Már bőven benne járunk az őszben, de úgy látszik, még mindig nem késő fürdőruhás képet posztolni. Horváth Éva például egyenesen Baliról mutatta meg ismét gyönyörű alakját, ezúttal a naplementében.
Az 55 éves kanadai énekesnő egy jégkorongmeccsre ment ki három fiával, majd az NHL-ben szereplő Montreal Canadiens az öltözőjében is vendégül látta őket.
Úgy tűnik, hogy az Ugg mini csizmák ideje leáldozott, hiszen a napokban Blake Lively egy olyan Ugg papucsban lépett utcára, amely ötvözi a divatot és a funkciót. A színésznő Ryan Reynolds születésnapja után sétált férjével New Yorkban, és mindezt kifogástalan stílusban tették.
Mesés napjai vannak a Dancing with the Stars ítészének. Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával mutatták be pénteken a világ egyik legcsodálatosabb meséjéből, az Ezeregy éjszakából készült musicalt a Pesti Magyar Színházban. Szombat este pedig a Dancing with the Stars műsorban a Disney mesék dalaira táncolnak a versenyzők.
Meghan Markle leánykori vágya vált volna valóra, ha a windsori kastélyba költözhetett volna, mint egy valódi királykisasszony. Harryvel kötött házassága után ezt a vágyát azonban nem teljesítették, sőt hivatalosan visszautasították, arra hivatkozva, hogy az "helytelen" volna.
Sulyok Mária az egyik legszebb orgánumú és legszebben beszélő színésznőként írta be magát a hazai színháztörténelembe, s bár élete utolsó évtizedében már nem foglalkoztatták annyit, ő sosem búslakodott emiatt.
Napjainkban a divatipar jobbára a haszonszerzésről szól, ahol a cél a minél gyorsabb termelés, minél alacsonyabb áron. Az emelkedő környezetszennyezés, és az ezen a területen dolgozók kizsákmányolása azonban mára tarthatatlanná vált. A divat területén belül a divatbemutatók fenntarthatósága és felelősségvállalása is megkérdőjelezhető.
Úgy érezhetjük, hogy a megfázásos tünetek megjelenése után nagyon keveset tehetünk azért, hogy a helyzet ne legyen rosszabb, egy orvos azonban megosztott néhány tanácsot arról, hogy mit kell tenni a tünetek enyhítéséért.
A humorista szerint az énekesnő Átkozott nyár című új számának zenéje nem olyan egyedi, mint azt egyesek gondolják, ugyanis a dallamai több hasonlóságot is mutatnak más dalokkal.
Egy édesanyának nincs fontosabb, mint a gyermeke. Kiszel Tünde egyedül nevelte föl kislányát, Hunyadi Donatellát, mégis a legnagyobb szeretetben nőtt fel a 22 éves lány. Bár korábban neheztelt szülőjére, ez már a múlté, hiszen igazi anya-lánya kapcsolat van közöttük.
A legtöbb szülő fejében él egy elképzelés a gyermeke párválasztásával kapcsolatban. Amikor kiderül, hogy egy, az ideához képest másmilyen partner mellett találja meg a boldogságot, az feszültséget generálhat.
Charlize Theron egy interjúban mesélt arról kendőzetlen őszinteséggel, hogy kamaszkorában olyasmit kellett végig néznie, amin csak kínkeservesen tudta túltenni magát.
A filmsztárok legfontosabb feladata, hogy a kamerák előtt hihetően játsszanak el különféle érzelmeket. Van, amikor mindez tényleg csak vegytiszta színészkedés, ám előfordul olyan is, amikor az érzések nem megjátszottak.