Nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon, február 2-án ért véget a történelem eddigi leghosszabb csatája, melyben sokakkal egyetemben 120 000 magyar katona is odaveszett. Sztálingrád maga volt a fagyos pokol, amely két eszeveszett diktátor akaratviadalává változott, ezzel több mint 2 millió ember halálát okozva.
Mester Tamás a meditáció segítségével tudott visszatalálni önmagához, és azóta sem hagyott fel a spirituális léttel. Olyannyira, hogy másoknak is szeretne segíteni abban, hogy el tudják érni azt a meditatív állapotot, amit ő már megtapasztalhatott, hiszen elsőre neki sem sikerült.
David Suchet 24 éven keresztül öltötte magára Agatha Christie belga detektívjének, Hercule Poirot-nak a szerepét. A legendás színész sokat formálódott az elmúlt évtizedek alatt, amit jól bizonyítanak legfrissebb fotói is.
Hihetetlen, mennyire repül az idő! Mintha csak tegnap lett volna, hogy Rúzsa Magdi kisbabái megszülettek, de már el is érkezett a nagy nap: 1 évesek lettek a picik. Édesanyjuk közösségi oldalán osztott meg egy fotót erről a különleges pillanatról, ami biztos, hogy a te szívedet is felmelegíti!
A Bikram jóga nem egy új keletű mozgásforma, Magyarországon mégis csak az utóbbi 10-15 évben vált ismertté. Ez az a jógairányzat, amit vagy imádnak, vagy utálnak az emberek, középút nem igazán létezik. Talán azért is ennyire szélsőséges a megítélése, mert maga a Bikram jóga is meglehetősen szélsőséges...
Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy éve már a látszatra sem ügyelt. Hosszan kell pörgetni a közösségi oldalaikat, amíg rátalálunk az utolsó közös pillanatukra.
Kelemen Anna sosem volt nagy darab, az elmúlt fél évben azonban 10 kilótól szabadult meg. Annácska nem egy divatdiétának köszönheti karcsúságát, sokkal inkább lelki okok húzódnak az étvágytalansága hátterében.
Anyai örömök elé néz Alec Baldwin legidősebb gyermeke. Ireland Baldwin már azt is tudja, hogy kislányt hord a szíve alatt, és nevet is választott neki.
Piqué új barátnője, Clara Chía Marti nem volt felkészülve a gyűlöletrohamra, amely megkörnyékezte őt az elmúlt időszakban – nemrég szorongási rohammal került kórházba.