ítélet született a 13 éves kislányt megerőszakoló fiú ügyében (BorsOnline)
Hihetetlen, hogy így döntöttek.
ápr. 6
22:39
„A falu bikája” gúnynevet a barátai aggatták rá – Mutatjuk az új gazdákat, akik a szerelmet keresik (Blikk)
Holnap kezdetét veszi a Házasodna a gazda új évada, és bár a szereplők újak, egy valami még most is a régi: mindannyian a szerelmet keresik. Így mutatkoztak be az új gazdák.
ápr. 6
22:39
10 érdekesség Paul Rudd-ról, a Hangya örökifjú szupersztárjáról (Promotions)
A Hangyaként elhíresült Paul Rudd 54 éves lett, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.
ápr. 6
23:51
Melyik dugóhúzót érdemes választani? Segítünk! (Blikk)
Vitathatatlan, hogy a legfontosabb bortartozék egy jó bornyitó. Hiszen mit ér egy üveg bor, ha nem tudjuk könnyedén kinyitni, nem igaz?

2023. április 7. péntek

ápr. 7
0:18
Nyolcvan felett újra párra lelt Körtvélyessy Zsolt (AC News)
A színész 2020-ban özvegyült meg.
ápr. 7
0:22
Erőviszonyok: a kínai elnök megalázóan fogadta von der Leyent és Macront (AC News)
Nézze meg, hogy járul a kínai elnök elé a két európai politikus.
ápr. 7
4:21
Napi csillagjóslás – április 7: a Rák egy nagyon durva konfliktusba keveredhet, de a Bikának sem fog jól indulni a hosszú hétvége (Promotions)
A legtöbb csillagjegynek most esélye lesz megtalálnia a lelki békét, de oda lehet rögös lesz az út. Nézzük, hogy miben segít neked a mai napi horoszkóp!
ápr. 7
4:51
A szívbajt hozhatja a magyarokra ez a szokatlan égi jelenség – speciális közleményt adott ki miatta a Magyar Honvédség (Promotions)
Magyarországon egyedülálló dolgot láthatnak néhány városban, akik felnéznek az égre.
ápr. 7
5:48
Berki Mazsi meztelenül, a kádból posztolt fotót (Ripost)
Berki Mazsi egyedül incselkedik a fürdőkádban.
ápr. 7
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: mire kell vigyáznod, ha párkapcsolatban élsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
ápr. 7
6:15
Eljárást indítanak Harry herceg ellen: megtagadhatják tőle az állampolgárságot (Metropol)
Súlyos következményekkel kell szembenéznie drogügyei miatt.
ápr. 7
6:18
Young G Béci a betegségéről: „Volt, hogy vécére is csak mankóval tudtam kimenni” (Ripost)
Béci és felesége a betegségben is kitart egymás mellett.
ápr. 7
6:18
Tragédiába fulladt az áprilisi tréfa: 12 éves fiú halt meg (BorsOnline)
Egy fiú egyszer csak a másik édesanyjával kezdett viccelődni, amire azt mondta, hogy „fogja be a száját”.
ápr. 7
6:21
Berki Mazsi ledobta a ruháit és nagyon intim testrészét mutatta meg a követőinek, Zimány Linda pedig még mindig igazi nehézbombázó – válogatás (Promotions)
Berki Mazsi és Zimány Linda szenvedélyes fotói után érkezik egy egzotikus szépség, akinek csodás popsija van.

Keresés