Kettétört az élete a komáromi Zsitva Tamás török származású barátnőjének, miután a földrengésben tíz családtagját, köztük szüleit és húgát is elvesztette. A férfi jelen pillanatban is a károsultakon próbál segíteni.
Idén 15 éves évfordulóját ünnepli a GLAMOUR Women of the Year - ezúttal is 6 kategóriában adhatod le voksodat kedvenceidre. Lássuk, kik a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei 2023-ban.
Rihanna fergeteges bulit nyomott a Super Bowl félidejében, ráadásul nagy pocakkal. Színpadi szettje egy piros, túlméretezett overál volt, amihez magyar kesztyűt viselt.
A millió feletti megtekintés és a pozitív, támogató kommentek tömkelege valóságos modern szerelmi hőssé változtatta a fiatal influenszert, Menyhárt Dávidot.
Kényszerleszállást hajtott végre négy emberrel a fedélzetén egy helikopter az orosz távol-keleti Szahalin szigetén pénteken, a két pilóta egyike és egy utas meghalt, a másik utas megsérült, a másodpilóta sorsa egyelőre ismeretlen - közölte a helyi katasztrófavédelmi szolgálat.
Azt már október óta tudjuk, hogy 2023. május 6-án tartják Károly király és Kamilla királyné koronázási ceremóniáját a Westminster-apátságban. Most végre fény derült arra is, hogy milyen koronát kap a 75 éves királyné.
Borzalmas anyagi körülményeiről vallott a korábban ünnepelt sztár Pál Éva, aki korábban a Kócbabák és a Neoton Família együttesének is a tagja volt. Elmondása szerint, ha fia nem segítene neki anyagilag, egyszerűen éhen halna.
Bejelentette labdarúgó-pályafutásának befejezését Fernando Llorente, aki a spanyol válogatott színeiben 2010-ben világ-, 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.
Három hónap után megtört a jég, végre találkozhat a családjával Molnár Gusztáv. A Drága örökösök színészének azonban még egy hónapot várnia kell a tényleges találkozásra, a húgának ugyanis egy betegség miatt le kellett mondania a látogatást.
Szomorú döntést hozott meg nemrég Koós János lánya. Az egzisztenciális nyomás miatt Koós Réka kénytelen eladni apja szeretett vitorlását, amely nyaranta egykor az egész család otthona volt.
A rosszindulatú kommenteket a bájos fiatal tehetség, Nagy Bogi sem ússza meg. Legutóbb egy rosszakarója azzal vádolta meg, hogy szülei és vőlegénye tartja el őt.
Eddig köszörűsnek, ablakosnak vagy csatornásnak adták ki magukat a budapesti csalók. Abban reménykednek, hogy bejutnak a háztartásokba, vagy pénzt csalnak ki a lakóktól. Ezek azonban nem váltak be, így most mással próbálkoznak.
Amikor az emberek úgy döntenek, hogy szerelmük halála után újraházasodnak, gyakran kaphatnak bántó és becsmérlő megjegyzéseket. Sőt, egyesek szerint, egy özvegynek nem is kellene új kapcsolatra gondolnia, legalábbis néhány évig biztosan nem.
A Harry Potter-regényfolyam első könyve megjelenésének 25. évfordulóját ünneplő érmesorozat harmadik, Dumbledore-t ábrázoló darabján jelenik meg először III. Károly brit uralkodó portréja.