Matthew Perry színészt a hollywoodi Forest Lawn Memorial Parkban temették el. Utolsó útjára a családja, valamint barátai, köztük Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow és David Schwimmer kísérték el. A ceremónia alatt egy olyan szívszorító dal csendült fel, ami az 54 évesen elhunyt színészt is megérintette életében.
A tegnapi nap igazán izgalmas volt, ugyanis sor került a Sztárbox második elődöntőjére, amelyben Kkevin és Brasch Bence, Sáfrány Emese és Dobos Evelin, illetve a sokak által várt Schobert Norbert Jr. és Istenes Bence összecsapására került sor.
Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette be a neves műsorvezető, hogy feláll a hírolvasói székből. Szabados Ági ezt követően lett az RTL Reggelijének új arca.
Rubint Réka és Schobert Norbi a ring mellett izgulta végig fiuk bokszmeccsét a Sztárboxban. Rubint Réka végig hangosan szurkolt Norbikának. Ma pedig egy posztban fogalmazta meg, mennyire büszke rá.
A mélyvénás trombózis és az annak következtében kialakuló tüdőembólia az egyik legrettegettebb betegség. Joggal: vérrögösödés okozta tüdőembóliában Magyarországon becslések szerint évente több mint 3 ezren halnak meg. A tüdőembóliák több mint 90 százaléka mélyvénás trombózis következménye. A rutin vérvizsgálatoknál a magas trombocitaszám ugyanakkor
Ultra-limitált focicipőt dob piacra az Adidas és a Bugatti. A szuperautó-gyártóval közösen készített stoplisra licitálni lehet, mindössze 99 pár készül belőle.
A párizsi autóbaleset után elsőként a helyszínre érkező tűzoltók egyike elárulta, mit mondott neki Diana hercegné, amikor megpróbálta őt kihúzni a ripityára tört járműből.
Szinte nincs olyan ember ideahaza, aki ne tudná, ki is az a Geszti Péter: az EMeRTon-díjas magyar rapper, dalszövegíró és reklámszakember pályafutását gyermek-, valamint szinkronszínészként kezdte, de már főiskolásként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára, és riporteri, műsorvezetői, valamit forgatókönyvírói munkái mellett időkö
A Fővárosi Állat- és Növénykertben az Óriások csarnokában megtartott díjátadón összesen 51 alkotás, kategórianyertes és különdíjas fotók kaptak elismerést.
Az énekesnő néhány hónappal ezelőtt tudatta a nagyközönséggel, hogy szakított férjével és gyermeke édesapjával, Krausz Gáborral. Új partnerével, Papp Máté Bencével eddig egyetlen alkalommal sem vállalták fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt.
Mindannyiunknak vannak olyan tulajdonságaink, amelyekre büszkék vagyunk, és olyanok is, amelyekre nem. Utóbbiakat általában megpróbáljuk elrejteni mások elől, el akarjuk nyomni magunkban, ezek a részek alkotják az árnyék-énünket – a kifejezés Carl Gustav Jung svájci pszichiáter nevéhez fűződik. Súlyosabb esetben az is előfordulhat, hogy elítéljük,
Történelmet írt T. Danny és párja a Dancing with the Stars negyedik adásában, ők kapták az idei évad első 10 pontját. A népszerű énekes a Metropolnak vallott az érzéseiről.