A héten nem csak a drágulásokkal foglalkoztunk, hanem már erősen a fókuszba került a karácsony, illetve kicsit előre is tekintettünk a 2024-es esztendőre. Most újra ololvashatod, mik voltak a Pénzcentrum legjobb cikkei az év utolsó előtti, 51. hetében!
A 86 éves színész megjelenéséhez tartozik már évek óta a két fülében lévő arany karika fülbevaló, azt azonban csak kevesen tudják, hogy Freeman pontosan miért is viseli az ékszert.
Az Edda frontembere nem szeretne prédikálni és nem is fog, de mindannyian tudjuk, hogy a címben elhangzó mondat mit is jelent, mire utal és mennyire tűpontos.
Kökény Attilának igencsak mozgalmas az ünnepi időszak, ugyanis előadóművészként ez számára az év egyik legmozgalmasabb időszaka. Elmondása szerint a szombati fellépése mellett kedden is koncertezik. Leszögezte azonban, hogy a szenteste és karácsony első napja csak a családé.