2023. december 24. vasárnap

dec. 24
11:18
Kiderült, hogy Erzsébet királynő miért rettegett a halála előtt (Glamour)
Anna hercegnő elárulta, hogy mitől félt édesanyja, Erzsébet királynő a halála előtt. Mint kiderült, az uralkodónő aggodalmának tárgya a saját temetése volt, senkinek nem szeretett volna a szervezéssel nehézséget okozni.
dec. 24
11:18
Hodász András: nagyon felnézek Dánielre, amiért ezt a harcot vívja (SzMo)
Az egykori pap egy friss interjúban beszélt Karsai Dániel betegségéről és az eutanáziáról is. Azt mondta, meg kell néznünk, hogyan tudunk segíteni abban, hogy könnyebb legyen a szenvedés.
dec. 24
11:24
A tömeges kihalás szélén vagyunk a tudósok szerint, megdöbbentő előrejelzés borzolja a kedélyeket (Promotions)
A tudósok szerint nem sok jóra számíthatunk a következő évtizedekben.
dec. 24
11:30
Kolosi Péter elárulta, hogyan csábították vissza Majkát az Rtl-hez: "A feladat elég meggyőző és vonzó volt számára" (Blikk)
Kolosi Péter is megszólalt Majka átigazolásáról. A csatorna programigazgatója részleteket árult el arról, mivel sikerült meggyőznie a rappert, amiért távozott a TV2-től, és 16 év után visszatér az RTL-hez.
dec. 24
11:30
Lesújtó hírt közöltek: meghalt a Comedy Central komikusa (Ripost)
Mindössze 32 éves volt, tragikus hirtelenséggel halt meg.
dec. 24
11:36
Ilyen volt Katalin hercegné, mielőtt híres lett: 8 dolog, amit nem tudtál a Vilmos előtti életéről (Joy)
Katalin hercegné a nyilvánosság előtt élte meg tündérmeséjét, amint rátalált hercegére és családot alapítottak, illetve akár még királyné is válhat belőle. De mi volt azelőtt?
dec. 24
11:36
Schobert Norbiék idén nem is állítottak karácsonyfát otthon, elmondták, miért (SzMo)
A fitneszguru szerint az együtt megélt élmény a legértékesebb és legnagyobb ajándèk.
dec. 24
12:12
Ezt tette Curtis a kisfiával az árva gyermekekért (BorsOnline)
Így próbálták szebbé tenni a karácsonyukat.
dec. 24
12:12
500 karácsonyfát állított fel 100 négyzetméteres lakásában egy német házaspár (AC News)
Thomas és Susanne Jeromins 100 négyzetméteres otthona az alsó-szászországi Rintelnben 555 karácsonyfának és 108 000 karácsonyfa dísznek köszönhetően úgy ragyog, mint egy egész karácsonyi falu. Ez világrekord!
dec. 24
12:18
Millie Bobby Brown a világ legapróbb bikinijében karácsonyozik (Glamour)
Millie Bobby Brown a világ legapróbb bikinijében karácsonyozik, és nem kér érte elnézést. Miért is tenné? Az ünnepi testfelszabadítás ugyanúgy működik, minden egyes másik napon.
dec. 24
12:18
Tóth Gabi hajnal óta teljesen be van zsongva a karácsony miatt (SzMo)
Áldott, szeretetben és békességben teli ünnepeket kívánt mindenkinek az énekesnő.
dec. 24
12:24
Lesül a bőr az arcunkról: a székesfehérvári kisboltban duplaáron adták a termékeket, ügyeleti díjat számoltak fel, ha valaki ma akart vásárolni (Promotions)
Még egy utolsó ünnepi belerúgás jól esett a pórul járt vásárlónak, huszonezer forintja bánta.
dec. 24
13:18
Mautner Zsófi: Falun eszembe nem jutna curryt főzni! (Glamour)
Mautner Zsófinak, az ország egyik legismertebb és legkedveltebb gasztronómiai szakemberének sorban a tizenhetedik recepteskönyve jelent meg A falusi konyhám néven. A szerzővel a szezonokhoz igazított főzésről és evésről, valamint a családi hagyományok megőrzéséről beszélgettünk.
dec. 24
13:24
"Az irigyeimet csókoltatom!" - hivatalosan is edző lett Schobert Lara: (SzMo)
Édesapja nyomdokaiba lépett a fiatal nő. A közösségi oldalán mutatta meg a bizonyítványát.
dec. 24
13:24
III. Károly és Kamilla eltitkolt fia is bejelentkezett a karácsonyi vacsorára, soha nem látott botrány van készülőben (Promotions)
Teljes pánikban vannak a brit királyi család tagjai.
dec. 24
13:48
"Csak a magyarok nem látják, Szoboszlai milyen rossz" (Ripost)
A Ripost legolvasottabb sportcikkei közül válogattunk.
