A zöldlevelűek nemcsak az otthonunkat teszik szebbé, hanem akár új közösséget is találhatunk általuk. Ilyen az Urban Jungle Budapest (UJB) is, melynek növényápolós-ültetős workshopja iránt több százan érdeklődtek.
Ahogy megírtuk, Pistorius áldozatának édesanyja úgy döntött, nem ellenzi tovább a paralimpikon feltételes szabadlábra helyezését. Azóta a bíróság is döntött, a hatszoros paralimpiai bajnok futót januárban kiengedik a börtönből, ám már most lehet tudni, nem lesz könnyű dolga a rácsokon kívül, alvilági bandák bosszújával kell szembenéznie.
Novák Katalin köztársasági elnök Bács-Kiskun vármegyei körútja egyik állomásán, Baján olyan országos és egyszerre személyes kérdést kapott, hogy arra (a szerinte) helyes választ csak kisebb töprengés után merte rávágni.
Katalin számára óriási pillanat volt, amikor Wales hercegnéjévé vált, azonban bőven van még terve a jövőre nézve – döntéséhez erősen ragaszkodik, nem is lehet eltántorítani tőle.
A fiát 21 évesen szülte, a lányát három évtizeddel később hozta a világra az anya, akkor amikor a legtöbben az unokákra gondolnak, nem pedig a végtelen pelenkázások és álmatlan éjszakák újabb fordulójára. Elsőszölött gyermeke nem fogadta kitörő örömmel a hírt.
Szinte nincs olyan nap, hogy ne kapna Kulcsár Edina hideget-meleget. A magyar sztáranya állandó beszédtéma, nevétől hangos a sajtó és a közösségi média is. Természetesen nem ő az egyetlen, akinek rosszindulattal kell szembenéznie, így segítő szándékkal megosztotta a nagyvilággal, hogy mi az ő titkos fegyvere.
Az évszázad esküvőjeként vonult be a történelembe, amikor Grace Kelly és III. Rainier monacói herceg 1956-ban kimondták egymásnak a boldogító igent, melynek apropóján a vőlegény mesebeli ajándékkal lepte meg szíve választottját.
A Katalinok november 25-én ünneplik a névnapjukat. A név származása körül vannak kérdőjelek, de valószínűleg görög eredetű. Jelentése sem egyértelmű – leginkább a tiszta, ártatlan, magabiztos nővel azonosítják. A Vasárnapi Blikk hét híres Katalint vett górcső alá.
Elérkezett az elődöntő a Dancing with the Stars parkettjére és a versenyzők már egyre fáradtabbak. Valc Szabolcs, a műsor vezető koreográfusa elárulta, ki hogyan bírja a fokozódó feszültséget.
Ha a paracetamol és ibuprofén együttes szedését fontolgatjuk, érdemes tisztában lennünk a különböző típusú gyógyszerek összetevőivel és azzal, hogy biztonságos-e ez a megoldás.
Az a bizonyos női megérzés, szokták mondani. Pedig nemcsak a nők rendelkeznek vele, hanem mindenki, aki tudatosan figyel és hallgat rá. Biztosan veled is előfordult már, hogy valamivel kapcsolatban volt egy megérzésed, és az később igaznak bizonyult. Nézzük, mik azok a csillagjegyek, melyeknek tulajdonosai jobb intuíciós képességekkel rendelkeznek.
Érdemes fontolóra venni Amal Clooney életmódtippjeit, hiszen láthatóan bevált módszerekről van szó: a sztárügyvéd a negyedik X felett is igazi bombanő, amit többek között jól bejáratott étrendjének köszönhet.
Hatalmas bosszúság, amikor azt vesszük észre, hogy a kedvenc melltartóink ismét tönkrementek. Tény: semmi sem tart örökké, de az is az, hogy a melltartók élettartama egy kis odafigyeléssel meghosszabbítható.
Nem tudok olyan ismerőst mondani, akinek ne lett volna már allergiás rohama, vagy egy rokona, esetleg ő maga ne lenne allergiás. Mi a megoldás? Csak gyógyszerekhez, súlyosabb esetben szteroidokhoz folyamodhatunk, vagy tehetünk máshogyan is azért, hogy megelőzzük vagy finomítsuk ezt a népbetegségnek számító egészségügyi problémát? Többek között errő
Nagy Feró szerencsésnek érzi magát, amiért a fiaival dolgozhat. Botond a Beatrice menedzseléséért felelős, míg Hunor a dobok mögött foglal helyet. De hogy milyen lehet a híres papával együtt dolgozni? Ők maguk mesélték el.
Berki Krisztián szelleme meglátogathatta a stúdiót és Hódi Pamelát? Egyesek szerint nincs kizárva, de azért többen jóval egyszerűbben magyarázzák a jelenséget.
Szakértők szerint a szállodai szoba ellenőrzése az első és legfontosabb dolog, amit az utazóknak meg kell tenniük, hogy biztonságban érezhessék magukat. Ehhez trükköket is tanácsolnak, van közöttük egészen bizarr is...
Három áldozat, három történet. Ágota, Krisztina és Hajnal mindannyian egy bántalmazó kapcsolat elszenvedői, akik megjárták a poklok poklát, de ma már szerencsére újra nyugodt mederben folyik az életük. Cikkünkben elmesélik, hogyan találták meg a kiutat.
Egy ember várható élettartamát nagyon nehéz megjósolni: számít a genetika, az életmód, ennek részeként a táplálkozás, a sport, az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Azt azonban most tudósok megfejtették, ha ezeket kivonjuk a képletből, meddig képes élni az ember, amíg el nem használódik a teste.