Gréta elmondta, hogy neki a gyerek lelki egészsége a legfontosabb, ezért sem taglalta az eseményeket, a történéseket, amik egyébként számára is megdöbbentőek voltak, nemhogy egy 7-8 éves gyereknek.
Lissák Laura borzasztó fájdalmakat élt át a Farm VIP egyik játékában. A feladat az volt, hogy a játékosok párokba állva ültek, és a lábukkal egy kockát kellett a magasba tartaniuk. Demcsák Zsuzsa elárulta, hogy a táncosnő és Balogh Edina már 1 órája és 50 perce tartották a kockákat.
Mindketten megható szavakkal mondtak köszönetet egymásnak és a támogatóknak, valamint a versenytársaknak is. A séf és tánctanára a Dancing with the Stars versenyben a közönség szavazata alapján a legjobb páros lett.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Mérleg vagy.
A hercegné mostanság nagy kedvelője lett a blézerből és elegáns nadrágokból álló outfiteknek, melyek egyszerűen káprázatosan állnak Vilmos nejének, de szerencsére ezek a szettek testalkattól és testsúlytól függetlenül bárkin remekül mutatnak.
Te is azok közé tartozol, akik már izzítják is a karácsonyi filmeket, amint beköszönt a december? Nos, a következőket mindenképp érdemes felvenned a megnézendő Netflix filmek listájára, ugyanis azonnal át fog járni tőlük az ünnepi hangulat. Neked már csak azt kell eldöntened, melyikkel kezded a karácsonyi film-maratont!
A séf maga és tánctanára, Mikes Anna sem gondolták, hogy idáig eljutnak. De a közönségszavatoknak köszönhetően megnyerték a Dancing with the Stars táncos vetélkedőt.
A táncos hosszú hetekig nem is jelentkezett a közösségi oldalán, ám most megosztott egy fotót magáról. A kommentelőknek tetszett a kép, de többen hiányolták a képernyőről.
A Forbes 2023-as listája a világ 100 legbefolyásosabb nőjéről a női hatalom összetett képét mutatja: Taylor Swift az ötödik helyen áll, és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az egyetlen nő, aki a G20-ak gazdaságát vezeti. A lista élén amúgy nincs nagy meglepetés, a dobogó legfelső fokára Orbán Viktor egyik legnagyobb uniós ellenfele került.
A szépség bár relatív, úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia képes objektív módon szemlélni a dolgokat, és összeállította a világ legszebb nőinek listáját!
Már nem kell sokat aludni és itt a karácsony, amire természetesen Katalin hercegné is gőzerővel készül – Vilmos felesége mindent igyekszik időben elintézni és beszerezni, ez pedig az ajándékokkal kapcsolatban sincs másképp.
A színész most úgy érzi, hogy jól van, meggyógyult, legyőzte a rákot. Arról is mesélt, hogy üzentek neki az égiek, és elárulta, hogy szerinte előző életében egyiptomi pap volt.
Mitől jó egy párkapcsolat? Az erős érzelmektől? A tökéletesen működő kémiától? Vagy épp az apró, hétköznapi dolgoktól, amiket egymásért teszünk? Egy TikTokon terjedő videó szerint az utóbbitól, amit a "narancspucolás teóriával" könnyedén le is tesztelhetsz a saját kapcsolatodban.
Mosolyt csal a gyerekek és az idős emberek arcára Gáspár Zsolt. A Farm VIP műsorvezetője immár huszonkét esztendeje minden évben útra kel, hogy bejárja az országot. Kórházakba, idősotthonokba látogat el Mikulás környékén, hogy meglepje azokat, akik a legkevésbé sem számítanak rá.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a közvetlen munkatársánál, Tordai Csabánál tartott házkutatás politikai jellegű volt, ugyanis a bűncselekményt, amivel vádolják, nem lehetett elkövetni.
A Mikulástrolival a 72-es, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 82-es trolibusz vonalán december 18-ig lehet utazni, ezt követően január 7-ig fénytroliként közlekedik.
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátást kedden a Moody's Investors Service.
Nyakunkon az év vége, kezdődnek a céges bulik és a vendégségek. Aki koccintani szeretne az év utolsó napjaiban, jobb, ha nem autóval megy az összejövetelre. Ha mégis, mutatjuk, mennyi idő után ülhet volán mögé, illetve mire érdemes odafigyelni.
Ma bármi megtörténhet. Légy derűs, hogy a lehetséges forgatókönyvek közül a jobbik valósuljon meg. Íme a szerdai napi horoszkóp, tele csupa meglepetéssel.