A nagybeteg előadóművész és régi kolléganője, Falusi Mariann közösen adtak interjút, melyből kiderül: Lang Györgyi - noha stroke-ja után jó közérzetnek örvend - a mai napig állandó felügyeletre szorul.
Véget ért a Galambos Lajos rejtélyes börtönbe vonulási ügye: a trombitás halasztást kért, így egyelőre nem kezdi meg a büntetését, folytatódhat a Dáridó.
Az énekesnő a sztrókja után már szerencsére jobban van, ám egy percig sem hagyhatják őt egyedül. Barátai mellett zenésztársa, Falusi Mariann jelenti neki az egyik legnagyobb segítséget.
Sári Évi és Kucsera Gábor még a kétezres években talált egymásra, de kapcsolatuk - számos viharos epizód után - néhány esztendővel később véget is ért. Vajon most, hogy a korábbi kajakozó elválik Tápai Szabinától, a két egykori szerelmes újra egymásra találhat?
A disznóvágás során általában kétféle kolbász készül, az egyik a tartósított változat – ebből lesz a száraz kolbász –, a másik pedig az azonnal süthető. – Utóbbira jellemző, hogy kisebb méretűre darálják hozzá a húst és kevesebb só és fűszer is kell bele – 1 kg húshoz 1,8 dkg édes fűszerpaprikára és 1,5-1,6 dkg sóra van szükség. Emellett a legtöbb
A G-Quest, egy 215 méter hosszú gigayacht, nem csak egy újabb luxushajó az ultragazdagok számára. Ezt a jachtot egy nagyobb cél szolgálatára tervezték.
Halasztást kért, ezért a bíróság döntéséig nem kell börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművésznek, akit decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek.
Tudtad, hogy van egy jelenet az első Vasember-filmben, amiben magyarul beszélnek a szereplők? Ha magyar szinkronnal láttad csak a filmet, akkor biztos nem tudtad.
A világsztár vezetéknevét legalább annyi rejtély övezi, mint vargabetűkkel tűzdelt szerelmi életét. Ratajkowski most maga öntött tiszta vizet a pohárba: egy videóban árulta el, hogyan is kellene helyesen kiejteni szokatlan vezetéknevét.
Vannak sztárok, akik kiskedvenceiket úgy szeretik, mintha a gyermekük lenne: a fél világon átutaztatják őket, sehová nem mennek nélkülük, saját lakosztályuk van, de van, olyan világsztár, aki még hordozza is magán kutyusát. Lássuk kik ők. Az ÉvaMagazin.hu összeállítása.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek nagyon nem tetszik, hogy hamarosan érkezik az EU-s szankciók 10. csomagja. Szerinte észszerűtlennek és elfogadhatatlanok a brüsszeli lépések.
Megrázó titkot árult el Rebel Wilson az anyaságról. A színésznő elmondása szerint a kislánya születése előtt egy korábbi béranyát is alkalmazott, ám az elvetélt.
Ötvenöt évesen lett édesapa Várkonyi Attila. DJ Dominique a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorában mesélt arról, milyen érzés ennyi idősen szülővé válni.
Sokan reménykedtek benne, hogy Bruce Willis állapota rendbe jön, vagy legalábbis javulni fog, de most még rosszabb hírt osztott meg a világgal a színész családja.
Mint arról többször is beszámoltunk, tegnap hajnalban hiába várták sokan a kecskeméti börtön bejáratánál, a mulatóssztár nem jelent meg. Bár a sztártrombitás sosem erősítette meg, hogy február 15-én kell bevonulnia a börtönbe, a sajtó képviselői már ott gyülekeztek szerda reggel a kecskeméti börtönnél... hiába.