A józan ész győzött, uniós forrásokat kap Magyarország az olaj-infrastruktúra fejlesztésére – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja közleményében csütörtökön.
A Somogy megyei születésű Hubert Géza az 1956-os forradalom leverése után menekült Nyugatra. Hollywoodban lett híres állatidomár: olyan sikerfilmekben működött közre, mint a Doktor Dolittle, a Távol Afrikától, az Indiana Jones vagy a Babe.
A napokban felröppent hírek szerint Észak-Korea legfelsőbb vezetője közel sem olyan erős és egészséges, mint amennyire azt a világnak mutatja, sőt mi több, a diktátor lelki válságba is került az utóbbi időben.
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Orosz Marina, egy sikeres vállalkozó, a Leves'M Levesbár tulajdonosának ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Janice Dickinson a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legnagyobb szexszimbóluma volt, akiért férfiak milliói rajongtak, a sok plasztikai beavatkozás következtében azonban mostanra látványosan megváltozott.
Majdnem ötven év telt el Agatha Christie halála óta, mégis mindmáig az egész világon ismerik a nevét. „A krimi koronázatlan királynőjének” tiszteletére most megkísérlünk betekintést engedni egy fondorlatos bűnesetbe, amit bizony önnek kell kinyomoznia, de vigyázat, a gyilkos itt van közöttünk!
Január elején örömmel jelentette be Gáspár Győző, hogy már hivatalosan is a Fidesz tagja lett. Ezután a legújabb videóklipjükben, egy OV 22-es feliratú tűzpiros Ferraraiba szállt be. Puszta véletlen lenne?
Az ukrán védelmi miniszter helyettes tette közzé egy megsebesült katona mellkasának röntgenfelvételét, valamint annak a sebésznek a fényképét, aki két tűzszerésszel együtt távolította el a fel nem robbant gránáttöredéket a testből.
Egy napot töltött Karácsony Gergely Ukrajna fővárosában. A főpolgármester szerda este a kijevi vasútállomásról jelentkezett be, ahol a város polgármestere, Vitalij Klicsko nemcsak személyesen búcsúzott el tőle, de egy ajándékot is adott neki.
Molnár Tamás börtönbe került? Az énekes ugyanis egy olyan fotót posztolt, amelyen rabruhában van, a csuklóján bilincs látható, ráadásul kommandósok veszik körül.
Révész Sándor megosztotta a rajongóival, hogy nemrégiben visszatérhetett oda, ahova nagyon sokáig nem mehetett. Az énekes szerencsére már jobban érzi magát a tavalyi sztrókja után, sőt, a jelek szerint utazhat is.
Igazi Instagram-sztár Puskás-Dallos Petiék kiskutyája, Mimó. A másfél éves kutyust szinte a gyermekeként neveli az énekes házaspár. A kutyus mindenben benne van, amit a gazdijai kitalálnak: büszkén visel csokornyakkendőt az ünnepek alkalmával, aktívan részt vesz a családi nyaralásokban, de még a munkába is szívesen elkíséri a „szüleit”.
Shakira és Piqué útjai tavaly nyáron váltak el, amikor kiderült, hogy a katalán focista megcsalta feleségét. A kolumbiai énekesnő legfrissebb dalában a lehető legvagányabban vág vissza exférjének és új barátnőjének.
A divatvilág és a környezetvédelmi aktivizmussal foglalkozók megdöbbenéssel olvasták Tatjana Patitz legendás, titokzatos szépségű topmodell halálhírét. A modell, aktivista 56 éves korában, mellrákban halt meg. Tatjana annak a nagy modellgenerációnak a tagja volt, akik megteremtették ezt a státuszt. Érthető módon egy életre szóló barátság fűzte össz
Vannak olyan fontos kérdések a szexszel kapcsolatban, melyekről nemhogy a nőgyógyásszal, de még a legjobb barátnőddel sem nagyon mersz beszélni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy megkapd rájuk a válaszokat. Segítünk neked! Felkerestük Tahy András nőgyógyászt, és feltettük neki - helyetted is - a legkínosabb, leginkább tabunak számító kérdéseket.
Schobert Norbi és Rubint Réka 17 éves fia őszintén beszélt arról, hogy szülei ismertsége megnehezíti számára a lányokkal való randizgatást. Bár női rajongókból nincs híján, mégis kevés, aki valóban őt szeretné megismerni.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma megismerteti veled, hogyan érdemes tisztítanod a kristályaidat.
A Google a világ egyik leghíresebb, angol-amerikai eredetű kifejezése, alig akad ember a Földön, aki ne hallott volna már róla, ne pötyögte volna már egyszer be.
Dér Heniék családja hamarosan négy főre bővül, ugyanis pár hónap múlva megérkezik hozzájuk a második kisbabájuk. Az énekesnő pocakja egyre szebben kerekedik, ő pedig nem rejti véka alá határtalan boldogságát: a várandósságról mesélt.