Olaszország északi részén, Velencétől nem messze található a kétes hírű Poveglia-sziget. A világon talán egyetlen hely sem volt szemtanúja annyi szenvedésnek, mint ez a sziget, amit jól tükröz az is, hogy Velence és Lido lakói még a közelébe sem hajlandóak menni, mondván: nyugtalan lelkek lakják.
Bűnrészesség miatt két embert életfogytiglanra, két másikat pedig 19 és 20 év börtönre ítéltek csütörtökre virradóra azok közül, akik a vádhatóság szerint részt vettek a négy emberéletet követelő 2020-as bécsi merénylet előkészítésében.
Bár itthon is rendszeresen találkozhatunk a körtével az élelmiszerboltok polcain és a piacokon is, mégsem kap akkora figyelmet. Egyesek egészen az alma csúnya mostohatestvéreként tekintenek rá, pedig szinte ugyanazokat a tápanyagokat és ásványi anyagokat tartalmazzák. Ráadásul a körte sokszor nemcsak nagyon tápláló, hanem még puhább, édes, és soksz
Ha eddig te is a szemétbe dobtad a tojáshéjat, ideje, hogy leszokj erről, ugyanis óriási hasznát veheted az egyébként haszontalannak tűnő barnás színű héjnak. Cikkünkben összegyűjtöttük, mi mindenre jó a tojáshéj, ami tavasszal nagy segítséget nyújthat neked!
Egy Pest megyei tornatanárt, K. Lászlót azzal vádolnak, hogy szexuálisan közeledett egyik diákjához, akivel bizalmi viszonya alakult ki, miután a kislányt társai kiközösítették.
Az énekesnő új kihívásra vágyott az életében, most megkapta. Főműsoridőben tér vissza a képernyőre, ám annyira izgul, hogy tompítania kell a felfokozott állapotát.
Fekete Dávid hosszú hallgatás után nyilatkozott az RTL-nek, ahol elmondta, előzetes letartóztatása alatt az egyik gyerekét baleset érte. Volt felesége megdöbbent azon, hogy Dávid erről beszél, ugyanis megállapodtak, a gyerekeik állapotáról nem nyilatkoznak.
Az énekesnő új kihívásra vágyott az életében, most megkapta. Főműsoridőben tér vissza a képernyőre, ám annyira izgul, hogy tompítania kell a felfokozott állapotát.
A csodaszép Billie Holiday mindössze 44 éves volt, amikor teljesen váratlanul meghalt, ám a tragédiára számítani lehetett kőkemény drogfüggősége miatt: bár szervezete egy ideig tolerálta az énekesnő káros szenvedélyeit, a kábítószerekkel szemben végül alul maradt a küzdelemben és feladta a harcot.
Az énekesnő új kihívásra vágyott az életében, most megkapta. Főműsoridőben tér vissza a képernyőre, ám annyira izgul, hogy tompítania kell a felfokozott állapotát.
A 2005-ös kultklasszikus Constantine, a démonvadász rajongóinak szeptemberben teljesült a kívánságuk, amikor a Warner Bros. cég végre zöld utat adott a folytatásnak, ami a jelek szerint a sztár, Keanu Reeves kitartásának köszönhető.
Jákob Zoltán milliárdos szívéért lehet versenyezni a következő Nagy Ő-ben, aki láthatóan sokat változott az évek alatt, régi fotóin rá sem lehet ismerni.
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését: február elején érkezik az orvosok emelt bére és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják - közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Több mint két hónapig lesznek távol egymástól, betonszilárdságú kapcsolat kell (kellene) ahhoz, hogy ennyi időt kibírjon egy kapcsolat. A pletykák szerint viszont a régi tűznek már a búcsúzásuk előtt sem volt nyoma.
Döbbenten fogadták a hírt a kiskunlacházi Duna-parti otthonából eltűnt, chipes kiskutya gazdái, hogy elcsavargott házikedvencüket egy óriásharcsa kapta el.
A Házasodna a gazda 4. évadának legfiatalabb szereplője, Múcska Gergő a műsorban nem találta meg a szerelmet, és úgy tűnik, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! után Molnár Ninivel sem kerültek közelebb egymáshoz.