Magyarul is olvasható regényből készült, Robin Williams szexshopba is ellátogatott idős hölgynek öltözve, improvizáció szállította a legviccesebb pillanatokat, és a folytatás forgatókönyve egyetemen játszódik. 1993. november 24-én került a mozikba a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, amiről összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet az évforduló a
Meggyes Dávid nem bírja magába fojtani az érzelmeit a Párharc ma esti adásában: sírva vall róla, hogy mekkora fájdalom a számára, hogy többet nem láthatja volt felesége, Horváth Gréta kisfiát, akit kapcsolatuk ideje alatt sajátjaként nevelt.
Csire Zsuzsi tízéves korában súlyos, vírusos eredetű szívizomgyulladást kapott. Azóta két szívtranszplantáción is átesett az elmúlt években, ám szervezete egyik alkalommal sem fogadta be az új szervet.
A színésznő Geszti Péter Adom a napom című műsorában beszélt egy korábbi esetről. A rendőrök dörömböltek a lakásának ajtaján, Rékasi Zsigmondot keresték.
Miután teleettük magunkat például húsokkal, mártásokkal és krumplipürével és egy finom pitével zártuk a sort, azon kapjuk magunkat, hogy semmi másra nem vágyunk, csak arra, hogy ledőlhessünk a kanapéra. Az orvosok szerint ezt a hirtelen ránktörő fáradtságot a túl sok szénhidrát okozza, ráadásul a kedvenc ételeink az alváshoz elengedhetetlen melaton
Két év telt el azóta, hogy a Szomszédok Etusa csendesen, örök álomra szenderült. Számára megváltás volt a halál, de legjobb és legrégebbi barátjának még ma is fáj az elvesztése.
Az Európai Parlament képviselői a "Szőrmementes Európa" európai polgári kezdeményezésről tárgyalnak. Ahogy az egyszer használatos műanyagot, ezt is be lehetne tiltani végre?
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Egyelőre nem talált semmi rendkívülit és elfogadta a kínai hatóságok beszámolóját az Egészségügyi Világszervezet a Kínában felfedezett, légúti-betegséggócok esetében.
Matthew Perry számára az a Jóbarátok rész volt az egyik legkedvesebb, amiben szinte meg sem szólalt. Ezért egy pillanatig sem hibáztatnánk, hiszen Jill Goodacre modell oldalán volt szerencséje színészkedni.
T. Danny jelenleg teljes gőzzel készül a Dancing with the Stars következő adására, ugyanis nem titkolt célja az, hogy megnyerje a műsort. Az ehhez vezető úton pedig végig támogatja párja is, aki élete első szerelme.