dec. 24
13:54
A Flightradaron lehet követni, hol jár éppen a Mikulás (SzMo)
Főként az angolszász területeken érdekes ez, de azért online is lehet követni a szakállas útját. A repülési adatokból számítják ki, hol tart éppen a Mikulás, és mikor érkezik meg az ajándék.
dec. 24
14:12
Heti Top: Meggyes Dávidot szétszedik új barátnője miatt, Gáspár Evelint a teste miatt bántják (BorsOnline)
Karácsony előtt is izgalmas hírek foglalkoztatták a Bors olvasóit. Mutatjuk a legnézettebbeket!
dec. 24
14:12
Így él most Macaulay Culkin, a Reszkessetek betörők Kevinje (AC News)
A színész megkapta csillagát a Hírességek sétányán. Macaulay Culkin-t a "Reszkessetek betörők tette világhírűvé 10 évesen.
dec. 24
14:18
"A karácsonyi készülődésnél mindig együtt dolgozunk" - így ünnepel Zsanna és 75 kilós törpemalaca (Ripost)
Nem hiszed el, hogy mit kapott a malac karácsonyra.
dec. 24
14:18
Heti horoszkóp: A Bak kinyitja a szívét, az Oroszlán pénze elfogy - december 25-31. (Glamour)
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
dec. 24
14:18
Kolosi Péter elárulta: így sikerült visszacsábítani Majkát az RTL-hez (SzMo)
A csatorna programigazgatója részleteket árult el arról, mivel sikerült meggyőznie a rappert arról, hogy 16 év után visszatérjen hozzájuk.
dec. 24
14:24
Gécsek Fanni falnivaló őzikecombot mutatott, teljesen felcsúszott a szoknyája, ez az igazi karácsonyi ajándék (Promotions)
Szoboszlai Dominik volt kedvese 10 millió magyart ajándékozott meg ezzel a látvánnyal.
dec. 24
14:30
Szabó Zsófi karácsonyi hangulatba került: fát állított és a kisfiával szánkózott (Blikk)
Szabó Zsófi már szombaton is lázasan készülődött a karácsonyra. A népszerű műsorvezető a 24 óráig elérhető Instagram-történetében mutatta meg a karácsonyfáját, amit gyönyörűen díszített fel.
dec. 24
14:36
Demcsák Zsuzsa titokban férjhez ment (Metropol)
Demcsák Zsuzsa ismét sokkolta rajongóit.
dec. 24
14:36
Titokban férjhez ment Demcsák Zsuzsa (Ripost)
Az Instagram-storyjában tudatta, hogy férjhez ment Demcsák Zsuzsa.
dec. 24
14:42
Lázár János karácsony alkalmából meghitt fotón mutatta meg családját (Blikk)
Meghitt karácsonyi hangulatú fotót osztott meg a közösségi oldalán Lázár János.
dec. 24
14:42
Te ismered az éjféli mise titkos történetét? Ennél különlegesebbet nem olvasol ma! (BorsOnline)
Az éjféli mise sok család számára kihagyhatatlan része az ünneplésnek. De vajon miért megyünk éjjel a templomba?
dec. 24
14:48
Újabb bakit szúrtak ki a kommentelők a Reszkessetek, betörők egyik emlékezetes jelenetében (SzMo)
Amikor a sorozat első részében Kevin elmegy bevásárolni az áruházba, hazafelé mindkét szatyor füle leszakad. Ez természetesen nem volt véletlen.
dec. 24
15:18
A legjobb pufikabátok, hogy a tél legfagyosabb napjain is ragyoghass (Glamour)
A pufikabát egy kultikus téli darab, ami már nemcsak a térfogatról és a kényelemről szól, hanem a stílusról is. A paplankabátok meghódították a divatvilágot, szerepük mostanra egyet jelent a téli sikkel. Még a kifinomult nőiességet képviselő divatmárkák is előrukkolnak a téli kollekcióikban a pufikabáttal, ami mára már alapdarabként szerepel a női
dec. 24
15:24
Titkos alagút a Nyugati pályaudvar alatt, Vadon Jani obszcén búcsúja, a Farm VIP kiszivárgott győztese - Íme a hét legolvasottabb cikkei (Promotions)
Bár már nyakunkon a karácsony, így sem volt hiány izgalomból, már ami a hét legfontosabb híreit érinti.
dec. 24
15:36
Karácsonyi esküvő? Férjhez ment Demcsák Zsuzsa (SzMo)
A műsorvezetőnek ez a harmadik házassága. Az új férje egy milliárdos debreceni üzletember lehet.
dec. 24
15:38
Itt vannak 2023 legrosszabb slágerei! (SzMo)
Az első helyen, 2023 legrosszabb számaként a nyáron nagy vihart kavart country dal, a Try That In A Small Town szerepel.
