Szarvas Andi ismét szingli! A 2018-as Miss World Hungary győztesének és vőlegényének útjai 3,5 év után szétváltak, sőt már el is költözött a családi otthonukból.
Ahogy azt a Life korábban megírta, egy 17 éves miskolci fiú iskolai lövöldözést tervezett, csak arra várt, hogy nagykorú legyen és fegyvert vásárolhasson.
Még mindig lakhatatlan Tóth Gabi és Krausz Gábor újonnan vásárolt otthona. A házaspár jelenleg egy apartmanban húzza meg magát, várva, hogy elkészüljön a házuk.
Tombol a diktatúrák iránti nosztalgia hazánkban, mindössze pár héttel a Szálasi-emlékhely körüli botrány után most a kommunisták mutatták meg magukat a fővárosban.
Gyömbér Pál, avagy gúnynevén Kató Koszpitál rettegésben tartotta Szegvárat és környékét az 1800-as évek második felében, nem véletlenül: a rablógyilkos az Alföld egyik legnagyobb szabású gyilkosságsorozatát követte el.
Nagyrészt morgással és ugatással kommunikálnak az Egyesült Államok legismertebb belterjes családjának tagjai. A nyugat-virginiai Whittakerék a fotós, Mark Laita révén lettek híresek, aki 2004-ben készített képeket róluk az egyik könyvéhez.
Egy királyi író szerint Kate Middletonnak van egy négyszavas kifejezése, amelyet gyakran használ királyi eseményeken annak érdekében, hogy gyermekei, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg csendben legyenek.
A Sztárban Sztár elődöntőjében a versenyben maradt öt énekes fergeteges átalakulásokat mutatott be, mindenki két-két produkcióval készült. A hangulat fantasztikus volt, a zsűri pedig szórta a 10 pontokat, bár Valkusz Milánt és Gubik Petrát egy kissé lepontozták.
Miután otthagyták a királyi családot, Harry herceg és Meghan Markle megfogadták, hogy „anyagilag függetlenné" válnak – de mennyi munkát végeznek valójában?
Széphalmi Juliska egy térdműtét után – a rehabilitáció részeként – kezdett el futni, ám azóta meg sem áll. A színésznő tavaly nyáron már nyert egy extrém futóversenyt – akkor épp egy évvel volt a műtétje után –, most pedig ismét rajthoz állt.
Vasárnap este Valkusz Milán a Sztárban Sztár elődöntőjében összetört, amikor a nézők nem őt, hanem Trap kapitányt ejtették ki. A ValMar énekesének arcán már a páholyban folytak a könnyek és láthatóan fel is adta a versenyt. Ráadásul jó barátja, a műsor ítésze, Marics Peti látva az összeomlását, még kiabálni is kezdett vele.
A fővárosi állatkert oldalához hasonló álprofilt hoztak létre csalók a Facebookon; a napokban felbukkant megtévesztő álprofil szándékosan igyekszik azt a benyomást kelteni, mintha a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos Facebook-oldala lenne - olvasható az intézmény közleményében.
A könyvespolcokra és a kávézóasztalokra szánt prémium kiadványunk, a GLAMOUR BOOK bookazine, mely átmenet a magazin és a könyv között, az örökkévalóságnak szól, és olyan szellemben szerkesztjük, hogy mindenkit inspiráljon, aki 35 és 99 év közötti - most Mihalik Enikő topmodellel a címlapján várja hogy hazavidd.
Az idei bruttó átlagkeresetnek, vagyis az 528 ezer forintnak közel a hatszorosát viheti majd haza havonta az a szerencsés személy, akit Balogh Levente milliárdos vállalkozó választ ki kétszáz jelentkező közül. Ma indul az Álommeló a tévéképernyőn, amelyben az „ásványvízkirály” heteken át mérlegeli, ki legyen az ő elnöki asszisztense, aki bruttó 3 m
Bruce Willis és Emma Heming Willis kislánya, Mabel Ray 11 éves lett. A különleges nap alkalmából édesanyja szívmelengető szavak kíséretében olyan intim fotókat osztott meg, amelyek által most mélyebb bepillantást kaphatunk a kis család életébe.
A tavasz beköszöntével még intenzívebb kulturális kalandozásokra hív a Várkert Bazár, hogy kiszakadjunk a szürke hétköznapokból és felfrissítsük a lelkünket. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes különleges premierre készül a Tánc-költészet című előadásával, míg Csokonai verseit egyedülálló zenei háttérrel mutatja be az Anima Sound Systemből ismert Prieger
Budapest világháborús terrorbombázása olyan pusztító támadás volt, amilyet még soha nem élt át fővárosunk. Nyomában csak romok és kettétört életek maradtak.
Reese Witherspoon szombaton hivatalosan is kezdeményezte a válási eljárást, miután a múlt hónapban bejelentette, hogy szakított magyar származású férjével, Jim Toth-tal. A válókeresetet Tennessee államban, Davidson megye bíróságán adta be.