Minden szülő aggódik a gyermekéért, pláne, ha már felnőtt, és saját döntéseket hoz az életével és a jövőjével kapcsolatban. Ilyen a párválasztás is. Zoltán Erikának nagyon fontos, hogy a gyermeke döntését tiszteletben tartsa, ezért arra törekszik, hogy ne szóljon bele a párkapcsolatába.
Szécsi Debóra örömhírt osztott meg a közösségi oldalán: két év után levették a fogszabályzóját, s tökéletes lett a fogsora. Gyermekkorában rengetegen bántották, ezért vágott bele a kezelésbe.
Fontos változást hozott az idei év a SZÉP kártyások számára, hiszen megszűntek a bosszantó zsebek, melyek akadályozták a pénz hatékony elköltését. Hogyan használd idén a SZÉP kártyádat? Tudatos pénzügyek sorozatunk legújabb írásából kiderül.
Emlékszel Lea Thompsonra? A színésznő karrierjének egyik legnagyobb sikere a Vissza a jövőbe-trilógiához köthető, melyben Lorraine Baines McFly karakterét személyesítette meg.
Több forrás is megerősítette, hogy – a korábbi bejelentéssel szemben – a Magyarországon a TV2-n több mint egy évtizeddel ezelőtt már bemutatkozó The Voice című tehetségkutató formátum kerül az X-Faktor helyére az RTL-en idén.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Tegnap robbant a hír, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor 10 év házasság és három közös gyermek után külön utakon folytatják. A sztárpár kapcsolata a hírek szerint már évekkel ezelőtt hullámvölgybe került, sőt, egy állítólagos barátjuk most kijelentette, Szabina és Gábor már három éve nincsenek együtt.
Kucsera Gábor és Tápai Szabina bejelentették, hogy elválnak útjaik egymástól. Bár már többször felröppent a hír kapcsolatuk válságáról, korábban mindig cáfolták azt. Most azonban úgy tűnik, végleges döntésre jutottak, amiben nagy szerepet játszott Kucsera Gábor kicsapongó élete.
Polgár Tündééket vádolta meg egy illető azzal, hogy az általuk bérbeadott lakásban csótányok szaladgáltak. Tünde viszont leszögezte, ő nem ad bérbe semmit.
Olaszország északi részén, Velencétől nem messze található a kétes hírű Poveglia-sziget. A világon talán egyetlen hely sem volt szemtanúja annyi szenvedésnek, mint ez a sziget, amit jól tükröz az is, hogy Velence és Lido lakói még a közelébe sem hajlandóak menni, mondván: nyugtalan lelkek lakják.
Bűnrészesség miatt két embert életfogytiglanra, két másikat pedig 19 és 20 év börtönre ítéltek csütörtökre virradóra azok közül, akik a vádhatóság szerint részt vettek a négy emberéletet követelő 2020-as bécsi merénylet előkészítésében.
Bár itthon is rendszeresen találkozhatunk a körtével az élelmiszerboltok polcain és a piacokon is, mégsem kap akkora figyelmet. Egyesek egészen az alma csúnya mostohatestvéreként tekintenek rá, pedig szinte ugyanazokat a tápanyagokat és ásványi anyagokat tartalmazzák. Ráadásul a körte sokszor nemcsak nagyon tápláló, hanem még puhább, édes, és soksz