Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül Omid Scobie Végjáték című kötete, mely izgalmas, eddig nem ismert kulisszatitkokat ígér a brit királyi családdal kapcsolatosan. A szerző különös gondot fordít arra, hogy megvilágítsa Katalin hercegné "sötét oldalát".
Ahogy azt sejteni lehetett, már a boltokba kerülés előtt botrány övezi a brit királyi családról szóló Endgame című kötetet. A holland verzióba például belekerült az a két név is, akikről Meghan Markle azt állította, hogy rasszista kijelentéseket tettek és fiuk, Archie bőrszínét találgatták. A holland kiadó úgy döntött, visszahívja a túl sok informá
Donatella arról is beszélt Hajdú Péter műsorában. hogy példát szeretne mutatni azzal, hogy híres ember gyerekeként is lehet normális. Úgy érzi, a Dancing with the Stars után sikerült legyőznie az előítéleteket.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Bajomi Nagy György, Jászai Mari-díjas színművész. A szomorú hírt egykori és jelenlegi társulata is közzétette a Facebookon.
Gáspár Győző és Gáspár Bea mögött igazán kemény napok állnak: voltak jobb és rosszabb pillanataik, sőt, egy komolyabb vitájuk is, de eltökélten harcoltak, hogy ne essenek ki. Az elmúlt napok viszont nem a házaspár tervei szerint alakultak, hiszen több feladatot is feladtak, így a tegnap esti Párharc során tőlük kellett búcsúzniuk a nézőknek.
Nagyon nehéz éveken vagyunk túl. Ezt az asztrológusok és a numerológusok is előre jelezték, valahogy mégis az egyik kellemetlen meglepetésről a másikra eszméltünk az elmúlt években. Vajon miért alakult így? És vége van?
Stefanovics Angéla nemrég Kadarkai Endre Szavakon túl című YouTube-műsorában vendégeskedett, s a beszélgetés közben árulta el, hogy kollégájával összekötötték az életüket.
Természetes, hogy mindannyian hasonlítunk valamelyest a szüleinkre, a sztárvilágban is rendkívül sokszor találkozhatunk olyan anya-lánya párosokkal, akik kiköpött hasonmásai egymásnak.
Nemrég még Alekosz és Varsányi Réka viharos szakításától volt hangos a sajtó, az Ázsia Expresszben együtt küzdő páros más-más érzésekkel zárta le a kettőjük között folytatott kapcsolatot. Az izomceleb most azt mondja, készen áll a nősülésre és az apaságra is.
A Valami Amerika-filmek Jászai Mari-díjas színésze és kedvese három éve alkotnak egy párt. Teljes csendben, a felhajtást nélkülözve kötötték össze az életüket.
A mai modern, felgyorsult világ egyre többször diktál olyan tempót, és ad elénk olyan kihívásokat, amelynek hatására egyre több stressz és feszültség gyülemlik fel bennünk. Bár a szervezet jelez, amikor túl sok számára mindaz, ami körülötte zajlik, a legtöbb esetben nem veszünk tudomást a figyelmeztető jelzésekről. Ám ezt a kizsigerelt állapotot ne
A luxembourgi Európai Bíróság kedden egyértelműen kimondta: a munkáltató kivétel nélkül megtilthatja női alkalmazottainak, hogy iszlám fejkendőt viseljenek a munkahelyükön - függetlenül attól, hogy érintkeznek-e ügyfelekkel vagy sem.
Vilmos herceg elárulta, hogy van egy énekesnő, akiért annyira rajong, hogy a kedvéért szinte bárhová elmenne. Bár eléggé meglepődtünk rajta, teljesen megértjük, hogy a herceg kedvence nem más, mint Taylor Swift.