A szálló por miatt ismét veszélyes a levegő minősége kilenc magyarországi településen - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Nnk) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Akárcsak tavaly, az idei esztendő is sztárszakítások sorozatával vette kezdetét. A legnagyobb bomba Tápai Szabina és Kucsera Gábor válása, ám nem ők az egyetlenek, akik szünetet tartanak a kapcsolatukban.
A közönség által a mai napig rajongva szeretett és csodált színésznő az idősek otthonában sem hagyja el magát, sőt elmondása szerint mindent megtesz azért, hogy megérje a századik születésnapját.
Az előző évit 17 százalékkal meghaladó, több mint 820 milliárd forintos árbevétellel zárta 2022-es pénzügyi évet a nemzeti lottótársaság az előzetes adatok alapján; a társaság hozzájárulása a közösségi kiadásokhoz is új rekord lesz - közölte Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója az Mti-vel.
Rákóczi Feri először próbálná megbeszélni a dolgot, Balázs szerint viszont nem lenne türelmes, annyit mondana, hogy „meg ne lássalak még egyszer, mert beleállítom a vasvillát a hátadba”.
Fél évvel ezelőtt veszítette el Leblanc Győző párját, Tóth Évát. A művész a napokban Ausztráliába utazott, oda, ahol egymásba szerettek húsz évvel ezelőtt.
Az áldozat lánya meg akart szabadulni az agresszív csirkétől, miután az rátámadt a lányára, de az apja, aki nagy állatbarát volt, tiltakozott és magához vette a szárnyast. Az állat nem tudta levetkőzni korábbi viselkedését és ez okozta végül az idős férfi halálát.
Valóságos „szabadságmilliomos” lehet a budapesti közműszolgáltatások, a szemétszállítás, a Távhő, a kertészet és a temetkezés vezetője, Karácsony Gergely barátja. 10 héten belül már másodszor hagyta maga mögött a hideg Magyarországot, hogy floridai luxusbirtokára utazzon nyaralni.
Véget ért a Galambos Lajos rejtélyes börtönbe vonulási ügye: a trombitás halasztást kért, így egyelőre nem kezdi meg a büntetését, folytatódhat a Dáridó.
Több mint két évvel ezelőtt mutattuk be Dárdai Blanka énekesnőt, és az ő fantasztikus, egyedi stílusát a GLAMOUR magazinban. Az anyag akár idén is készülhetett volna, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a benne szereplő kötött ruhadarabok mennyire időtállóak. Rengeteg lehetőség áll rendelkezésdere, hogy ezeket a darabokat akár tavasszal is viselh
Az oroszok által ostromolt kelet-ukrajnai Bahmut (korábban Artyemivszk) város azonnali elhagyására szólították fel pénteken a polgári lakosságot az ukrán hatóságok.
Pszichológusok és pszichiáterek foglalkoznak a rendőrgyilkos Sz. Szilárddal. Azt vizsgálják az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, hogy büntethető-e.
A 64 éves színésznő vallásos neveltetése miatt tartja fontosnak a házasság intézményét, magát a ceremóniát azonban szerény körülmények között, szűk körben képzeli el.
Kigyulladt egy sertéseket szállító kamion fülkéje péntek hajnalban az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán a 174-es kilométernél, az érintett útszakaszt lezárták a beavatkozás idejére.
Iszak Eszti már egy hete ágynak esett. Korábban már minden nyilvános megjelenését lemondta, de azt nem is gondolta volna, hogy ilyen sokáig elhúzódik a betegsége.
Meglepő önkormányzati felterjesztés tudódott ki Győrben: több más személy mellett a szexbotránya után lemondásra kényszerült Borkai Zsolt expolgármesternek díszpolgári címet javasolt az egyik fideszes városatya.
A Sugarbird megmutatta, miként lehet egyszerre generációkon át megőrizni az értéket és divatba hozni a kultúrát. A magyar divatcég ismét egy izgalmas témával köszönti az évet, hiszen máris piacra dobta a Zsolnay Porcelain 2023 Collection első darabjait. Már megszokhattuk tőlük, hogy kollekcióikat szeretik időben szétnyújtva, fokozatosan elérhetővé
Eddig csak a többszörös házasságtörőnek kikiáltott Kucsera Gábor állt a támadások kereszttüzében, ám a legfrissebb híresztelések szerint Tápai Szabina sem volt a hűség eleven szobra.