Havi rendszerességgel vagy egyszeri összeggel is hozzájárulhatsz az UNICEF munkájához, akik jelen vannak a földrengés sújtotta térségben, hogy mindent megtegyenek a családok és gyerekek támogatásáért.
Tegnap délután egy őrült hajsza indult a Lurdy ház környékéről, végül Józsefvárosban, befejeződött be a róka-kaland. VUK visszakerült természetes élőhelyére.
Az elmúlt éveiről vallott Varga Zsuzsa. A Venus-szal nagy sikereket ért el, s bár már lassan húsz éve kivált a zenekarból, boldog, ha visszahallja a rádióban a régi slágereiket.
Néhány éve a korábbi családi egységnek kellett elköszönnie, amikor elvált. Nemrégiben pedig nagyfiától kellett elbúcsúznia, hiszen a tengerentúlon tanul tovább.
Nicole Kidman és Jamie Lee Curtis is főszerepet vállalt az Amazon stúdió új krimisorozatában, amelynek főhőse egy sztárpatológus - írta meg a Deadline.com hollywoodi hírportál.
Bizonyára nincs olyan Szex és New York rajongó, aki ne drukkolt volna Carrie és Aidan szerelmének beteljesüléséért. Minden álmotok így váljon valóra kedves #teamAidan tagok, ugyanis most már nem csak pletyka, hogy feléled a nagy románc, hanem mesés valóság.
Megtalálták a Sajóban annak a férfinak a holttesttét, aki még január 7-én merült el Miskolcon a folyóban. A férfi a rendőrök elől menekült, amikor a vízbe ugrott.
A Törökország dél- és délkeleti részében bekövetkezett hétfői földrengések nyomán már legkevesebb 18 342 ember vesztette életét Törökországban - számolt be róla pénteken az Anadolu török állami hírügynökség. A sebesültek száma elérte a 74 242-t.
A Britney Spearshez közel álló emberek nagyon aggódnak az egykori popikonért, aki mentális problémákkkal és gyógyszerfüggőséggel küzd. Egyesek már a legrosszabbtól tartanak...
Gönczi Gábor régi vágya teljesült. Mióta négy főre bővült a családja, első ízben utaztak az igazi télbe, ahol egyik kedvenc sportjának, a síelésnek már feleségével és gyermekeivel hódolhatott.
Schobert Norbira vigyáznak odafent, ugyanis csodával határos módon épült fel agyvérzéséből. A fitneszedző egy szívszorító posztban mesélt arról, hogy az életét négylábú kedvencének köszönheti.
Yvonne Dederick lelkét a mai napig nyomja a családi tragédia, amit sokáig a gyermekei elől is titkolt és csak terapeuták segítségével tudta feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Jenna Ortega az utóbbi időben szupersötét projekteken dolgozik: a Wednesday, az új Sikoly, és az X főszereplőjeként mindenkit könyörtelenül letarol a filmiparban. A sikeres és feltörekvő színésznő kegyeire más is játszik, a You Netflix-produkció munkatársai sem zárkóznak el a közös együttműködéstől, sőt.
Ashley Graham tavaly januárban adott életet ikreinek, akiket saját otthonában, a fürdőszobában hozott a világra. A plus size modell most a szoptatásról vallott őszintén.
Az elmúlt években nőtt a felsőoktatásban a hallgatók száma, de még több szakemberre, kutatóra van szükség, ezért alakították át a felvételi rendszert úgy, hogy minden egyetem a saját területén a legkiválóbbakat tudja felvenni - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára pénteken a
Mint azt a brit királyi család legtöbb követője jól tudja, a néhai Ii. Erzsébet angol királynő imádott lovagolni és a corgi kutyáit. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy a néhai uralkodó egy vitathatatlanul sokkal kevésbé "nemes" állattal kapcsolatban is hatalmas szeretetet érzett.
Károly király megdöbbentően reagált azokra a rajongókra, akik Harry herceg és Meghan Markle visszatérését követelték. Míg egyesek nem szimpatizálnak a párral, addig vannak, akik szeretnék újra együtt látni az uralkodói családot. Károly király nem hagyta figyelmen kívül a váratlan reakciót.
Cansu Dere otthona az első földrengés epicentruma mellett volt, azóta nem adott magáról hírt. Egy újságíró szerint viszont az áldozatok számára gyűjt pénzt.