Nem pontosan de majdnem. Az Izrael és a Hamász közötti fogolycsere első négy napja alatt Izrael 133 palesztint tartóztatott le, miközben 150-et engedett szabadon.
Több mint 60 borászat 150 borát kóstolhattuk végig - már aki szemfülesen korán érkezett - a hétvégén a Winelovers eseményén a Corinthia Budapest szállodában megrendezett eseményen.
A "tárgyalótermi film" szinte már külön zsánernek számít, annyi alkotás élt és él azzal a lehetőséggel, hogy egy bírósági eljárás jogi keretei között mutasson meg emberi drámákat. A frissen mozikba kerülő Egy zuhanás anatómiája kapcsán listára gyűjtöttük minden idők legkiemelkedőbb filmjeit a témában.
A karácsony nagy kérdése, hogyan lehet emlékezetessé tenni az év végi családi ünnepet anélkül, hogy az ajándékok vásárlása túlterhelné az ajándékozók pénztárcáját. A karácsonyi vásárlást a gyerekeknél - csakúgy, mint a felnőtteknél - az erre fordítható összeg, jellemzően a zsebpénz határolja be, ám nem érdemes túlfeszíteni a húrt.
Péntek-Gyulai Virág úgy érezte meg a magyar milliárdos és választottja szakítását, mintha csak látnoki képességekkel lenne megáldva. Betti és Vanda pedig élő közvetítésben estek neki…
Több érdekes alapszabályt is lefektetett az új hely nyitáskor, a vezetőség célja ezzel az, hogy elérjék, hogy a vendégek tiszteljék egymást és a helyet is.
Menyasszonyi ruhában tündökölt Szabó András Csuti sportos szerelme. Bár Csutinak igencsak tetszett a látvány, úgy véli, nincs miért sietniük az esküvővel.
Az American Diabetes Association napi 10 000 lépés megtételét vagy legalább 30 perces sétát javasol a cukorbetegség kockázatának csökkentése érdekében.
A híresség már nagyon régóta gondolkozott azon, hogy elindítsa a saját oldalát. Eddig mindig visszatartotta a félsz, hogy mit szólnak majd mások ehhez, de most már felülemelkedett mindezen.
Közel húsz évvel ezelőtt aligha gondolta Stahl Judit, hogy az akkoriban zűrzavaros magánéletében minden vihar elcsitul, az akkori szerelme és férje pedig két évtizeddel később jó barátokká válnak.
Néhány évvel ezelőtt a szakemberek – legalábbis egy részük – úgy vélte, a tojás, pláne ha sokat fogyasztunk belőle magas koleszterinszinthez és emiatt szív- és érrendszeri megbetegedéshez vezet. Azóta ezt az ételt rehabilitálták, sőt, néhány étkezési irányzat, mint például a ketogén diéta képviselői úgy vélik, nincs olyan mennyiségű tojás, ami egés