dec. 24
16:12
Mi az a karácsonyfa-szindróma? Nem az, amire gondol (AC News)
Van néhány egyszerű megoldás, hogy az hirtelen kiváltott allergia ne tegye tönkre a karácsonyi ünnepeket
dec. 24
16:18
Magyar kacsát az asztalra! Így tudod fenntarthatóbbá varázsolni az ünnepi vacsorát (Glamour)
Van, akinél a karácsonyi menüsor generációk óta állandó, és vannak, akik mindig szeretnének valami különlegeset alkotni. Makai Edina és Sándor Lőrinc, a Michelin csillagos és a Michelin zöld csillagát is magáénak tudható Salt Budapest sous-chefei segítenek abban, hogyan tudod fenntarthatóbbá tenni az ünnepi vacsorát.
dec. 24
16:24
Sukár karácsony: csillogó szettekben ünnepel a Gáspár-család (Blikk)
Pompával, csillogással teli környezetben ünnepli a karácsonyt Gáspár Bea, Evelin, Virág és persze a családfő, Győző.
dec. 24
16:30
Óriási fordulat, 15 fokra készülhetnek ebben az országrészben - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen idő jöhet most Magyarországon.
dec. 24
16:42
Felnőtt férfivé vált az Igazából Szerelem kisfiúja, így néz ki most a kedvenc karácsonyi filmünk színésze (Promotions)
33 éves már az Igazából Szerelem kisfiúja.
dec. 24
16:48
Heti Top: Fellépés közben hunyt el az énekes, rátalált a szerelem a TV2 sztárjára (Ripost)
Most sem maradtak izgalmas hírek nélkül a Ripost olvasói.
dec. 24
17:06
Év végéig kitartott Mészáros Lőrinc nagy fogyása (Blikk)
Az év végéhez közeledve visszatekintettünk 2023 legnépszerűbb cikkeire. Januárban mindenki Mészáris Lőrinc nagy fogyásáról beszélt. Az üzletembert a Puskás Akadémia idei felkészülési meccsén kapták lencsevégre, a képeken pedig újabb énjéhez képest is ijesztően soványnak tűnt.
dec. 24
17:06
Tóth Gabi véletlenül lebuktatta Krausz Gábort és új párját? Mit fog a séf erre a brutális elszólásra mondani? (Promotions)
Gabi keményen beszólt az okoskodóknak, de felindultságában véletlenül kicsit többet is elárult, mint kellett volna.
dec. 24
17:12
Gáspár Zsolti: Csak egyetlen embernek veszek ajándékot (BorsOnline)
Zsolti gazda jómódban él, így szerettei minden kívánságát valóra válthatná szenteste.
dec. 24
17:18
"Mi változzunk, ne az éghajlat!" - a Körforgásban kiállítás új alkotójának üzenete (Glamour)
Az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villájában hatodik alkalommal kerül bemutatásra a Körforgásban című kiállítássorozat. A legújabb installációban az oroszországi Buliash Todaeva gondolta újra a múzeum gyűjteményéből kiválasztott tárgyakat, és egyúttal tudattalanul fedte fel a magyar iparművészet történetének egy izgalmas szeletét Valóban magunkba
dec. 24
17:24
Ő most a világ egyik legfelkapottabb és legszebb színésznője: külseje és tehetsége miatt mindenki a lábai előtt hever (Femcafe)
A 26 éves Sydney Sweeney-nek az áttörést egy Netflix produkció hozta meg, azóta pedig nincs megállás a számára, hiszen a legnagyobb filmekben és sorozatokban kap főszerepeket.
dec. 24
17:30
Megvadult tízezrek egy magyar szót üvöltöznek Amerikában, elfogynak a szavak a zseniális történet kapcsán (Promotions)
A világ egyik legérdekesebb története, amely annyira színes és menő, hogy tízezrek üvöltözik.
dec. 24
17:42
Végleg vége: elhunyt a Die Hard legendás színészóriása (BorsOnline)
Reménykedtünk, de vége.
dec. 24
17:48
Heti top 5: megszólalt az iskolaomlás áldozatának édesanyja (Ripost)
Ezeket a cikkeket olvasták a legtöbben a héten.
dec. 24
18:12
Kukásként dolgozik a szöuli és barcelonai olimpiát is megjárt magyar birkózó (SzMo)
Nagy Béla kétszer is kijutott az olimpiára. 61 évesen ma már egy kukásautón dolgozik.
dec. 24
18:18
Puskás-Dallos Bogi karácsonya varázslatosabb, mint valaha (Glamour)
Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Bogi 2023-as karácsonya garantáltan varázslatosabb, mint valaha, hiszen ez az első karácsonyuk az idén született gyermekükkel. Ennek apropóján egy mesés közös képet is publikáltak, mutatjuk!
dec. 24
18:24
Ez Kamilla kedvenc parfümje: a királyné egy 70 ezer forintos illatért rajong már sok-sok éve (Femcafe)
Ha te is elgondolkodtál már azon, vajon milyen illata lehet Károly nejének, és mit visel szívesen a királyné, akkor jó helyen jársz, ugyanis cikkünkben eláruljuk, mitől illatozik a mindennapokban Kamilla.

Keresés