A híres magyar színművész elismerte ma már jólesik neki, ha valaki felismeri az utcán és megkérdi hogy van, de a visszavonulása előtti időszakban rosszul viselte az őt övező rajongást.
Néhány hónappal az eljegyzés után az üzletasszony és párja már az esküvőt tervezik. Bár a pontos időpont még egyelőre nincs letisztázva, azt már biztosan tudják, hogy vagyonukat házassági szerződéssel szeretnék biztosítani.
Meghan Markle saját bevallása szerint Harry herceg előtt semmit nem tudott a királyi család életéről. Ennek ellenére egy korábbi, még 2014-ben publikált blogposztja teljesen másról árulkodik. A szösszenetből többek között az is kiderült, hogy nagyon unta a királyi család körül zajló felhajtást.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 65 éves férfival szemben, aki 14 millió forintot meghaladó értékű eurót csalt ki egy belvárosi valutaváltótól az un. „rip deal” módszerrel.
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Egyik herceg sem érhet a nyomába Samuel Aitkennek, már ami a külsőségeket illeti: Lady Kitty Spencer öccse ugyanis már most olyan jóképű és szívdöglesztő, hogy a fotóit látva nem csupán a tinik alélnak el…
Az egész világot megrázta a hír, hogy Raquel Welch rövid ideig tartó betegség következtében szerda reggel elhunyt. A Golden Globe-díjas amerikai filmszínésznő az 1960-70-es években ért fel karrierje csúcsára, de több mint 50 éven át volt a filmipar meghatározó alakja.
Berki Mazsi és Berki Krisztián édesanyja, Majer Júlia közös interjút adott: a Tatai-tónál békültek ki, abban a vendéglőben, és pontosan azon a helyen, ahol Mazsi és Krisztián tavaly tavasszal még együtt vacsorázott. A lehetetlennek tűnő pillanat eljött, a hölgyek megbeszélték a történteket.
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja a béke pártján áll, mert meggyőződése, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése vezet az emberéletek megmentéséhez, ugyanakkor nem tudja elfogadni az európai nemzetgazdaságokat romba döntő energiaszankciók további erőltetését.
Államunk és társadalmunk biztonságának megőrzése a legfontosabb közös feladatunk - jelentette ki Kövér László az Országgyűlési Őrség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartott csütörtöki megemlékezésen az Országház Kupolatermében.
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Ankarában kijelentette: eljött az ideje jóváhagyni Svédország és Finnország NATO-tagságát, utalva arra, hogy a török parlament még nem ratifikálta a két ország csatlakozását.
Halasztást kért, ezért a bíróság döntéséig nem kell börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművésznek, akit decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek.
Izgatottan daráltuk végig a You 4. évadának első felét, most pedig megérkezett a második adag előzetese is, amelyből egy egészen sokkoló visszatérésről értesülhettünk. Ha még nem kezdted el a negyedik évadot, akkor légy óvatos, mert cikkünk nyomokban spoilereket tartalmaz.
Forradalmian új elemekből álló támogatási rendszert dolgozott ki a Cleanme.life környezettudatos termékcsalád megalkotója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével.
Selena Gomez énekesnőt elmondása szerint már nem kísérti a Disney-múltja. Bár a nemzetközi hírnevet a Varázslók a Waverly Helyből című sorozatnak köszönheti, meg volt az ára annak, hogy a Disney Channel üdvöskéjeként indította be karrierjét.
Árverésre bocsátotta a felszámoló az Aquarius-Aqua csoport luxushajóját, ám hiába a kedvező, 1 milliárd forintos vételár, senki nem jelentkezett érte. A következő lépés az lehet, hogy lejjebb viszik azárat.
A nagybeteg előadóművész és régi kolléganője, Falusi Mariann közösen adtak interjút, melyből kiderül: Lang Györgyi - noha stroke-ja után jó közérzetnek örvend - a mai napig állandó felügyeletre szorul.
Véget ért a Galambos Lajos rejtélyes börtönbe vonulási ügye: a trombitás halasztást kért, így egyelőre nem kezdi meg a büntetését, folytatódhat a Dáridó.
Az énekesnő a sztrókja után már szerencsére jobban van, ám egy percig sem hagyhatják őt egyedül. Barátai mellett zenésztársa, Falusi Mariann jelenti neki az egyik legnagyobb segítséget.
Sári Évi és Kucsera Gábor még a kétezres években talált egymásra, de kapcsolatuk - számos viharos epizód után - néhány esztendővel később véget is ért. Vajon most, hogy a korábbi kajakozó elválik Tápai Szabinától, a két egykori szerelmes újra egymásra találhat?
A disznóvágás során általában kétféle kolbász készül, az egyik a tartósított változat – ebből lesz a száraz kolbász –, a másik pedig az azonnal süthető. – Utóbbira jellemző, hogy kisebb méretűre darálják hozzá a húst és kevesebb só és fűszer is kell bele – 1 kg húshoz 1,8 dkg édes fűszerpaprikára és 1,5-1,6 dkg sóra van szükség. Emellett a legtöbb